Ismét a fiktív karakter, Esti Kornél bőrébe bújunk, és belevetjük magunkat a budapesti éjszakába.

Vasárnap éjszaka alszik Budapest, a hétfőre készül mindenki, úgy gondolják, hogy ha kialusszák magukat, könnyebben elviselik. Pedig nem. Kialvatlanul a hétfő ugyanolyan rossz, mint erőnk teljes tudatában, vagy még talán rosszabb. Ezért én a legutóbbi vasárnapon a Blaha Lujza tér környékén jártam, azzal a meggyőződéssel, hogy kell lennie ébren embereknek, akik egymással beszélgetnek, valamilyen mellkast melengető itallal a kezükben. Egy fok volt a városban, az ital ebben az esetben elengedhetetlen.

A Nagy Diófa utcán sétáltam, és a Grandio Hostel előtt zsivajt hallottam, a kapun benézve pedig egy csomó fiatalt, akik egy nagy kört alkotva beszélgettek. A Grandiót nyáron szeretem, ez az a hely, ahol a fák az italozók lába alól nőnek ki, míg tavaly még asztallap magasságban voltak a levelek, idén már két-három ember magasan védtek a Nap és a lámpák fényétől.

Így nulla fok környékén a szabadtéri mulatozás viszont meghökkentő volt. Beléptem a kapun. Bent még meglepőbb dolgot láttam.

Körülbelül 60-70 fiatal állt körül egy téglákkal kirakott tűzrakóhelyet, ami felett egy bogrács állt, tele gulyással. Egyesek sorban álltak az ételért, mások fennhangon nevettek, beszélgettek. Kizárólag angolul, egyetlen magyar szót sem hallottam. Olyan volt, mintha egy másik országban keveredtem volna egy házibuliba. Mondjuk egy elfelejtett kis angol gyarmaton, az északi sarkkör közelében, ahol ez az időjárás viszonylag melegnek mondható.

Megjelent egy strandpapucsos fiú háromnegyedes nadrágban, pólóban, egy gitárral. Elkezdett játszani, énekelni a tűz mellett. Néhányan nézték és tapsoltak.

Épp ekkor érkezett meg András, a tulajdonos, és üdvözölt. András egyébként ügyvéd, színházakat képvisel, és tavaly nyitotta meg a Grandio Hostelt, ahol külföldieknek mutatja meg, miért is izgalmas Budapest. Mellékesen, amíg a külföldiek az izgalmas Budapestet keresik odakint, a Hostel kertjében magyar vendégek ücsörögnek, annak a biztos tudatában, hogy már megtalálták. Mondom, érdekes hely.

András elmondta, hogy ez a mostani gulyásozás, tábortüzezés egy kísérleti projekt. Ha beválik, kibővítik, és több tűz is ég majd a hetedik kerületi kis udvarban, több emberrel, több gitárral, több gulyással. Mert az addigra már kifogyott, mire végigmondta ezeket. Tunkolni kezdtünk a maradék kenyérrel, az még volt.

Susie is mellénk libbent, a messziről jött csapat anyukája, ő mondja meg, melyik nap hol van a parti. Imádja Budapestet. Hat éve egy hétvégére jött ide, de annyira meggyőzte az itteni hangulat, hogy nehezen szakadt el. És ahogy azon gondolkozott, hogy milyen nehezére esik hazamenni, már meg is született az elhatározás: ide költözik. Azóta itt él, és megmutatja a többi messziről jöttnek, miért szuper hely Budapest.

Susie a társaság felé kiáltott, beinvitálta őket egy kis alkoholos játékra. Az asztalokon energiaital, felettük a rövidek egyensúlyoznak. A játék egyszerű: eldöntik az első poharat, amitől az ledől, magával rántva a másodikat, az pedig a harmadikat, bele az energiaitalba. A többi egyszerű: miután ledőlt a dominólánc, meg kell inni az így elkészült búvárt. A kísérlet sikeres volt.

A hangulat egyre oldottabb lett, tényleg úgy éreztem, egy külön világ szippantott be. Azoké, akik úgy imádják a várost, hogy egy pillanatra sem kell elnézniük neki semmit. Csak isszák magukba féktelenül.

A két lány, akiket a kép közepén láttok, a rangidősek: ők már egy hónapja isszák be Budapestet, azóta nem mentek haza. A tőlük jobbra ülők csak két hete gondolják úgy, hogy nincs jobb hely a világon ennél.

Hátul, a kert végében a Szabad az Á, egy pince, ahol vasárnap esténként a tagok lemehetnek, felkaphatnak egy hangszert, és a színpadra pördülve megmutathatják, mit tudnak. Tag az, aki ott van, és bejegyzik a nevét, hogy ott van. Nem nagy ügy. Viszont ha kint már fázik a lábunk, itt egy új lehetőség a melegítésre: együtt zenélhetsz bárkivel, és ha nem megy, az sem baj. A hangulat utánozhatatlan. Most épp koncert volt, ezért a szabad jamelés csak 11 felé kezdődhetett el.

Hát így telik egy vasárnap éjszaka a Nagy Diófában, a Grandióban, ami iskolának épült, az ötvenes években a Fővárosi Vendéglátóipari Vállalatnak adott otthont - itt igazították útba a pincéreket, hol kell éppen dolgozniuk -, most pedig azokat a fiatalokat tömöríti össze, akik a legjobbat látják Budapestből. Én véletlenül csöppentem bele ebbe a forgatagba, de lehet, hogy nemsokára szándékosan is belecsöppenhetünk az ilyen bulikba, mert kifejezetten várnak minket majd a Grandióban.

A posztot Esti Kornél támogatta.