Hosszú idő után újra összegyűlt egy posztra való anyag a sorozathoz. A téma továbbra is az utcán hever, ha láttok olyan jelenetet, ami különleges számotokra, jobbá teszi a napotokat, megnevettet vagy csodálkozásra késztet, küldjetek továbbra is fotókat nekünk. Nem kell különleges minőség, kamera már majdnem minden mobilon van. Nyitott szem meg minden fejen található, csak használni kell.

Az első kép valahol a belvárosban készült, a tábla állítása szerint ha bezárják a kaput, nincs szabad bejárás, csak a házfelügyelő felébresztése és természetesen a megfelelő összeg leszurkolása mellett.

Nem tudom, ez a rendszer még mindig így megy-e itt, de régebben rendszeres volt ez a gyakorlat. A házmesternek (és a jobb házakban a segédjének, a viceházmesternek) nem járt fizetés, csak szolgálati lakás. A lift kezelése és esténként az ajtó kinyitása járt plusz marokba nyomott húsz fillérrel, később egy forinttal.

Második képünkön a Kiskörúton egy hirdető oszlopra felerősített pár cipőt látunk, hogy hogyan került oda, és meddig lesz ott, rejtély.

Tudjátok, vannak azok a fesztiválok, amikkel csak akkor ismerkedünk meg, amikor már megnőttek, sok ember tapossa egymás sarkát rajta, és az öreg rókák a sarokban egy fröccs mellett mesélnek arról, milyen is volt a kezdetekben, amikor még mindenki egymás kezét fogta. Na, ez is egy ilyen fesztivál lesz néhány év múlva.

A facebookos oldalunkon már a hétvégén posztoltam képeket az I. Holnemvolt Mesemondó Fesztiválról, akik lemaradtak erről, röviden: a kétnapos eseményre a világ minden tájáról hívtak profi mesemondókat. Tone Bolstad Flode Norvégiából, Birgit Lehner Ausztriából, Angela Davis az Egyesült Államokból, César "El Wayqui" Villegas Peruból, Csernik Szende Erdélyből és Zalka Csenge Virág hazai indulóként libbent a színpadra, a mesemondók reggeltől estig, kisebb szünetekkel egymást váltották.

Szerintem velem együtt sokan vannak, akik nem ismertek egy hivatásos mesemondót sem, és akik rögtön az "ebből meg lehet-e élni" kérdés ugrana be a fejébe. Noha a mesélők mindegyike járja a világot, hogy pénzt keressen, ezen a fesztiválon egyik mesélő sem kért tiszteletdíjat, a perui Wayqui ráadásul 22 órát utazott Magyarországra, hogy segítsen beindítani az első ilyen budapesti eseményt.

És hogy eloszlassam a leggyakoribb tévhitet: ezek a mesék nem gyerekeknek szólnak. Annyiban igen, hogy mindannyian gyerekek vagyunk, akik felnőttként viselkedünk (valaki egész profin csinálja), de a történetek és az azokban rejlő tanulságok mélyebbek annál, mint amit egy kis ember be tudna fogadni.

A Világevő elég jólértesültnek számít az ilyen ügyekben, szóval nagyjából biztosra lehet venni, hogy nem beszél hülyeségeket. Ezek alapján kimondhatjuk, hogy Budapestnek még egy Michelin-csillagos étterme lett a Costes után, mégpedig az 

tadadadam

Onyx!

Nagy dolog ez, a Vörösmarty téren található étteremmel a Kelet-Európában kiosztott Michelin-csillagok többsége Magyarországra került, persze lehet, hogy a gyűjtemény új kiadásában a csehek is kapnak még egy csillagot és akkor kiegyenlítetté válik a mezőny.

Vannak persze más díjazottak is, a Bock Bisztró nagyon megérdemelten Bib Gourmand jelet kapott, az Arcade, a Csalogány 26 és a 21 meg Bibet. A lista tehát lényegében megegyezik a tavalyival, annyi különbséggel, hogy a 2010-es katalógusban még külön díjat nem kapott Onyx egyenesen a csillagig jutott.

Egyre keményebben nyomja Budapest ezt a gasztro-témát, ráadásul a mostani csillag bizonyos szempontból még hízelgőbb, mint a korábbi, az Onyx ugyanis nagy hangsúlyt fektet a hagyományos magyar konyha evolúciójára, az étlap jelentős részben a hazai alapanyagokra és ízekre koncentrál. A jelek szerint a magyar konyha végre megérkezett oda, hogy nemzetközi szinten is komolyan lehessen venni.

És persze az is nagy dolog, hogy a Costet megőrizte a csillagát, hiszen ahogy mondani szokták, megszerezni könnyebb, mint megtartani.

Tizenkettedik sebességbe kapcsoltak a Károly körút építői. Tegnap este épp arra sétáltunk, és meglepetten vettük észre, hogy autók cikáznak a vadiúj burkolaton. Ez főleg azért volt különös, mert két napja még nem látszott nyoma, hogy péntekre ilyen dolgok történnek majd:

Folytatódik Budapest legszebb lépcsőházait bemutató sorozatunk, ezúttal a Kossuth Lajos utca 4-be látogattunk el:

Egy éles kontraszttal indít a kapualj, a Hostel felirat és a csúnya, fém duplaajtó elbátortalanítana, de felpillantva máris új erőre kapunk, abban a reményben, hogy talán tényleg találunk odabent valami szépet.