English

Egy nap a városban

És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?

szucsadam 2020 március 20.

Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető.

img_4004_1.jpg

Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére.

Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem.

A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek:

  • A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem.
  • Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben.
  • Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább.

Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki.

Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot.

Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza.

Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.

Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?

szucsadam 2020 március 17.
Címkék: koronavírus

Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben.

Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem.

Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként.

Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet.

j3648x2056-00189.jpg

Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében.

Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom.

Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként.

Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében.

És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.

Mi lesz velünk, ha eltűnnek Budapestről a turisták?

szucsadam 2020 március 14.
Címkék: turizmus klíma

A La grande bellezza, vagyis a Nagy szépség egy 2013-as film, Olaszországban, Rómában játszódik. A film legelején, a város egy festői pontján egy távol-keleti turista látható, amint fényképezgetés közben izzadni kezd, majd összeesik, és meghal.

Ő volt az utolsó, ezután Róma turisták nélkül marad. Ezután az egész film során csak a városlakókat látjuk, ahogy élnek, ahogy kényelmesen sétálgatnak a nekik, meg a belföldi turistáknak méretezett évszázados, vagy épp ezeréves helyszíneken.

tony-servillo-in-la-grande-bellezza-di-paolo-sorrentino.jpg

Nem, nem hiszem, hogy a filmkészítők megjósoltak volna bármit. Egyszerűen csak akartak készíteni egy hangulatos, bensőséges Róma-filmet, ami kortárs, mégsem kell a turistákat kerülgetni, mert akkor az atmoszférának annyi. Mégis elég pontosan eltalálták azt, ami jelenleg is történik, nem csak Olaszországban, de Budapesten is. Kiürült a város. Mármint nem kiürült, csak a turisták nem jönnek, és a város ezentúl csak a városiaké.

Örülünk? Szomorúak vagyunk? Ki tudná ezt megmondani?

A turizmus nagyon megosztó dolog. Annyira megosztó, hogy még egy adott emberen belül is képes egymásnak ellentmondó reakciókat kicsikarni. Mert egyrészt azt, aki szereti a városát, érthetően elkezdi taszítani a jelenség, amikor nem képes élvezni annak szépségeit a mindent elborító emberhad miatt. Ugyanakkor a városa pénzhez jut ezáltal, neki lesz munkája, ami jobban fizet (hiszen több befektethető pénz lesz a városban, ami mindenhol új munkahelyet teremt), és ehhez a folyamathoz a város adottsága, a száz-kétszáz éve épült hírös épületek, meg a történelem járul hozzá egy jelentős részben. Vagyis olyan dolgok, amik jelen vannak, így is, úgy is.

alex-suprun-eu_v1iyn6oa-unsplash.jpg

Fotó: Alex Suprun, Unsplash

A turizmus megosztó dolog akkor is, amikor a környezetvédelemről esik szó. Tudjuk, hogy világviszonylatban a CO2 kibocsátás 8%-áért felel az ágazat. Az sok? Igen, rengeteg. Főleg ha meggondoljuk, hogy ez egy dinamikusan növekvő szám, ráadásul kizárólag az emberek szórakozni vágyása mozgatja az egészet. Áramot, ipari termékeket, autót használunk az élet alapvetőbb szükségleteihez, de a turizmus száz százalékban hobbi. Mondhatnám, hogy luxus, de mára már nem az, csak ebben az összefüggésben.

Ráadásul míg minden más nagy kibocsátó (energiaszektor, ipar, autók, szállítmányozás) számára iszonyú költséges beruházásokat és folyamatváltásokat kell bevezetni ahhoz, hogy képesek legyenek olyan csökkenést elérni, ami felér a turizmus kibocsátásával, addig a turizmus képes egyik napról a másikra nullára visszaesni, könnyedén, a turisták számára kevésbé fájó módon. Ezt az állítást most látjuk a gyakorlatban: hogyan lehet egyik napról a másikra felhagyni 8%-kal? Így. (Nyilván nem a teljes 8% tűnik el világszerte, csak bizonyos helyszíneken palózik az iparág teljesen.)

A turistáknak nem fáj, majd utaznak később, de akkor kinek rossz ez? Azoknak, akik a turistákból élnek. Számukra épp olyan hirtelen csökkent nulla közelire a bevételük, ahogy nulla közelire csökkent a korábban a mostanra fertőzött területekre érkező turisták károsanyag-kibocsátása, és ahogy szinte nullára csökkent a városok ebből származó adó- és befektetési haszna.

