English

Egy nap a városban

Melyik a menőbb: Prága vagy Budapest?

Magyarósi Csaba 2011 március 18.
Címkék: budapest külföld

A kérdés főleg a rendszerváltás óta érdekes: azelőtt a kutya sem látogatott nyugatról keletre, aki mégis, az a Balaton felé vette az irányt, aztán leomlott a vasfüggöny, a német, brit, olasz turisták nem féltek többé attól, hogy a határra érve szovjet katonák kutatják majd át a testüregeiket imperializmus után kutatva, és megindult a turistaáradat.

Sajnos nem hozzánk: Budapesten ugyan sok a turista, de valamiért Prága lett az első számú utazócélpont a keletre tévedőknek. A gyönyörűen felújított belváros, az átfogó városfejlesztési koncepció, a vendégbarát környezet és a mérsékelt árak együtt megtették hatásukat: Prága lett "a" keleti város. Emlékszünk ugye még arra a könyvre, amit Budapestről írtak, de a cseh fővárosról nevezték el, hogy mérhető eladásokat lehessen produkálni? Hát sajnos ez most a helyzet: hozzánk 2,2 millió turista jön évente, hozzájuk húszmillió.

Kíváncsi voltam, hogy miként gondolnak a külföldiek Prágára és Budapestre, ezért felkerestem néhány nemzetközi utazós fórumot, ahol a résztvevők azt vitatták meg, merre induljanak: hozzánk, vagy a csehekhez. Főleg arra voltam kíváncsi, mi szól az egyik és mi a másik mellett.

A Fodors.com és a Tripadvisor tematikus topikjaiban például három az egy arányban Prágát ajánlottak az utazóknak Budapesttel szemben.

Prága mellett főleg a csodálatosan felújított belvárost hozták fel, míg a Budapest mellett érvelőknek elsősorban a megfogható történelem, az élő, lélegző, valóságos város tetszett.

Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy Budapest központját máig nem sikerült felújítani, nehezményezték a nagy, sötét, omladozó házakat, azokat az ötvenes években felhúzott irodaépületeket, amik egyeseket "Gestapo-főhadiszállásra" emlékeztettek. Volt, akinek a széthulló város élménye olyan sokkoló volt, hogy soha többé nem szeretne visszatérni.

A kevés rajongó egy része meg pont ezt szerette a városban: a folyamatot, ahogy épül, szépül, hogy az elmúlt évtizedek mély nyomot hagytak minden homlokzaton, hogy a magyarok kemény munkával építik azt újjá, amit a második világháború és az utána következő negyven évnyi diktatúra lerombolt. Ezzel együtt szeretik a nyüzsgést, hogy Budapesten nemcsak turistákat, de helyieket is látni, meg persze odáig vannak a kulturális és éjszakai életért.

A felújított cseh városközpont azonban folyton visszatérő aduász, ami miatt "Prága legalább milliószor jobb, mint Budapest", hogy sokkal inkább kiszolgálja a turisták elvárásait. Ugyan kisebb, kevesebb a látnivaló, de kompaktabb is, hiszen a belvárost olyan ügyesen alakították át, hogy gyalogosan is el lehet érni mindent, amit érdemes.

Nálunk ugyan több napot lehet eltölteni, mert több a látnivaló, ráadásul a fürdőket is érdemes végigjárni, úgy tűnik, mintha csak a kalandvágyók vágnának neki Budapest felfedezésének. A sima turisták, akik rengeteg pénzt költenek, arra kíváncsiak, hogy mit látnak, ha kilépnek az utcán. Ha omladozó házakat, átgondolatlan városfejlesztést, nehézkes közlekedést, akkor csalódottan távoznak. Ha a városmag ideális, európai körülményeket sugároz, a turista marad, szétnéz, megismer és hajlandó felfedezni a település izgalmas, de elsőre láthatatlan rétegeit is.

Bár összességében Prága nyeri ezt a versenyt, érdemes a kritikák mögé látni: azt szinte mindenki elismeri, hogy nálunk sokkal több a látnivaló, és aki eljött, az szerette, hogy a középkori városmagon kívül egy élő, lüktető, a történelmi korokon átívelő várost talált, de az omladozó központot majdnem mindenki nehezményezte, ahogy az is kiderül a kommentekből, hogy Budapest nincs definiálva. Prágáról egyből konkrét érzések, benyomások jutnak az eszünkbe, míg a magyar főváros csak úgy van, koncepció nélkül tengődik, nincs kitalálva, nincs értékekhez társítva.

Pedig zseniálisak az adottságaink, ezért egy hét múlva a poszsorozat második, befejező részében azt nézzük meg, hogy milyen elképzelés van a belváros felújítására, átalakítására, definiálására.

· 2 trackback
süti beállítások módosítása