Ha az ember ellátogat az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény lépcsőháztúrájára, a Bauhaus-e a Bauhaus Újlipótvárosban? című három órás helytörténeti sétára, akkor Maczó Balázs vezetésével találkozhat néhány igazi gyöngyszemmel a XIII. kerületben. Ráadásul mialatt…
Melyik a világ legszebb kávéháza? Nekünk talán evidenciának tűnik, hogy biztosan ez a New York kávéház az Erzsébet körúton, az, ami már száz éve is ennek a címnek a birtokosa volt. De mint minden trivialitást, ezt is gyanúval kezeljük. Mondvacsinált rang ez, vagy a…
Barbi küldött nekünk néhány képet (már egy ideje, most ástam elő a levelét), amin azt láthatjuk, hogyan lehet művészi érzékkel és egy kis festékkel feldobni Budapest olyan felületeit, amik egyébként túl szürkék lennének, hogy egyáltalán észrevegyük.Barbi levelét egy az…
Mai versenyzőnkről kívülről ránézve egyáltalán nem lehetett sejteni, hogy nagy formátumú lépcsőházat rejt a belseje.
Rowlenddel mi is úgy rohantunk az éppen nyílódó kapura, hogy azt gondoltuk, téves riasztásra érkeztünk. Pedig bent márvány falakkal, bőkezűen mért…
Elérkeztünk az ősz legszebb szakaszához, amikor a sárga és vörös levelekkel még a fákon is találkozhatunk, de már a föld szintjére is jutott belőlük bőven. Megszínezik a szalmaszínű, elhalt füvet és az aszfaltot, olyan szimfóniát hoznak létre a szemnek, hogy az ember…