Mi, magyarok valahogy nem esszük a halat. Pontosabban nagyon keveset. Miközben a halhúsra mindenhol az egyik legegészségesebb élelmiszerként hivatkoznak, és az évi 70-80 kilogramm halat fogyasztó japánok szinte csak harakirivel mennek át a másvilágra (értsd: náluk a legmagasabb a várható átlagos élettartam), mi csak piszkálgatjuk a tányérunkban. Évente egy főre jutó 4-5 kilogrammal valahol az EU végén kullogunk - az uniós átlag több mint 22 kilogramm per év per fő -, és az is sokat elárul a szokásainkról, hogy karácsony előtt fogyasztjuk el a teljes évi halmennyiségünk 35-40 százalékát.

Az a fogalom tehát, hogy halbisztró, ismeretlen volt eddig Budapesten, részben nyilván a fenti okok miatt. Úgyhogy amikor ajánlotta valaki a Halkakas halbisztrót, két dologra gondoltam: a kitűnő Google-találati pozícióra a halbisztró szó beírásánál, és a csekély elvárható forgalomra.

Viszont kíváncsi lettem, így el is látogattam a Veres Pálné utca 33-ba, ahol ez a kép fogadott:

Nagyon kitalált, hangulatos, régi bisztró benyomását kelti, olyan érzésünk támad, mintha a székeket már harminc éve koptatnák egy francia kisváros lakói. Viszont elég üres volt a hely, egy-két vendég azért beesett, a pult mögött álló tulajdonosok már ismerősökként üdvözölték őket. Nem tudom, tényleg ismerősök voltak-e, vagy csak a törzsvendégeket üdvözölték így, de a levegőben tapintható volt a nemrég nyílt helyek bája. Ahogy rád néznek, mert először lépsz be a helyre, ahogy a menüről beszélnek, amit nemrég találtak ki, és ahogy kínálgatnak, hogy kóstold meg ezt is, ingyen, cserébe a véleményedért. Szeretem ezt a hangulatot, kár hogy általában elmúlik.

Az étlap egyébként rövid, de változatos (a hátoldalán halkakas-képregény is található, kötelező mű), a külföldiek kedvencétől, a fish&chipstől a sült kárász/süllő/pisztrángig mindenféle, de nekem a harcsa gyros tál ütközött bele a retinámba nagy erővel. Az, hogy egy franciás bisztróban magyaros alapanyagból egy görögös gyros-tálat készítenek, megugrotta a kíváncsiságlécet a fejemben, és kötelezett rá, hogy azt rendeljem. Mellé házi szörpöt.

A várakozás perceiben kihoztak egy falatnyi füstölt busapástétomot kaporral bagetten, hogy kóstoljam meg azt is.

Visszafogott ízesítésű, nagyon kellemes pástétomot készítettek, így elismerően biccentettem. A házi szörp remek volt, főleg a melegben esett jól a valódi gyümölcsíz a szódában. Aztán jött a gyros tál:

Menjünk sorban: a harcsa erősen fűszerezett, pont kellően megpirított darabkái meggyőztek, hogy vannak a gyrosban lehetőségei a halnak is. A salátában némi olívabogyó mellett (hoppá görög) kapott helyet az uborka-paradicsom-saláta-hagma kombó is, ezek nem győztek meg frissességükkel (nem volt vészes a helyzet, de az uborkát már egy ideje leszeletelték), meg nagyon nem is adtak hozzá az összképhez. Viszont a sült krumpli, na az igen.

U-profilra vágták a szeleteket, így sütötték ki, szerintem előtte kicsit párolták is, mert a kívül tökéletesre sült, egy vékony kéregben roppanós szeletek belül puhák voltak. Sokan legyintenének erre, hogy ez csak a köret, én akkor tudnék legyinteni rá jó szívvel, ha mindenhol ilyen gondossággal készítenék. A szeleteket belemártogattam a tzatziki és a bazsalikomos paradicsomszószba, igazából nekem ez adta a harcsa gyros gerincét, a többi csak kiegészítő volt.

Az adag nekem épp elég volt, ami azt jelenti, hogy másoknak esetleg kevés lehet, viszont úgy laktam jól, hogy utána semmilyen nehézséget nem éreztem a hasamban. A gyros tálért 1300 forintot fizettem, a szörp decije 80 forint volt. Vagyis az árak teljesen rendben vannak, és ha elsöprő gasztronómiai kalandokért nem is ide járok majd, egy-egy könnyű halvacsoráért mindenképpen bekanyarodok.

Szerencsére egyre többen érzik küldetésüknek, hogy a halhúst újra egy azt megillető helyre emeljék, ilyen a Halkakas halbisztró is. Hajrá, így tovább.

A Halkakas egyébként nem sokkal a látogatásom után szervezett egy sajtóbemutatót, amire bloggereket, köztük minket is meghívtak. Csaba ellátogatott hozzájuk, de egyben elmondta azt is, hogy már kipróbáltuk a helyet, és abból készül a poszt. Mert az Egy nap a városban többnyire így dolgozik: inkognitóban. Mint Zorro. Vagy valami olyasmi.

A Pántlika hamburgeréről korábban már volt szó, és noha a városligeti kiülős egység nem fért bele annak idején a nagy hamburger tesztünkbe, utólag Csaba érdekes tapasztalatokat szerzett. Konkrétan azt, hogy az ő receptje alapján készítik a húspogácsát, és ezt nem félnek jó időzítéssel bevallani.

A Pántlikába azóta is szívesen szervezek találkozókat, vagy ugrom be ide egy gyors kajálásra, mert egyrészt a Városliget hangulata zseniális nyáron, másrészt a hamburger is fejlődött a legutóbbi tesztünk óta, az én fejemben a Ring után a második legjobbként raktározódtak el az itteni burgerek.

Történt aztán múlt héten, hogy ide szerveztük meg a nagy bloggertalálkozónkat. Na jó, nem is annyira nagy, mert csak három oldal képviselői ültek egy asztalhoz, a Manzárd Café, az Urbanista és az Egy nap a városban bloggerei, hogy együtt egyenek-igyanak, és jobban megismerjék egymást. Mondanom sem kell, remekül éreztük magunkat, ilyen az, amikor a hasonló érdeklődésű emberek egymásra találnak.

Aki nem tudná, a Pántlikában a burgerek városokról vannak elnevezve, én általában az Athént favorizálom, de Laci (aki a fenti képen a kamera másik oldalán van) olyan bátor volt, hogy egy Budapest burgert rendelt, így bennem is feltört a lokálpatriotizmus. Ha másnak Budapest, én sem adhatom alább.

Elmondom, miért kellett bátorság a Budapest burger kirendeléséhez. Ezeket tartalmazza:

- érlelt marhahús és vesefaggyú keverékéből összeállított, fűszeres húspogácsa
- saláta, paradicsom

Eddig nincs semmi félelmetes. Nade:

- tükörtojás
- téliszalámi
- mackósajt
- kovászos uborka

EZ:

Nehéz elképzelni, hogy ezek értelmes valamivé állnak össze, igaz? Pedig tökéletes lett az összhang, olyan alapanyagokból, amik egyáltalán nem szokványosak egy hamburgerbe. Emellett a  húspogácsa minősége kifogástalan, a ciabatta tészta kitűnő, ennek ellenére - főleg a többi alapanyag és a fűszerezés miatt - nem nevezném a gourmet burger mezőnybe, inkább létrehoznék egy új kategóriát neki: a hedonista burgert. Ebben a kategóriában a Pántlika abszolút győztes.

Öröm volt eltüntetni, és mostantól Athént a fejemben leváltja a magyar főváros a hamburgerek mikrovilágában is.

Tavaly nyáron voltam Münchenben, az út után a blogon is megjelent egy videó a mediterrán német városról. Aztán két hete jött a folytatás, amiben a BMW müncheni kiállítótermét és múzeumát néztük meg, ez talán még többen néztétek meg, mint az első epizódot. És akkor itt a lezárás, ami a meleg nyárra való tekintettel talán a legnépszerűbb téma lesz: 

Most ugyanis itt van a világ egyetlen repteres SÖRFŐZDÉJÉT, és úgy általában a müncheni repteret bemutató videó (nem árt tudni, hova szállunk le). Jó mulatást!

Még tavaly júliusban írtam nektek arról, hogy megérkeztek Budapestre Németországból a használt Man trolibuszok, amik lassan és fokozatosan leváltják az öreg fővárosi járműveket, többek között a már legendássá vált 30-35 éves ZIU-9-es szovjet típusokat.