Amikor klímaegyezményről beszélünk, nem véletlenül voltak a politikusok mindig nagyon óvatosak. Érthetetlennek tartottuk, hogy miközben fizikai modellek által kiszámolt ütemben jön felénk a szartenger, mégsem csökkentenek olyan ütemben, hogy ennek a jövőbeni kárait enyhítsük, és inkább látszatintézkedéseket tesznek. Most látjuk a gyakorlatban, hogy mit jelent egy gyors 8%: padlófogást, sokaknak. Ez a szükséges fájdalom, ami a CO2 kibocsátás drasztikus csökkentésével jár, mindenki sejtette, de a gyakorlatban senki nem látta. Fogjuk fel ezt pár hónapos demónak.

Mindenki tudja, hogy elméletben fáj a bolygó fenntarthatóvá tétele, de amikor a saját életében jelentkezik a fájdalom, akkor hirtelen már nem tartja jó ötletnek ezt a tudatosságot.

Ne értsetek félre, együtt érzek a szektorral, főleg az idegenvezetőkkel, akiknek nincs tőketartalékuk, akiknek, ha jönnek holnap turisták, akkor lesz pénzük, ha nem, akkor meg nem. És eddig jöttek ám rendesen: tavaly év végén mindenki szörnyülködve küldte körbe a képeket, amin kígyózó sorok láthatóak a város főbb nevezetességeinél, a Newyork előtt is például. Arra vártak, hogy bemehessenek inni egy italt.

Annyira sokan jöttek, hogy az utóbbi évben az Egy nap a városban városi túrákat szervező különítménye is lehetetlen helyzetbe került. Céges csapatépítőket szervezünk, szerveztünk, míg aztán annyira nehéz lett egy adott időpontra találni valakit, és ugyanarra az időpontra a helyekre is foglalást leadni, hogy már ez adta a dolog legnehezebb részét. Aztán egyedül maradtam a szervezéssel is, mert természetes, hogy mindenki ott dolgozik, ahol könnyebben kap nagyobb bevételt: a külföldi turisták tengerében. Megrészegült a szektor, és ebből a mámoros állapotból pár hét alatt a nullára estek vissza. Mindenkinek rossz valamennyire, nekem is lemondtak több munkát, elment egy ügyfél, ovi bezár, így kevesebbet tudok dolgozni, mert többet kell itthon a gyerekekre felügyelni. Több időnk lesz egymásra, kevesebb pénzből, de túléljük.

A turizmusból élőknek azonban mindenkinél durvább a szitu.

De van egy jó hírem: ez a mostani változás, padlófogás sokkal drasztikusabb, mint amit a CO2 kibocsátás csökkentése követel tőlünk egy-egy szektorban.Egyrészt nem kell ennyire visszaesni egyetlen iparágnak vagy szolgáltatásnak sem. Nem kell egy hét alatt 8%-ot, de még csak 1-et sem csökkenteni. Nem kell megszüntetni a turizmust, de az biztos, hogy korlátozni kell a repülőgépek számát, és nem biztos, hogy a mostanában divatos utazásra buzdító oldalak jelentik a legtudatosabb megközelítést. Annak ellenére, hogy értem, a szerzőknek nagyon is érdeke bejárni a világot a hirdetők támogatásával.

Még van egy jó hírem: az emberi leleményesség végül felülkerekedik, és az erőforrásoknak megtalálják a keresletet.

A kulcsszót már fent leírtam: belföldi turizmus. Városi séták. Céges csapatépítők, amik során a csapat megismeri a várost, izgalmas programokon vesznek részt, miközben nem szállnak fel az égbe, hogy ezt elérjék. Garantáltan egy csomó érdekességre bukkanhatnak a saját városukban, ha hozzáértők viszik őket körbe. És a vidéki Magyarország is csodálatos, ha nekivágunk felfedezni.

Persze most, a járvány idején ez sem opció, most mindenki visszahúzódik lassan a csigaházba, a cégek sem akarnak csapatépíteni, otthon dolgozik mindenki, összejöveteleket nem terveznek. A mi túráink közül is egyetlen egy van, ami ilyenkor még szóba jöhet: amikor egyetlen résztvevő sétál egyetlen coach-csal Budapest kevésbé frekventált, kevés embert felvonultató részén, hogy az aktuális problémáit átbeszéljék, és megoldást találjanak rá. De most nem kezdem el ezt sem hirdetni, mert az elkövetkező hónapokban valószínű még erre sem lesz kereslet. Úgyhogy várok én is, a nagy ötletekkel, ami csökkentené a CO2 kibocsátást, mégis megvalósítana valamilyen turizmust. Szórakoztatást, az utazás, az ismeretlen felfedezésének élményét.

