Szögezzük le gyorsan, hogy egyáltalán nem voltam éhes, amikor ide beléptem. Egyszerűen a bejárat olyan, hogy muszáj volt:

Aztán kiderült (egy nagyon kedves, ajtónál álló srác mesélte), hogy a talpam alatt található mozaik valami csodálatos véletlennek köszönhetően menekült meg, amiről itt írtam az Én Menő Lakásom blogon. Úgyhogy elkezdtem még jobban felfedezni a terepet.

Az egyik teremben szinte együtt eszünk a totálba üvegezett konyhán dolgozó szakácsokkal (két darab séf asztala is van azért, még eggyel beljebb), a fotelek kényelmesek, a vakolatlan falon egy friss festmény nyűgöz le a látvánnyal.

A másik teremben egy lefelé lógó kád, és az abból kimerevedő égők teszik hangulatossá a teret, na meg a hatalmas üvegablakokon beszűrődő Bazilika látványa. Totálisan turistás helyen vagyunk, de eszembe jut, hogy az első DiVino is a közelben indult, pedig akkor még kihaltabb volt a környék. És az is jó volt,

a Bazilika nem csak a bazilikaiaké.

A pincér, látva a csodálkozásomat, a wow-faktor emelkedését bennem, lekísért a vécébe. Sok lépcsőn át vezetett az út, nagyon-nagyon mélyre, mígnem egy falat parfümmel locsoló takarító jött szembe, ebben a helyiségben:

Ez a budik előszobája, ami királyok előszobája is lehetne, ha történetesen a királyok budikban székelnek. És még ez is stimmel, tehát tényleg.

"Jó Uram, a táskája, nyitva felejtette" - szólt utánam az egyik pincér. Ez volt az első alkalom, hogy jóuramnak szólítottak, sőt, ez volt az első alkalom 1869 óta, hogy bárkit jóuramnak szólítottak. Fogalmam sincs, hogy a mostani pincérfelhozatalban, amikor alig találni épkézláb személyzetet, hogyan sikerült ilyen profi csapatot összeállítani. Már akiknek jól áll a jóuram.

Végül csak leültem, végül csak rendeltem egy pizzát kétezer forint körül - tehát nem írták hozzá a számlához a felújítás költségeinek rám eső részét, ami a teljes pizzaárnál is több lenne, amennyiben minden budapesti ember között egyenlő arányban osztanák szét azt -, így bátran toltam a kapriccsózát. Fatüzelésű kemence, olasz alapanyagok - erre a helyen minden eddiginél jobban ügyelnek állítólag -, mégis, a wow faktor itt elmaradt, lapos volt az élmény. Nem volt ez rossz pizza, az alapanyagok rendben voltak, de nem állt össze az, ami a legjobb budapesti pizzáknál összeáll. Gianni is a befektetők között van a pincérek szerint, a Trattoria Toscana séfje a főnök a konyhán (tizedik helyen végzett nálunk annak idején az olasz étteremtesztünkön), szóval lesz ez még jobb is talán.

Na de az épület. Nézzétek meg, ha arra jártok (az eredeti tervek és az épület rövid története itt), az ajtónál üdvözlő felszolgálók - pincérmenedzserek? - nagyon kedvesek, körbemutatják a helyet akkor is, ha nem vagy éhes. Már ha olyan üres a hely, mint amikor én mentem, és ráérnek. Soft opening időszak van.

La Fabbrica
Cím: 1051 Budapest, Sas u. 8.