Thaiföld ízeit mindketten szeretjük. Csaba a délkelet-ázsiai ország utcai ételárusainál szerzett tapasztalatokat, szerinte a műanyag székeken, benzinfüstben elfogyasztott utcai kaják gazdagsága többnyire össze sem hasonlítható a drága thai éttermek turistáknak szánt, unalmas kínálatával, én viszont csak Budapesten kerestem eddig a lehetőségeket. Ez leginkább annyit jelentett, hogy sokat jártam a Kis Parázsba.

Tegnap aztán egy új versenyzőt avattak a piacon, a még csak néhány napja működő Padthai wokbarba hívták el a sajtó képviselőit, köztük minket is. Mi azonban cselesen akkor mentünk, amikor legkevésbé vártak minket: másfél órával a sajtótájékoztató előtt. Nem arra voltunk ugyanis kíváncsiak, mivel készülnek nekünk, hanem arra, mit kaptok ti, ha bementek később az esetleges ajánlásunk alapján.

Délután három előtt érkeztünk az Erzsébet tér közelébe, az Október 6. utcába, a bejáratnál pedig rögtön az étlappal szembesültünk (rákattintva nagyít):

Miután élőben közvetítettem a BKV hajójáratának első útjáról, visszafelé volt pár percem beszélgetni néhány BKK-s alkalmazottal és Vitézy Dávid vezérigazgatóval. Mindannyian nagyon izgatottak voltak az új projekt miatt, de megosztották velem aggodalmukat is: hogy talán elmarad a várt siker és a budapestieket nem érdekli majd a hajós közlekedés.

Felelevenítjük tavalyi fagyis sorozatunkat, egyrészt mert kétségtelenül itt a nyár, másrészt mert több új hely is nyílt, ahol igazi fagylaltkülönlegességeket árulnak, amik ügynökeink jelentései szerint jók, és érdemesek a próbára.

update: a poszt megjelenése óta a hely emelt az árain

Komolyan meglepődtem. Erre nem számítottam, a fenébe is, még rendes fényképezőgépet sem vittem magammal Villányba, nem gondoltam posztolásra érdemes gasztroélményre. Pedig itt aztán volt:

Nem fogtam gyanút, amikor lesétáltam a Halasi pinceétterembe, még akkor sem, amikor az egyébként drága berendezést megláttam. Van ilyen. A vastag szalvéta tapintása volt az első nyom, hogy itt a minőséget bőven a beszerzési ár fölé pozicionálták a fontossági listán, aztán megláttam az étlapot. Mindenkinek egy-egy iPadet adtak, vaskos bőrborításban:

Zavarban voltam, ahogy az iPaden láttam a sokat ígérő ételfotókat, amik egy csúcsgasztronómiai szentélyt juttatták az eszembe, mellette az árakkal, amik egyáltalán nem.

A Szabadság tértől a Duna felé sétálva, a Széchenyi utcában sorra lehet találkozni márvány cégérekkel, amik leginkább ügyvédi irodákat jelölnek. Tisztességesen rendben tartott homlokzatok, visszafogott díszek, vaskos kapuk és kamerák mindenütt.

Ti küldtétek nekünk a tippet, hogy a 8-as számot érdemes belülről is megnézni, azzal a figyelmeztetéssel: nem barokkos, inkább klasszicista épületről van szó. Ez még soha életemben nem állta az utamat, vontam meg a vállamat, és benyomultam az épületbe.

Az ajtó mögött aztán feltárult a szemem előtt az egyik legbarátságosabb hangulatú gangos lépcsőház, amit valaha láttam. Először a bejárat melletti gipsz díszítő elemeken akadt meg a szemem, a kert felé haladva pedig még inkább megragadott a hangulat. Hatalmas, összefüggő zöld növényzettel, díszes korláttal, ízléses vitágcserép-elhelyezésekkel. Nézzétek: