A mai posztot nem én írtam. István, a Mészáros utcai zöldségbolt egyik tulajdonosa lepett meg vele, hogy a zseniális Facebook-posztjai után kipróbálja magát egy más műfajban. Én is vele tartottam az egyik útján a Nagybanira, és beittam azt a különös hangulatot, ami a posztból is árad. Szóval következzen István, aki arról a helyről mesél, ami minden zöldséges második otthona.

Faktum konyhát venni este 10 órakor? Ugyan már! Az igazi menőség éjfélkor cseresznyét kóstolgatni, majd laza fölénnyel nagyobb tétel fejeskáposztára alkudni egy ipari park méretű budapesti piacon.

33 hektár, több mint 1500 nyílt vagy fedett elárusítóhely, őstermelők, déligyümölcs-kereskedők és zöldségesek állandó találkahelye: ez a híres Nagybani (már ahogy a magamfajta zöldségesek hívják).

Az ország legnagyobb ilyen jellegű piaca funkcióját tekintve elsősorban termelői-viszonteladói adásvételek lebonyolítására szakosodott, ugyanakkor az egyéni vásárlók sincsenek kitiltva, sőt, ők ingyenesen léphetnek be a piac területére. Igaz, csak kerékpárnál nem nagyobb szállítójárművel. Sajnos, a vásárlói és eladói közönség egyéb részére egy igen profitorientáltan kidolgozott tarifarendszer vonatkozik, amely havi helybérletet és a piacra való belépés időpontja szerint differenciált belépődíjat tartalmaz. Természetesen a jármű hasznos teherbírásának függvényében.

Leegyszerűsítve ez annyit jelent, hogy ha termelőként állandó helyet szeretnél, és hamarabb megkezdenéd az árusítást, akkor többet fizetsz; nagybani vásárlóként pedig, ha előbb akarsz végezni és nem akarod, hogy elhappolják előled a Germersdorfi cseresznyét, úgyszintén. Aki hajlandó többet fizetni, az hamarabb elfoglalhatja az árusítóhelyet, illetve vásárlóként korábban kezdheti az árubeszerzést. Elsőként az állandó bérelt hellyel rendelkező őstermelők léphetnek a piac területére, míg vevői oldalról a kiemelt vásárlói kártyával rendelkező zöldségesek takaríthatnak meg több órás kinti sorbanállást némi felár ellenében. Oké, mondjuk ki: háromszoros áron.

De aki csak látogatóba érkezik és gyalogosan, annak nem kell kiismernie a bonyolult rendszert, egyszerűen sétáljon be a Nagykőrösi úti bejáraton éjjel egy óra körül (nyáron már este 10 körül is elkezdheti a nézelődést). Délelőtt és délután felesleges odalátogatni, az őrökön kívül senkit nem fogunk ott találni. Ez a hely nem barátja a hétköznapi életritmusnak.

Aki először jár a piacon, elsőre fel sem tűnik neki a hatalmas méret, bár a beléptetőkapuk számából (5 darab az M5 autópálya oldala felőli bejáratnál, plusz egy a Nagykőrösi úti vevőparkolónál), és az érkező járművek sokaságából már gyaníthatja, hogy nem mindennapi helyre csöppent; teljes bizonyossággá érik ez az érzés, amikor az istennek se találja a kijáratot, vagy azt a termelőt, akinél öt perccel ezelőtt azt a szép jonatánt látta, ötven forinttal olcsóbban.

Egyes sorokra az idők során külön elnevezés ragadt. Az itteni Váci utca például annak idején főleg az árszínvonala miatt érdemelte ki névrokonságát az eredetivel. Itt hagyományosan a legszebb, legválogatottabb, ezért értelemszerűen a legdrágább terményeket árulták azok a szerencsések, akiknek sikerült elárusítóhelyhez jutniuk.

A Nagybani piacon a vásárlás sajátos formát ölt, a kifizetett áru például nem kerül rögtön elszállításra, hanem később, különböző logisztikai megoldások segítségével jut el a vevő kocsijához. Vannak, akik a héttonnás teherautójukkal indulnak el a sorok között begyűjteni az összevásárolt tételeket - őket egyébként a piaci társadalom mély megvetése sújtja, hiszen néha úgy elzárják a sorok közötti utat, hogy egy ember gyalog sem jut át.

A kényelmesek és komolyabb anyagi háttérrel rendelkezők hordárt fogadnak, mentesülve így a cipekedés és pakolás fáradságos nyűgétől, egyszersmind tiszteletet, ezáltal kedvező alkupozíciót kivívva maguknak a termelők előtt. A harmadik és legnépszerűbb megoldás a kézikocsival történő begyűjtés, ami gyors és költséghatékony metódus, bár kétségkívül benne rejlik 150 kiló paradicsom szétszóródásának kockázata. Hálaistennek ilyen balesetnél sokan megállnak segíteni, már csak azért is, hogy hamarabb túljussanak a forgalmi akadályon.

A vásárlásnak ez a sajátos, csak a nagybani piacokra jellemző menete további vicces helyzetek előidézője lehet.

Minden kezdő zöldséges ismeri azt az érzést, amikor tanácstalanul áll a százméteres sorok között, és fogalma sincs, hogy melyikben vette azt a gyönyörű hónapos retket. Persze az eladó arcára jól emlékszik, megjegyezte. Kár, hogy azóta ő lefeküdt aludni a kocsijába, és a felesége vette át a helyét. A profik ezért általában az árus autóját jegyzik meg, vagy felírják az árusítóhely számát.