Az akkor még zöld színű, reklámokkal teleaggatott járműveket kikalapálták, és ma átadták az elsőt nekünk: az egyikük forgalomba állt a zuglói vonalon. Az első beavatás előtti próbára minket is meghívtak.

Az új trolik folyamatosan szállingóznak be a rendszerbe, Vitézy Dávid elmondása szerint elsősorban ott, ahol eddig nem tudtak alacsony padlós megoldást kínálni, a 72, 75, 77, 80, 81, 82-es vonalakon.

Én is kipróbáltam tehát az első csuklós, alacsony padlós trolit Budapesten, amiről videót is készítettem nektek. Évi mondta, hogy hívjam fel a figyelmet: a jegylyukasztós rész vicc, nem komolyan akarom az összehajtott papírt beletuszkolni a nyílásba, csak ilyen hülye a humorom.

Egyébként a troli simán veszi a kicsinek épp nem nevezhető kátyúkat, szépen elnyeli a test az úthibákat, de le sem tagadhatná, hogy használt. Azért kicsit már nyikorog, de korántsem annyira, mint a jelenlegi budapesti állomány, ráadásul ha a vezető beletapos, gyorsul mint az istennyila. Az ülések kényelmesek, nekem tetszik.

Volt itt fesztivál, vásár, de a legjobb: megnyílt a termelői piac a Szimpla kertben, nem is értjük, eddig hogy voltunk meg nélküle.

Brutálisan jó dolog történt a belvárossal. Budapest sokáig csak egy ígéretes terep volt, ami hétvégente zombifölddé változott, néhány kóbor lélekkel, akik véletlenül ragadtak a belváros csapdájában. Aztán megszülettek a piacok, kiállítások, és szépen-lassan eljutottunk odáig, hogy múlt vasárnap sehol sem lettem volna szívesebben, mint a budapesti belvárosban.

Elmondom, sétálgatás közben mire akadtam: az Erzsébet téren, a Gödör környékén például a Wamp nyomult ezerrel, tele volt minden a szórakoztatóan színes portékával.

Aztán ahogy tovább sétáltam, belebotlottam a legújabb Die Hard forgatásába. Ilyesmivel persze nem találkozik minden nap az ember, de mégis, múlt hétvégén ott volt. Kis fotózás után a Gozsdu udvar felé haladtam tovább, ahol, most is Gouba volt, mint vasárnaponként mindig: a Wamp állandó, átláthatóbb kistestvére, amit két éve rendeztek meg először, azóta tölti meg élettel az akkor még tökéletesen kihalt passzázst.

De nem ide jöttem, haladtam tovább a célom felé a Kazinczy utcán. Ahová meg a Judafest költözött be: lezárták az egész területet, és olyan csodás bulit csináltak a belvárosban, hogy egy teljes napot el lehetett volna tölteni a nyugágyakon, a gyerekkubicban, de leginkább a szerencsejátékokkal.

És még mindig nem érkeztem meg, a végcél ugyanis a Kazinczy végén található Szimpla kert volt, aminek a tulajdonosai valami olyasmit találtak ki, amit már rég ki kellett volna: háztáji piacot nyitottak, ami ezentúl minden vasárnap látogatható.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez miért jó. Megpróbálom felsorolni az érveimet: egyrészt a belvárosban nincs még egy hely, ahol rendesen lehetne piacozni. Vannak ugyan a nagyobb vásárcsarnokok, de azokban meg alaposan szét kell nézni, mielőtt ráakadunk az igazi háztáji sajtokra, felvágottakra az ipari alapanyagok mellett. Ilyen koncentrációról viszont álmodni sem lehet, a Szimplába ugyanis minden a termelőktől jön. Sőt, ők hozzák. Aztán ott van az, hogy vasárnap: a piacon általában zárva tartanak a hét utolsó napján, miközben a modern életstílusnak része a vasárnapi bevásárlás is, friss alapanyagokra mindig szükség van. És végül a környezet: elképzelni sem tudnék menőbb helyszínt egy ilyen piacnak a Szimplánál.

Mindez együtt egyszerűen verhetetlen kombinációt alkot, a Szimpla Háztáji Piac szerintem a város instant nevezetessége lesz, turistacélpont, kötelező elem, Budapest szövetének szerves része, ami a Goubával együtt életben tartja a belvárost vasárnap is.

Ahelyett, hogy felsorolásszerűen elmagyaráznám, mi a jó a piacban, itt vannak inkább a képek, azok sokkal jobban elmondják helyettem: