English

Egy nap a városban

Akkora siker a BKV hajója, hogy máris sűrítik a menetrendet

Magyarósi Csaba 2012 július 03.
Címkék: bkv hajó városkép

Miután élőben közvetítettem a BKV hajójáratának első útjáról, visszafelé volt pár percem beszélgetni néhány BKK-s alkalmazottal és Vitézy Dávid vezérigazgatóval. Mindannyian nagyon izgatottak voltak az új projekt miatt, de megosztották velem aggodalmukat is: hogy talán elmarad a várt siker és a budapestieket nem érdekli majd a hajós közlekedés.

P1190602.JPG

Ránéztem a posztra, ami akkor körülbelül hatezer like-nál és 30 ezer olvasónál tartott (60 ezerig meg sem állt) és megnyugtattam őket: ha a hajók tartják magukat a menetrendhez, olyan siker lesz a projekt, hogy inkább a nagy tömeg, mint az elmaradt utasok miatt kell majd aggódniuk. Akárkivel beszéltem, kissé hitetlenül mosolygott, de megköszönte a bíztatást.

P1190611.JPG

Aztán tessék: vasárnap, a járat első napján kétezer utas vett részt a hajós közlekedésben, míg tegnap ennél is többen próbáltak hajóval menni dolgozni. Az érdeklődés olyan hatalmas volt, hogy máris járatokat kell bővíteni, amit Vitézy Dávid be is jelentett néhány perccel ezelőtt.

A lényeg: eddig csak a reggeli, kora délelőtti, valamint a késő délutáni, esti órákban közlekedett egyszerre két hajójárat, így követték egymást félóránként a hajók, míg napközben a D12-es pihent és csak az óránként közlekedő D11-esre lehetett felszállni.

Ennek most vége, holnaptól ugyanis egész nap félóránként közlekednek a hajók, hogy mindenki felférjen azokra. És ha ekkora marad az érdeklődés, a hajóflotta bővítésére, új, gyorsabb hajók érkezésére lehet számítani, ahogy azt a próbajárat után megígérték.

Léptünk egy nagyot a jó irányba, az van.

Ha meg akarod ismerni Budapest szerethető arcát, csatlakozz a facebookos oldalunkhoz, ahonnan minden fontos hírről értesülsz.

süti beállítások módosítása