Amikor először találkoztunk a Ma Este Színház! kezdeményezéssel, rögtön rátok gondoltunk. Adott egy oldal, ahol a budapesti színházak aznapi előadásaira féláron lehet jegyet kapni. A dolog érthető: utolsó nap nehezen lehet jegyeket értékesíteni, viszont a félház előtt játszott darabok senkinek sem jók: sem a színészeknek, sem a színháznak, sem a potenciális nézőknek, akiket egy last minute akcióval még be lehet vonzani a színházba.
Természetesen az olyan sikerdarabok, amikre hónapokkal előre elfogy az összes jegy, nem jelennek meg az oldalon, de egy rakás remek előadásból lehet válogatni, úgy, mintha moziba mennénk. Amikor szánházas kedvünk van, megnézzük mit adnak aznap, és sokszor egy mozijegy árának töredékéért mehetünk el az előadásra.
Az oldal készítői, Limbacher Tivadar és Szabadkai Attila így fogalmazták meg ezt:
A fiatalabb korosztály keveset jár színházba: egyrészt, nem szeretnek vagy nem tudnak hetekre vagy hónapokra előre tervezni esti programot, ami a hagyományos színházjegyvásárlás előfeltétele. Másrészt, a kezdő színházrajongó nehezen igazodik ki a széles kínálatban, nem egyszerű eldönteni, melyik színház melyik darabjával kezdje a leendő néző.
A Ma este Színház-on csak az aznapi előadások vannak fent, tehát elég délben eldönteni, van-e kedvünk este színházba menni. Az előadások kiválasztása egyszerű, minden egy helyen van: szereposztás, leírás, illusztráció, a színház címe és térkép, valamint az online jegyrendelés. A kezdőlapról indulva konkrétan pár perc alatt megvehető és kinyomtatható az aznap esti színházjegy, és a lényeg: féláron.
Mi pedig arra gondoltunk, ide hozzuk nektek a színházakat az Egy nap a városban blogra, mégpedig egy egyedi megoldással. Minden nap kiválasztunk egy előadást, amit mi ajánlunk nektek eddigi tapasztalataink vagy megérzéseink alapján - magyarul kiválasztjuk azt, amire mi is elmennénk -, és ennek az előadásnak az információit megjelenítjük a jobb oldalsávban, a Facebook-doboz felett. Így amikor az Egy nap a városbanra látogattok, egyből egy ajánlást is kaptok aznapra az olcsó, minőségi színházas szórakozásra. És ezt nem valamiféle profit miatt tesszük, úgy gondoljuk, ez a szolgáltatás pont azoknak való, akik jól akarják magukat érezni Budapesten, így szinte ordít, hogy helyet kapjon nálunk.
Tehát mostantól a posztok olvasása közben elég egy jobbra pillantás, és máris tudhatjátok, mi mire mennénk el aznap, és mennyiért.
Figyelem!
Nemzetközi blogversenyen veszünk részt. Segíts minket abban, hogy az Egy nap a városban blog megnyerje a 11 ország 33 blogjának közreműködésével rendezett versenyt! Ha van szabad 0,8 másodperced, értékeld az egyik kedvenc blogodat, nyomj egy szívecskét/vote-gombot ezen az oldalon az Ádám & Csaba-névvel jelzett posztok alatt. Tényleg nem vesz el tőletek időt, nekünk viszont sokat számít. Köszönjük!