De majd ez lecseng, és akkor beindulhatok. Vagy mégsem? Persze, hogy nem. Amikor lecseng, akkor visszajönnek a külföldi turisták is, újult erővel, a hét szűk esztendő utáni rohammal, és akkor megint nem lesz aktuális ez az egész, a 8% csökkentése, a tudatos választás, a belföldi értékek élvezete. Nem kell kreatív megközelítés, több munka nehezebb terepen, megy mindenki az alacsonyan lógó gyümölcsök felé.

Ezek a szabad piac szabályai. Mindig az alacsonyabb ellenállás felé, mindig a magasabb profit felé. Ezért lenne marha fontos a vírus lecsengése után bevezetni a felülről szabályozott, mesterségesen takaréklángon tartott kibocsátást. Most, hogy pár hónapra mindenki megszokja a világvége-hangulatot, és kap egy kis ízelítőt abból, mi vár a saját gyerekeire, talán könnyebb lesz visszaállítani egy mérsékeltebb világot. Ilyen az ember: ugyanazt a kényelmi szintet magasabbnak érzi, ha alulról éri el, mintha felülről passzírozzák oda. Ki kellene használni ezt az időszakot arra, hogy előkészítünk valami rendes klímaegyezményt, és nem évekig tökölés lesz, hanem végre valami, ami a mai világra reflektál, és gyors megoldásokat vázol fel.

Miért olyan nehéz vegán kürtőskalácsot készíteni? Én sem értem!

szucsadam 2020 március 11.
Címkék: gasztro vegán

A vegán sütemények problematikája rámutat arra, hogy miért nehéz ez a műfaj. Nem, nem a hús elhagyása miatt, hanem épphogy a tojás és a tej, illetve tejpor kiküszöbölése a legkeményebb ebben az életmódban. Mivel a lányaim tejfehérje-érzékenyek, ezért ezzel a problémával mi gyakran szembesülünk, ellenben a feleségemnek van már egy rakás isteni vegán süteményreceptje, saját fejlesztés, és baromi jók.

Ja, úgyhogy mégsem értem annyira a problémát.

A tejszín egyértelműen a sütemények hozzávalói közül az, ami túlmutat az anyagmegmaradás törvényén, mivel egy grammnyi alapanyaghoz tíz grammnyi élvezetet ad hozzá. Lehet helyettesíteni növényi tejszínekkel, és egész jó eredményeket lehet elérni, persze csak egy bizonyos szintig. De vannak olyan édességek, amikhez egyáltalán nem kell tejszín, mégis jók. Igen, a kürtőskalács ilyen. Nem kell hozzá sem tojás, sem tej, mégis ugyanolyan jó példányt lehet készíteni, mintha lenne benne. Semmit nem ad hozzá a két alapanyag, vagy csak nagyon kicsit.

És a család szereti a kürtőskalácsot. Úgyhogy már évek óta rendszeresen kérdezgetem mindenhol, hogy van-e vegán? Van-e vegán? A válaszok a nem tudomtól a nincsig tartottak általában, néha kellemesen csalódtam.

Itt volt például az a Váci utcai hamburgeres, aki néhány éve átnyergelt a vegán vonatra. Az eladók nem annyira bizalomgerjesztő fickók, mégsem okozott nekik problémát vegán kürtőskalácsot készíteni. Elég drágán persze.

dsc06389_1.JPG

A legérthetetlenebb jelenséggel mégis a Fővárosi Állatkertben találkoztam, a Vitéz kürtőskallácsosnál, akiknél van ugyan vegán kürtőskalács, de - figyelem - csak szerdánként.

Szerdánként.

