English

Egy nap a városban

Hajléktalanok tisztították Budapestet

Magyarósi Csaba 2010 december 13.
Címkék: hajléktalan

Pár perce kaptam egy sajtóközleményt a Menhely alapítványtól, ők vették gondjaikba Andrást is. Nagyon tetszett, amit láttunk náluk, amikor körülbelül két hete meglátogattuk őket, de a mostani közlemény társadalmi hatásait tekintve még izgalmasabbnak tűnik: kiderült, hogy munkát adtak a hajléktalanoknak.

A központ a nyolcadik kerületben található, ennek egy részét takarították ki és tartották rendbe azzal a 22 hajléktalannak, akik jelentkeztek a munkára. A program négy hónapig tartott, a fizetés napi négyezer forint és némi meleg étel volt, meg ami ennél is több, a munka öröme, és az a tartás, amit a hasznosság érzete ad az embernek. A közlemény szerint sok hajléktalan ruhát vett magának a pénzből, de akadt olyan is, aki mobiltelefont: aki keresett már állást, tudja, hogy milyen fontos, hogy elérhető legyen.

Az alapítvány szerint a Dankó utca, Mátyás tér, Szerdahelyi utca és Teleki tér környékén dolgozó hajléktalanok munkájával elégedett volt a kerületi köztisztasági szolgáltató, noha a program indulása előtt voltak fenntartásaik. Négy hónap alatt azonban kiderült, hogy a korábbi dolgozóknál is jobban lehetett a hajléktalanokra számítani.

A Menhely Alapítvány szerint a munkának hála javult a hajléktalanok önértékelése, másképp látták a környezetüket és ahhoz való viszonyukat.

Szuper, még több ilyet, imádom az olyan programokat, amikkel szinte mindenki jól jár.

süti beállítások módosítása