Kicsit untam már az itthoni felvágottakat, meg hogy sehol sem találok egy rendes kolbászt, ugyanebben a pillanatban egészen véletlenül beleakadtam a Bűvös szakács egy évvel ezelőtti, meg az idén nyári kolbásztesztjeibe. Bár minden ilyen egyszerűen menne az életben!Kinéztem az…
Tudom én, szeretet, meg Jézus születése, erről kéne szólnia a karácsonynak, már az emocionális-szakrális vonalon maradva, de ha így definiálnánk az ünnepeket, kizárnánk belőlük a mizantrópokat és a keresztényeken kívül mindenkit. Éppen ezért ma már egy sokkal szélesebb…
Az év ebben a szakaszában felbukkanó adventi vásárok közül kiemelkedik a Vörösmarty téri vásár, és nemcsak azért, mert a Sunday Times 2008-ban Európa legjobb adventi vásárának választotta. A környezet festői, a Gerbeaud Ház ablakai világító kalendáriumként funkcionálnak,…
Tegnap olyan durva gasztronómiai abúzusban volt részem, hogy a pacal adta a másikat. Az estét a Lucullus Baráti Társaság, és azon belül is leginkább az alapító, Turóczi Gábor rendezte, a szervezet célja, hogy szélesebb körben is megismertesse a színvonalas étkezés előnyeit, meg…
Tegnap a Gusto Burger & Cafe megnyitóján vettem részt, ahol a sajtó képviselőit és néhány hírességet láttak vendégül, hogy mondják meg a véleményüket a nyitás előtti napon. Összefoglalom azoknak, akik nem szeretnek sokat olvasni: a magyar gyorsétteremlánc első tagja a…