Mire számítanak? Hogy a vegánok meg a tejérzékenyek majd szerdánként járnak emiatt állatkertbe? Hogy beírják a naptárba, és akkor feltorlódnak a bejáratnál? Miért nincs a többi napon? Nincs rá elég nagy kereslet? Akkor be kell szüntetni, mert ha szerdánként árulsz, akkor sem lesz nagyobb a kereslet. Pontosan nulla ember fog azért állatkertbe menni, mert aznap épp van vegán édesség, vagyis szerdán pont annyi vegán lesz az állatkertben, mint kedden (oké, az utcára is nyitottak, de szerintem így sem lesz zarándokhely).

img_1882_1.JPG

Aztán nemrég belefutottam a Ferenciek terénél ebbe:

A Pichler fagylaltozó és kürtőskalácsozóban mindenféle kürtőskalács van, és mindenfélével megtöltik. Van, aki gőzölgő forrócsokit kér bele, valaki fagyit, valaki csak úgy, vagy színes cukorfeltéttel. Itt minden kürtőskalács (nyilván töltelék nélkül), a hét minden napján vegán. Mert, igen, itt rájöttek, hogy ez nem nehéz. Megoldható, és ugyanolyan jó marad a cucc.

A hely egyébként tele van, méghozzá turistákkal. Nem lehet leülni. Jobban hasonlít az egykori Jégbüfére, mint az új Jégbüfé, a nagy ablakok, az ablakban majszoló emberek látványa éppen az, ami hiányzott a környékről. Hogy Gelateriának hívják, meg szinte csak külföldiek vannak bent? Változnak az idők. De a hangulat kellett ide.

dsc00865_1.JPG

Szóval én őszintén nem értem ezt a lustaságot a kürtőskalácsozók részéről. Miért kell ragaszkodni tök fölöslegesen a tejporhoz meg a tojáshoz? Elég baj a tejérzékenyeknek - egyre többen vannak -, hogy alig kapni felvágottat, ropogtatnivalót, csokoládét, péksütit tej nélkül. Elég baj, hogy aki egy korty tejet, tejfölt, vajat vagy joghurtot sem eszik, mert mondjuk ezzel járul hozzá a szarvasmarhatenyésztés visszafogásához, ezzel pedig a CO2 kibocsátás csökentéséhez, az is literszám kapja a szájába a tejet, tejport, mert azzal teszik finomabbá, lágyabbá a dolgokat. Igen, a húst, májast is. Nem kell ezt a dolgot azzal tetézni, hogy még arra sem vagyunk hajlandóak, hogy mindenki számára ehető terméket készítsünk, mikor az nem is áll semmiből.

dsc00864.JPG

Gelateria Pichler
Cím: 1053 Budapest Kossuth Lajos u. 4

Ilyen üzleti ebéddel még tutira nem találkoztál Budapesten - Aria Hotel Budapest

szucsadam 2020 március 09.

Az Aria Hotel Budapest az a hely, ami nagyon sok okból lehet bárki kedvence. Kezdjük ott, hogy szerintem nincs még egy szálloda, aminek zeneigazgatója van. Pedig itt tényleg van: a szállodában megforduló zenésznagyságok számára kell, hogy mindig legyen az épületben egy szakmabeli, aki tud nekik segíteni bármilyen szakmai kérdésben. Nemsokára interjút is készítek vele, hiszen első hallásra annyira izgalmas és különleges az élete.

1339049.jpg

1337727.jpg

Az Aria Hotel egy lelakott budapesti gangos bérház helyén nyílt a Bazilika mellett, amit úgy alakítottak át szállodává, hogy megtartották annak kedves belső udvaros hangulatát, miközben az épület minden sarkában külön lift visz fel a szobákba, és mindegyik lift - és persze szoba - más zenei műfaj alapján lett berendezve, a szobák pedig konkrét személyek, ténylegesen élt zenésznagyságok előtt tiszteleg egy csomó rejtett utalással.

1339068.jpg

Az épület tetején pedig egy nagyon pöpec sky bar található, ahol Will Smith is többször bulizgatott annak idején annak ellenére, hogy pont ő nem itt szállt meg.

1337718.jpg

Ezért mondom, hogy sok minden miatt lehet szeretni.

Na de, nem ezért írtam a helyről, hanem mert egy különleges business lunch-ot találtak ki, amit egyébként már pár hete meg is kóstoltam. De azon túl, hogy milyen ez az ebéd, plusz csavart tettek bele: egy ingyenes üzleti könyvtárat. Ha ott eszel, vihetsz haza olvasgatni a New York Times és a The Washington Post bestseller listáiról származó könyveket.

03.jpg

Alapvetően baromi izgalmas az Aria Hotel étterme, ami nem is annyira tűnik étteremnek. Arról van szó, hogy amikor benyitsz a szállodába, balra és jobbra két épp akkora terem nyílik, ami még szalon kategória. És teljesen más hangulatú a kettő. Balra a bárpultos változat, plüss falakkal, kristálycsillogó plafonnal, világsztárok autogramjaival borított tükörfallal, jobbra egy rózsaszínesebb (csajosabb?), elvonulósabb terem, kandalló, könyvek, és olyan fotelek, mint valami biedermeier bölcső, 90 fokkal elforgatva. Oda bele tudnék süppedni egy órára.

