Lecsekkoltam az új elnevezést kapott terek listáját, és mivel Kossuth Lajost nem találtam a névváltoztatók között, bátran hivatkozok rá a megszokott módon. Pedig vissza lehetne változtatni a nevét például Tömő térré, a 19. században így hívták, miután a "naplopókkal és csavargókkal" feltölttették a teret, hogy építkezni lehessen rá. A feltöltés előtt beépítetlen, gödrös terület volt, ahová a pesti lakosság hordta a szemetét. Bezony, a Kossuth Lajos tér leginkább szeméttelep volt 1844-ig.

Péter és Nóra is elküldte nekem ezt a tippet, a tér északi oldalán található lakóházat ajánlották, saját maguk által készített fotókkal. Nóra a saját blogján ráadásul állítása szerint be is előzött minket ezzel a képpel, hiszen kétségkívül ez _Budapest_ _legszebb_ _lépcsőháza_. Naná hogy meg kellett néznem.

A tér egy 1919-es légi felvételén még sehol sincs ez a ház, a Magyar Általános Kőszénbánya, vagyis a MÁK bérháza ugyanis 1927-ben kezdett épülni, Málnai Béla építész tervezésében. Érdekes, hogy a tervező életének pont abban az időszakában készült, amikor felhagyott a sajátjának érzett modern építészeti irányvonalakkal, és megélhetési okokból a klasszikus formák felé fordult.

Idézünk a Wikipediáról:

A Kossuth Lajos téri bérház Málnai életművében a legnagyobb volumenű, és egyúttal városképileg is legexponáltabb alkotás. Hogy teljesen a megbízó, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. maradi igényének köszönhető-e az eklektikus homlokzat vagy a környezet historizáló jellege is befolyásolta az építészt, nehéz lenne megmondani. Feltehető, hogy maga Málnai is, és pályatársai közül még jó néhányan, húsz évvel korábbi formakísérleteiket eredménytelennek tartották. Nem korábbi lelkesedésüket becsülték le, hanem feladták a reményt, hogy újításaikat és eredményeiket a társadalom méltányolja és elfogadja. Málnai kitartott a Kossuth Lajos téri építkezést követően is jó néhány évig az eklektika mellett.

Na de lépjünk is be az ajtón, ha már az egyik lakó volt olyan kedves, és bekísért magával. A kovácsoltvas-üveg kapukon túl egy tényleg lélegzetelállító előtérbe kerülünk, egy kandallóval, amiben sosem ég a tűz, egy márványpaddal, amire senki sem ül le, és valahogy ettől lesz olyan monumentális a tér - meg a fejem felett függő hatalmas, kovácsoltvas csillártól.

Körbesétálva az épületben három lépcsőházat is találok, mind a három hasonló módon nyűgöz le, a két oldalsó aszimmetrikus, a középső a legkevésbé sem, de a három együtt így alkot egy egységet. Amikor először láttam a felvételeket ezekről az elliptikus lépcsőházakról, azt hittem, fotosop. De nem, és még durvább, ha személyesen látod.