Nemrég voltam a Teatro Surreal előadásán a Zöld Macska Diákpincében, a Szürke Váró című előadást néztem meg, Hedvig Montserrat Flores darabját. Az előadás után megkerestem Hédit, és ennek csak egyik oka az, hogy neki van a legszebb neve, amit valaha hallottam. A másik ok az, hogy a darab miatt egyre inkább beleszerettem a független társulatok darabjaiba, a befogadó színházas előadásokra, amik úgy bújnak meg a híres budapesti sikerdarabok és a nagy színházak árnyékában, hogy könnyű észre sem venni őket. Viszont a budapesti kulturális életnek sokkal fontosabb részei, mint hogy így menjünk el mellettük.

Hédivel arról a küzdelemről beszélgettem, amivel egy színházi társulat létrehozása jár, kíváncsi voltam, hogy marad a felszínen egy ilyen kezdeményezés ma Budapesten.

A dolog azt hiszem úgy indul, hogy az ember végez valamelyik színművészeti intézményben sok-sok társával együtt.

Rengeteg színészt képeznek, ráadásul 2007-ben, amikor én is végeztem a Gór Nagy Mária Színitanodában, még kevésbé lehetett leszerződni, mint korábban. Színészdömping volt, a probléma nem csak minket érintett, túl sok embert képeznek. A Színművészeti, Kaposvár, GNM, és még ezer stúdió, amiknek a létezését nem is sejtettem, amikor jelentkeztem.

Indult nemrég egy pályázat, ami színesebbé teheti a környezetünket. Szó szerint. A Let's Colour projekt 2010-ben indult, idén pedig Magyarországra is elért. Célja hogy egy közösség összefogjon, és kifessen egy iskolát, társasházat vagy akár egy teljes utca összes épületét olyan színűre, amilyenre szeretnék. A festéket a támogató adja a nyertesnek.

A pályázat rövid összefoglalása:

Magyarországon igen sok a színehagyott köztér és épület. Márpedig színek nélkül halott a falu, a város, az utca. A sok szürke, barna, fekete rombolja az életünk minőségét.

A Let's Colour Településszépítő Egyesület ezért pályázatot ír ki környezetünk színesítésére. Eljött az idő, amikor a színehagyott iskola, az elszürkült Kossuth utca vagy bármely más közösségi tér inspiráló színekben pompázhat. A pályázaton induló közösségek, önkormányzatok, vagy magánszemélyek ezen az oldalon versenyeznek a felhasználók szavazataiért.

A nyertes/nyertesek a Let's Colour Magyarország program keretében az egyesülettől kapott festékkel tehetik szebbé és egyben élhetőbbé a környezetüket. A nyertes felületek színeit, stílusát az egyesület tervezi meg, az akciót pedig a helyi közösség összefogásával, együtt valósítjuk meg az idei nyár folyamán.

Érdemes utánajárni, miket valósítottak meg korábban világszerte, és lehet elengedni a fantáziánkat (fontos, hogy létrával, festőhengerrel és lelkesedéssel megvalósítható legyen a projekt, darura vagy ipari alpinistákra ne legyen szükség). Itt egy videó arról, mi valósulhat meg:

E heti lépcsőházunkat nem én fotóztam, egyik olvasónk, Huszár Boglárka küldte hozzá az anyagot. A művésznő egyébként fest és fotózik, vagyis jóval minőségibb, pontosabban művészibb munkákat láthattok, mint a saját, inkább dokumentálás célú képeimnél. Ezúttal nem tudok személyes benyomásokat megosztani a lépcsőházakról, viszont fogadjátok szeretettel a képeket, amik szépségükkel önmagukban adják a poszt magvát, további magyarázó szöveg nélkül.

Váci utca 54.