A három fogásos üzleti ebédet pedig ennyi idő alatt el is tudjuk fogyasztani - ígérik. Az business lunch étlap hetente változik, láthatóan nagyon ki akar elégíteni mindenféle igényt, kezdve a saláta / leves előételesekkel, főételben egészen a húsmániástól a vegánig minden igényt szem előtt tartva. És miután megkóstoltam, azt mondom, elég magas szinten: Jóvér Ferenc séf minden stílusban elég magasan tartja a lécet (van hamburger is, de szerintem aki egy ilyen helyen azt kér, az sokat veszít). A kacsa mellé olyan hajdinás köleskását rittyentett, hogy nekem ez volt az első élményem, amiben valaki eltalálta a hajdina szerepét a csúcsgasztronómiában. És nagyon szép játék végig, savakkal, ecetességgel, krémességgel. Ahogy ettem, folyton emlékeztettem magam, hogy ez egy business lunch, nem egy álmélkodós vacsora, annyi ötlet volt benne. Desszertnek a mákos guba meggy sorbet-val és vaníliasodóval alakította át a fejemben a mákos guba fogalmát. És mégsem teljesen, mert ott volt a veleje - az inspirációban egy monarchia-szakértő fiatal angol történész segített, így tárták fel a régió gasztronómiai történelmét.

Nade. Jöjjön a csavar. Az Aria Hotel Budapest ugye a Library Hotel Collection tagja, és a New York-i Library Hotel például hatezer könyvből álló könyvtárat jegyez. Eleve volt itt már nyitásnál is egy rakás könyv, amit most felturbóztak olyan kötetekkel, amik az üzleti ebédre érkezők számára érdekesek lehetnek. Mivel a világ leggazdagabb üzletemberei közül a legtöbben kiemelik az olvasás fontosságát, és maguk is sokszor megírták, mi kell sikerhez, és aki ott nézeget körbe - van mit -, és megtetszik neki egy cím, egyszerűen leemeli, és elviszi haza. Aztán ha elolvasta, visszaviszi. Becsületkönyvtár.

05.jpg

Néhány példa a szálloda közleményéből:

Megtalálható lesz David Epstein Range: Why Generalists Triumph in a Specialized World című könyve, mely szerint nem létezik haszontalan tudás, a több, egymástól független területen megszerzett információk birtokában pedig kiemelkedő sikereket lehet elérni. A Washington Post az év egyik legjobb vezetői készségekkel kapcsolatos könyvének nevezte Cal Newport: Digital Minimalism című művét, melyben a fiatal professzor arra ösztönöz, hogy a siker érdekében csökkentsük a digitális technológiára szánt időt, és saj át elménkre fókuszáljunk, ez a fajta produktív magány hamar meghozza a kellő eredményt. Elérhető lesz a What Every Body Is Saying című könyv is, melyet Joe Navarro az FBI egykori ügynöke, a viselkedéselemzés nemzetközileg elismert szakértője írt, ahogy Andy Puddicombe volt buddhista szerzetes, tudatosság-szakértő The Headspace Guide to Meditation and Mindfulness című munkája is, mely ahhoz ad tanácsokat, hogy a meditáció miként segítheti a szellemi frissesség fenntartását.

A business lunch ára 5000 forint, de egészen pontosan ennyi. Ebben az árban nagyon szimpatikusan benne van szervízdíj, a szálloda saját palackozású szűrt vize, valamint a Liszt étterem helyben sült házi kenyere vajjal (megteheték volna, hogy 3800 forintos menüt ajánlanak, 500 forintos vízzel és 15% szervizdíjjal, de nem tették).

dsc00767.JPG

Tényleg baromi jó kenyér, kovászos, a felszolgáló - aki előttünk vágja fel a kenyeret egy kocsin, ez része a szertartásnak - elmondása szerint a kovászt Jeanette-nek hívják, mert hisztis. Nem kell meglepődni, itt az ételeknek, meg úgy általában mindennek van valami zenei kötődése, én meg nem akartam hülyének látszani, úgyhogy nem kérdeztem vissza. Majd otthon, Google, tudjátok. De így sem találtam ki, mire gondolt.

Disclaimer: az Aria Hotel Budapest az Egy nap a városban támogatója.