A Kriplire egészen véletlenül keveredtem el. Gábor és Tünde hívott, maradt két jegyük az esti előadásra, mi meg viszonylag ritkán mondunk nemet egy jónak ígérkező színházi élményre.

Mondjuk ez nem ígérkezett semmilyennek. Fogalom nélkül mentünk. Nem tudtam, hogy már tíz éve játsszák a darabot. Azt sem, hogy rendszerint telt ház előtt. Hogy a kedvenc magyar színészeim közül benne van néhány a darabban, egyebek közt Kulka. Azt sem, hogy Martin McDonaghn írta a darabot, akinek a zseniális, de borzasztóan hülye magyar című Erőszakikat is köszönhetjük.

A fickó egyébként negyvenéves létére igazi legendává nőtte ki magát. Shakespeare óta az ír szerző az első, akinek egyszerre négy darabját játszották Londonban. New Yorkban a Kripli bemutatása előtt elkelt az összes jegy minden előadásra. Nem tudom, hogyan játszották a darabot a Broadway színházai, de ha csak feleolyan jól, mint a Radnóti társulata, akkor megérdemelt a siker.

A kis csapat ugyanis csodát hoz létre az apró színpadon. A Kiplit Gothár Péter rendezte óriási magabiztossággal, sokszor jelentéktelenségig csupaszított díszletekkel, máskor zseniálisan hangulatfokozó részletekkel körbevéve a színészeket. Imádom az ilyen színházat, nekem a Kripli az arany középút: sokszor már fáraszt a hagyományos színház hatalmas díszletei közt elvesző előadás, de a modern minimál-darabokat meg előfordul, hogy kevésnek tartom. A Kripli viszont él a hagyományos színház összes előnyével, funkciójával, de csak annyiban, hogy az ne vegyen el az előadás lényegéből: a darabból és a színészek játékából.

Ennek kapcsán Martin McDonaghn mellett persze meg kell említeni Varró Dánielt is, aki zseniális fordítást készített a darabhoz pofátlanul fiatalon, alig 24 évesen. Minden mondat üt, ül, használja, kihasználja a magyar nyelvet, egy percig sem jut eszedbe, hogy fordítást hallgatsz, egy ízig vérig magyar alapokra épülő, magyar asszociációkkal játszó remek szövegről van szó.

Ami tökéletesen foglalja keretbe McDonaghn eredeti sztoriját a jelentéktelen ír faluról, annak jelentéktelen, tragikus alakjairól, akik nem jutnak el sehonnan sehová, és aki mégis, az szívja a legnagyobbat. A Kripli tele van szomorú pillanatokkal, ami azért nagy szó, mert lényegében végigröhögöd az egészet: olyan pofátlanul vicces darabról van szó, hogy még akkor is kacagsz, amikor belül már tényleg nagyon elkeseredsz.

Ebben persze szerepe van Martin McDonaghn, Varró és Gothár mellett a színészeknek is, alig akadt olyan köztük, akinek ne minimum zseniális lett volna az alakítása. Nem azért emelek ki közülük néhányat, mert a többiek bénák lettek volna, de muszáj fokuszálni valakire: a kriplit játszó Lengyel Tamás végig hitelesen hozza a csámpás, mindenféle testi hibától terhelt tehénfixírozó fiatalt, Szombathy Gyula a nagyon-nagyon vén anyókát, Kulka János megjelenik a színpadon, és nincs, aki ne akarna azonnal tapsviharba kezdeni, a dögös Schell Judit meg úgy játssza el a bajszos öregasszonyt, hogy csak a darab után, a színlap átolvasásakor döbbenek rá, hogy Eileent valójában nem egy bajszos öregasszony játszotta.

Kötelező darab mindenkinek, aki még nem látta.

update: most kaptam a hírt, hogy már csak két előadás lesz és azokra az összes jegy elkelt. Utána leveszik a műsorról a darabot főleg, mert Schell Judit állapotos, szülni megy és nem akarják másnak adni a szerepét. A díszleteket viszont megtartják, így van esély arra, hogy egy nap újra a műsorra tűzik a darabot.