Az Egy nap a városban blogon alapvetően Budapest szerethető arcáról írunk, és úgy tűnik, nálunk akkor is pozitív a sztorik kicsengése, ha véletlenül valami kellemetlen élményről számolunk be. Olyan történt velem ugyanis, amire nyolc évnyi újságírás és három évnyi bloggerkedés után sem számítottam, pedig láttam már néhány fura dolgot.

Hétfőn megírtam, hogy a korábbi kedvenc sajtom, a Cserpes cheddar az elmúlt évben egyre íztelenebb lett, és Ádám is hasonlókról tudott beszámolni. Azt hittem, egy tipikus magyar sztoriról van szó, amikor az érdektelenség miatt egy korábban kiváló minőségű termék a középszerbe süllyed. 

Aztán kiderült, hogy érdektelenségről nincs szó, sőt. Olyan levelet kaptam, amiben Cserpes István nemcsak elismerte a jelenséget, de rögtön előállt egy megoldási javaslattal is. Persze ebből még nem következik, hogy a kapuvári cheddar tényleg megint jó lesz, de minden esély megvan rá, mert a sajtkészítő a legfontosabb lépést megtette: odafigyelt a vásárlói visszajelzésre.

A levél remek kezdet, érdeklődve várom a folytatást. Cserpes István hozzájárulásával most ti is elolvashatjátok, miről van szó:

Tisztelt Magyarósi Csaba!

A kollégáimmal megkóstoltuk, elbíráltuk a raktárban levő sajtokat és megállapítottuk, hogy a jelenleg piacon levő Cheddar nagyon fiatal (2 hónapos).
A Cheddar sajt esetében nem mindegy, hogy az ember másfél, hat, vagy mondjuk 11-12 hónapos sajttal találkozik. Pontosan ez lehetett az oka annak, hogy az érett kissé csípős és pikantériával fűszerezett sajt esetében egy jó érett sajtot fogott ki.

Nekünk korábban nem jutott eszünkbe, viszont visszajelzésed alapján azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy különböző „idős” Cheddarokat áruljunk, így a jövőben választhatnál is, hogy érettebb, csípősebb vagy „fiatalabb” enyhébb aromájú sajtot szeretnél.

Éppen ezért ezúton szeretnénk meghívni üzemünkbe, ha szeretnél a sajtok különbözőségének mélyebb okaiba elmerülni, illetve megkóstolni különböző idős Cheddarokat és megmutatni nekünk, melyik az, amelyiket hiányoltad.

Ízlésben és biológiában párhuzamot vonni, vagy igazságot tenni ettől függetlenül nagyon nehéz. Amennyiben az üzem hibázott, természetesen nyitottak vagyunk a változtatásra, minden vélemény nagyon fontos számunka, és ennek megfelelően kárpótoljuk is azokat a vásárlókat, akik hibát, vagy minőségi problémát fedeznek fel a termékeinkben.

A lefotózott sajt penészedése sajnálatos, és elnézést kérünk érte, de azt tudnunk kell, hogy a sajttal mi történhetett a vásárlástól a fogyasztásig, (felbontás körülményeit is beleértve)

Végezetül szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy a termékek sikere és az értékesítet mennyiség növekvése ellenére semmit nem változott az akaratom és elképzelésem a termékek jó minősége iránt.

Tisztelettel.
Cserpes István és a sajtműhely dolgozói 

Kérek egy like-ot azoktól, akik szerint így néz ki az európai elintézési módja az ilyen eseteknek!

Szeretném egy meleg baráti kézfogással üdvözölni azt az embert, aki átprogramozta a budai rakparton, a Lánchíd és az Erzsébet híd közt a lámpát, hogy az félpercenként zöldet adjon a gyalogosoknak.

Tegnap mindkét irányban kábé másfél-kétkilométeres volt a dugó, ami nemcsak közlekedésszervezési, de környezetvédelmi szempontból is pompás eredmény, viszont nem nagy ár azért, hogy a hajókhoz tartó gyalogosoknak egyetlen másodpercet se kelljen várniuk az áthaladáskor.

Éljen!