A termelőt is könnyű az őrületbe kergetni: az amatőr vásárló egyszerűen nála felejti az árut, és ő, a piac íratlan szabályai szerint hűségesen strázsál az egy árva rekesz saláta mellett napkeltéig.

A piac igazi varázsa az eperszezon elején kezd megmutatkozni. Ettől kezdődően az áruk fajtája, mennyisége, az eladók és vásárlók, valamint a koccanásos balesetek száma exponenciálisan emelkedik, hogy július-augusztusban, a dinnyeszezonnal érje el a csúcsot. Ennek az időszaknak az árubőségen túl egyéb pozitív hozadékai is vannak, ugyanis ilyenkor igen magas az egy négyzetméterre eső csinos gyümölcsárus-lányok száma is, ami a zöldségeseknek némi zavart szokott okozni a hideg fejjel való gondolkozásban, valamint az optimális ár-érték arányú termék kiválasztásában.

A déligyümölcs-részleg külön fejezetet érdemelne, hiszen három óriási csarnok csak ennek az árufajtának van fenntartva, bennük többtucatnyi nagykereskedéssel. Legyen elég annyi, hogy itt olyan zöldségfajtákkal és gyümölcsökkel is találkozhat az ember, amelyeknek még a nevét sem tudja kimondani, és rájuk nézve az embernek még abban is kétsége támad, hogy egyáltalán a Földről származnak-e.

Ebben a témában mindenképpen meg kell említenünk a piacon csak Manitouként emlegetett kétméteres déligyümölcs-nagykereskedő standját, mivel ő éppen az ilyen nehezen beszerezhető egzotikumok importjára specializálódott. Mi mindig ünnepélyes áhítattal szoktunk nézelődni nála, ő pedig szívesen felvilágosít, hogy például az általam tűzrakó gyújtósnak nézett apró faágakat igenis megeszik, és jó lenne, ha letenném, mivel közel 30 ezer forintba kerül kilója (különben rágcsafának hívják, de szerintem ilyen ételre ez sem mentség).

Egy ízben titokzatos mosollyal invitált be a kuckójába, majd egy papírhengerből zöld, szárított lemezkékkel kínált. Felcsillanó szememet látva szigorú arccal közölte, hogy ne marháskodjam, a növény teljesen legális, és egy tengeri moszatfajta. Az íze leginkább friss lucernába csomagolt döglött haléra emlékeztetett, de Manitou szerint ennek és hetvenezer forintos kilónkénti árának ellenére ez egy teljesen piacképes termék ma Magyarországon. Ezzel együtt vele kapcsolatban nekem mindig az az érzésem, néha csak fogadásból importál valamit, ha a vevői azzal cukkolják, hogy nem tudja beszerezni.

Egyébként nagyon jó fej, és ilyen telefonnal közlekedik:

Legutóbbi találkozásunkkor sem hazudtolta meg a hírét, ugyanis megismertetett minket az általa csak Szecsuáni elektromos virágnak nevezett akármivel. Egy apró dobozban piciny, sárga virággolyócskákat hozott elénk, majd arra biztatott, rágjunk szét egyet a szánkban. Óvatosságból megfeleztünk egyet Ádámmal, majd elrágtuk. Különleges ízhatásra voltunk felkészülve, ehelyett azonban pár másodperc múltán zsibbadni, bizseregni kezdett a nyelvünk és az egész szájpadlásunk.

Manitou szerint először szabályosan kiüti az ízlelőbimbókat, de a hatás elmúltával az ízérzékelésünk sokkal intenzívebb, élesebb lesz. A gyümölcsöket például sokkal zamatosabbnak, finomabbnak fogjuk találni. Ezt rögtön ki is próbáltuk egy kínai lapos barack segítségével, és úgy vettük észre, tényleg lehet benne valami.

Manitou szerint főleg fagyi mellé adagolják, és bár nekem is lennének ötleteim a felhasználására, mivel ezek jórésze teljesen szalonképtelen, így tekintsünk most el ezektől.

Árérzékenyebb vásárlók számára egészen másféle izgalmakkal szolgálhatnak a különböző élelmiszer- és vegyiáru-lerakatok, ahol már kis tételű vásárlásnál is remek üzleteket köthetünk. Kevés helyen tudnátok a hipermarketek árainál olcsóbban kávét, édességet, mosóporokat vásárolni, itt viszont garantáltan.

Összefoglalva, a Budapesti Nagybani Piac mindenképpen egyedi hely, szokatlan nyitvatartással, sajátos írott és íratlan szabályokkal, tele egy egész éjjelt kitöltő látnivalóval. Látogassatok ki egyszer (főleg ha még álmatlanságban is szenvedtek), és a gyerekeket se hagyjátok otthon, mert tapasztalatból mondom, hogy remekül szokták érezni magukat. Persze a nagy nyüzsgés és a targoncaközlekedés miatt csak óvatosan.

Nyáron, ha szerencsétek van, még egy igazi, hamisítatlan piaci ökörsütésbe is belefuthattok. Ha nincs, akkor sajnos csak egy NAV razziába.

A Mészáros utcai zöldségbolt oldala itt érhető el. Hasonló, csak rövidebb írásokért érdemes látogatni.