English

Egy nap a városban

Már kettő Michelin-csillagos étterem is van Budapesten

Magyarósi Csaba 2011 március 16.
Címkék: étterem

A Világevő elég jólértesültnek számít az ilyen ügyekben, szóval nagyjából biztosra lehet venni, hogy nem beszél hülyeségeket. Ezek alapján kimondhatjuk, hogy Budapestnek még egy Michelin-csillagos étterme lett a Costes után, mégpedig az 

tadadadam

Onyx!

Nagy dolog ez, a Vörösmarty téren található étteremmel a Kelet-Európában kiosztott Michelin-csillagok többsége Magyarországra került, persze lehet, hogy a gyűjtemény új kiadásában a csehek is kapnak még egy csillagot és akkor kiegyenlítetté válik a mezőny.

Vannak persze más díjazottak is, a Bock Bisztró nagyon megérdemelten Bib Gourmand jelet kapott, az Arcade, a Csalogány 26 és a 21 meg Bibet. A lista tehát lényegében megegyezik a tavalyival, annyi különbséggel, hogy a 2010-es katalógusban még külön díjat nem kapott Onyx egyenesen a csillagig jutott.

Egyre keményebben nyomja Budapest ezt a gasztro-témát, ráadásul a mostani csillag bizonyos szempontból még hízelgőbb, mint a korábbi, az Onyx ugyanis nagy hangsúlyt fektet a hagyományos magyar konyha evolúciójára, az étlap jelentős részben a hazai alapanyagokra és ízekre koncentrál. A jelek szerint a magyar konyha végre megérkezett oda, hogy nemzetközi szinten is komolyan lehessen venni.

És persze az is nagy dolog, hogy a Costet megőrizte a csillagát, hiszen ahogy mondani szokták, megszerezni könnyebb, mint megtartani.

 

süti beállítások módosítása