Körülbelül vasárnap óta folyton a mediterrán térség jár az eszemben. A problémára a sok adekvát megoldás közül én a legolcsóbbat választottam: elmentem az Egyetem téren található Sonkaarcokba, és kirendeltem egy nagy spanyol sonkatálat.

Több ismerősöm is ajánlotta már a helyet, ami egyébként a Lila Körte nevű cukrászda helyén nyílt, bár szerintem a tulajdonosok ugyanazok, legalábbis a számlát a Lila Körte Kft. állította ki a végén.

Ne szaladjunk ennyire előre.

A Sonkaarcok egyik nagy előnye, hogy szuper helyen van és hogy jó a koncepció is: napközben egyszerűbb, könnyebb ételek, délben olcsó menü várja a vendégeket, este meg bárkonyha lesz belőle, zenekarokkal, bulikkal. Szóval ilyen mediterrán izé, ami a tél közepén valóban jól tud esni, de az igazi arcát szerintem majd csak tavasztól mutatja meg a hely.

Addig meg ott vannak az ételek. A napi menü nem volt különösebben izgalmas, bár amennyit meg tudtam belőle állapítani a szomszédos asztalokat bámulva, nagyok az adagok és jól is néztek ki a fogások. Én viszont inkább valami sonkásat kívántam, úgyhogy rövid egyezkedésbe kezdtem a pult mögött álló hölggyel, aki meggyőzött arról, hogy nekem a katalán sonkatál kell.

Pár perc múlva meg is érkezett az asztalomra ez:

Egyrészt aki rendszeresen vásárol a Culinarisban, ismerte esetleg a Picantert a Rákóczi úton (ami mögött szerintem ugyanaz a Papas állt, aki a Sonkaarcok oldalán egy jamon serranóval gitározik, de képtelen vagyok kiigazodni ezeken a tulajdonosi viszonyokon), vagy csak járt már Spanyolországban, az nem fog sokkot kapni a táltól, hiszen találkozott már ilyesmivel.

De még a gyakorlott sonkázó is megörül a szakszerűen leheletvékonyra szelt húsoknak, a fa deszkának, meg az egész kompozíciónak. Az alapanyagok ugyanis jó minőségűek és elég változatosak is ahhoz, hogy minden falatnak más legyen az íze. Jó volt a sonka, a chorizo, bár a kedvencem, és már bánom, hogy nem kérdeztem rá, mi a neve, egy meglehetősen zsíros szalámi volt, abból akármennyit meg tudtam volna enni (a képen éppen ő tolakszik).

Sajtból mondjuk az egyfélénél többet is el tudtam volna képzelni és a fekete olíva is egyszerűbb, ipari, nem különösebben jó darab volt, de a péksütemény ízlett, a limonádé meg egyszerűen szenzációs volt.

Mindez együtt nem volt különösebben olcsó, háromezer forint volt a végösszeg, de a déli menü ára például jóval alacsonyabb, ráadásul este benyomni egy ilyen sonkatálat, esetleg kirendelni a kétszemélyes verziót, közben bort inni, meg zenét hallgatni, táncolni, kettesben majdnem Madridban lenni, az elég jó móka lehet, és ezerszer inkább ez, mint egy gyorsétterem, vagy egy szottyadt melegszendvics valami méltatlan helyen.