Elérkeztünk az ősz legszebb szakaszához, amikor a sárga és vörös levelekkel még a fákon is találkozhatunk, de már a föld szintjére is jutott belőlük bőven. Megszínezik a szalmaszínű, elhalt füvet és az aszfaltot, olyan szimfóniát hoznak létre a szemnek, hogy az ember legszívesebben a többi érzékszervét is elkényeztetné. Ha nem lenne ilyen hideg, kiülnék a Városligetbe egy üveg Szent Tamás furminttal, a fülemen Bach F-dúr pastoraléjával, szagolnék, kortyolnék, és meglenne a tökéletes, minden érzékszervre ható őszi hangulat.

De hát hideg van, a rosseb vinné el.

Úgyhogy egy kevésbé összetett, viszont annál izgalmasabb sétát mutatok be nektek, amit tegnap délelőtt teljesítettem Évivel a 15. kerületi MÁV-telepen. A Pastoralét azért kapcsoljátok be magatoknak a poszt hátralévő részéhez:

A neve ellenére ez egy igen romantikus városrész, a 15. kerületben a Mézeskalács tér vonala és az M3-as kivezető között található, csupa olyan utcanevekkel, mint Vasutaskert, Mozdonyvezető, Vasutasház és hasonlók. De nem ez benne a legérdekesebb, hanem az a látvány, ahogy a buja növényzet közül a régi, kopottas, faspalettás házak megbújnak. Ezeknek a házaknak nemcsak koruk van, de látszik rajtuk a történetük is. Ezt nem tudom jobban megfogalmazni, viszont rányomja a bélyegét az itteni sétákra, ettől kapnak egy utánozhatatlan ízt.

Az 1900-as években született meg a terv a MÁV-nál, hogy a szerényebb jövedelmű vasutas dolgozók számára építenek egy lakótelepet. A ceruza a város erre a részére, Rákospalota-Pestújhelyre bökött rá, egy korábban szőlő borított területre, ami a filoxérajárvány után használatlanná vált. Az építkezés első ütemében egyszintes, majd 1914-től kétszintes házak is épültek. Kiváltság volt ott lakni, alacsony lakbérért, a MÁV által karbantartott házakban. Ma már csak egy-egy házon látszik, hogy a lakók felújították, a nyílászárók cseréjén kívül nem sok változás látszik a házakon.

Hát én beleszerettem, sétáljatok velem. A képek nem megkomponáltak, amit magam körül láttam, fotóztam: