Az Urbanistán találtunk rá a Várkert Bazár látványterveire, és mivel a felújítás nekünk is szívügyünk, megosztjuk a zoa.hu-ról származó fotókat itt is.

A fotók megjelenésének apropója, hogy augusztus 28-a óta jogerős az új Várkert Bazár engedélyezési terve. Erről a következőket lehet olvasni a zoa.hu-n:

A KÖZTI elképzelése szerint a Várbazár külsőre eredeti formáját kapja vissza. A déli bazársor mögött – az eredetivel mindenben megegyező kertek alatt – egy új mélygarázs és konferenciaközpont lesz, az északi bazársor fölött (Öntőház-udvar) pedig egy teljesen új park kerül kialakításra.

Készítsétek magatokat. Addig is nézegessétek a képeket, rákattintva nagy felbontásban is eléritek:

Kezdjük a nagy bejelentéssel: Két éves az Egy nap a városban blog és összejött a húszerer ezer like a facebookos oldalunkon.

Kezdünk reggel a BKK hajóján egy remek játékkal, végig a Dunán.

Ezután meglátogatjuk a Vásárcsarnokot, ahol nemcsak a város egyik legjobb hentesét és zöldségesét keressük fel, de még tanulunk is tőlük valamit az ételekről, játékos formában.

A következő programpont Budapest rejtett, föld alatti világába kalauzol el titeket, ahol olyan élményekkel gazdagodtok, hogy magatok is meglepődtök (csak a magyar verzióban).

Majd irány az ebéd, ahol különleges magyar halakat (angol verzió), vagy a város legjobb hamburgerét (magyar verzió) fogyasztjátok el, üdítővel, meg mindennel, ami kell.

Ezután beugrunk egy színházba, oda, ahol a Beugrót szokták felvenni, és rendezünk a színpadon egy szituációs játékot.

Játék után jönnek Budapest legjobb kekszei némi kávéval (csak a magyar verzióban).

Végül marad egy rejtély, aminek a megfejtéséhez a város leghangulatosabb könyvesboltját kell felkeresnetek, hogy aztán egy fröccs mellett zárjátok a napot egy kevésbé ismert, de nagyon menő romkocsmában.

A 6990 forintban minden költség benne van: közlekedés, ital, étel, belépők, minden. A magyar verzióban Budapest ismeretlen zugait fedezheted fel egy szakértő és szórakoztató túravezető segítségével, míg az angol túra során úgy javul a nyelvtudásod, hogy meg sem kell erőltetned magad.

A poszt egy könyvről szól, de szeretném azt is leírni, ami ezzel kapcsolatban történt velem. Az egész úgy kezdődött azt hiszem, hogy egy könyvesboltban kerestem Török András Budapest Könyvét. Akkor nemrég jelent meg - egészen pontosan a 2012-es kiadásról beszélek, hiszen 1986 óta rendszeresen újraírja a könyvet a szerző -, meg akartam vásárolni. Szerencsére éppen mellettem állt Évi testvére, Tamás és a barátnője, Csilla, aki rögtön mondta: ne vedd meg, szerzek neked egy dedikáltat. Kiderült, hogy Török András a nagybátyja, és a szóban forgó kötetet az ő szobájában fejezte be, amikor náluk járt.

Nagyon megörültem, hogy a neves Budapest-szakértő valamiféle rokonfélesége vagyok, így rábólintottam az ajánlatra, azzal a kikötéssel, hogy egyszer mutasson is be neki.

Ezután felgyorsultak az események, és egymástól függetlenül, több szálon megsiettették a találkozást. Megkeresett a Park kiadó (akiknél az egyik lépcsőháztúrám során jártam), és felajánlotta, küldenek egy tiszteletpéldányt a könyvből, ha elfogadom. Ahhoz képest, gondoltam, hogy múlt héten még meg akartam venni, most már ketten is nyújtogatnak felém egy-egy példányt. Megadtam a címet, érkezett a könyv.

Alig pár napja lapozgattam még, amikor Török András a fenti két esettől függetlenül írt nekem egy emailt a bloghus adatlapomon keresztül.

Kedves Ádám,

nagyon remek kis beszámolót írt a lépcsőházunkról, a Bedő házban. (Az irodám van itt.)
Egyébként is lelkesen olvasom a blogját. Ha legközelebb erre jár, adok a Könyvhétre megjelent Budapest Könyvből.

Üdvözli

Simplicissimus

Ezt válaszoltam:

Kedves Simplicissimus!

Köszönöm a kedves szavakat, sokat jelent nekem, hogy Ön élvezettel olvassa, amit én írok. Én is élvezettel olvasom épp a Budapest Könyvét.

De a meghívását köszönöm, szívesen meglátogatom hamarosan. A találkozás mondhatni elkerülhetetlen.

Üdvözlettel

Ádám

Azért voltam ilyen rejtélyes, mert ekkor már tudtam, hogy a levelezést követő hétvégén találkozni fogok Andrással. Csilla hívott ugyanis egy nappal korábban, hogy hétvégén jönnek Budapestre, és találkoznak vele egy rendhagyó városvezetés erejéig. Nem sok mindenki mondhatja el magáról, hogy Török András vezette körbe Budapesten (ilyen például Jimmy Carter egykori amerikai elnök), úgyhogy én is beneveztem, viszont titokban. Csilla csak annyit árult el Andrásnak, hogy egy ismerős jönne, aki szintén rajong a városért. Így nagy izgalommal mentem a Bedő-házba a megbeszélt időpontban. A bemutatkozáskor zavarba is jöttünk mind a ketten.

Hát ezzel a hosszúra nyúlt bevezetővel hadd mutassam be nektek Török András Budapest Könyvét. Ezek után minden dicséret úgy tűnne, mintha hazabeszélnék, de azért higgyétek el: nagyon fontos alkotásról van szó.

Mint korábban írtam, András több mint 25 éve írja a könyvet (igaz, magyar nyelven csak 1998 óta), rendszeresen ápolva a tartalmát, kivéve belőle a feleslegessé vált, idejétmúlt részeket, és beletéve az azóta épült, megnyitott helyek sorát. Olyan, mint az író személyes jegyzetei a városról. A kedvenc pontjai, részletek a kedvenc épületeinek rövid történetéből, semmi szárazanyag-tartalom, csak amire egyenként felvonja bárki a szemöldökét. Mint egy jófajta idegenvezetés, ami nem próbálja meg a Wikipedia-szerű szövegekkel megúszni, hanem olyan részleteket árul el, amiket máshol nem kaphatsz meg. Mindezt több mint 500 oldalon.

A könyv szerkezete is önkényes. A legnagyobb része sétákból áll, hosszú, egész napos gyaloglásokból, amik során Simplicissimus (András alteregója) megfogja a kezünket, és balra-jobbra nézegetve öt napon keresztül mutatja be a város érdekes pontjait. Találunk a könyvben rendhagyó étteremkritikát is, ami nem Michelin-csillagok szerint osztályoz, hanem: étterem, ahová nem csak a rendszerváltás nyertesei járnak. Ahol nem szitokszó a magyar konyha.

De olyan, egyébként tényleg elemi problémára is találunk benne választ, hogy hová beszéljünk meg ismerőssel találkozót reggel 7 órára. Vagy délután háromra. Vagy éjjel egyre. Hogy milyen, kockázati elemekkel sújtott esti kikapcsolódásokra van lehetőség, vagy honnan a legizgalmasabb nézni a várost. Hogy hol lakott Kincsem, vagy mi a közös Jókai Mórban és Darvas Ivánban.

A könyv alapvetően nem-budapestieknek készült, de csodálkoznék, ha egy helyi lakos azt állítaná nekem, az információk nagy részét tudta már korábban is. Hacsak nem ő is évtizedek óta kutatja kedvenc városát, amiről Simplicissimus így foglalta össze egyszer az érzelmeit:

Hát ősrégi, vadonatúj, koszos, szent, zűrös, ismerős, leszakadó, éppen jó méretű, kifinomult metropolisz.

Nagyon találó. Pont ilyen csapongó ez a város.

Múlt héten a Corvin-negyed felé jártam, és sétáltam egyet a környéken. Újra rácsodálkoztam, hogy veszik birtokba a félig kész területet az emberek. Most már nyoma sincs bennem annak az érzésnek, ami korábban elfogott, és ami nyilván minden új tér esetében fennáll egy ideig: amíg nem lakják be, amíg nem telik meg a hely szolgáltató vagy vendéglátó egységekkel - hogy ne csak átgyalogoljanak ott az emberek -, addig kietlennek, holdbélinek tűnik az új táj. Most viszont egyértelmű nyüzsgés van a sétányon, sorra nyílnak az üzletek, amik ezek szerint fenn is tudnak maradni.

Az építési terület továbbra sem kúszott tovább a Szigony utca irányába, és nem is fog addig, amíg a most épülő lakóház nagy részét nem tudják értékesíteni. Ez pedig, tekintve a mostani állapotokat, még eltarthat egy ideig.

Az építkezéssel szemben lévő telken azonban ezen a nyáron nyílt egy nagyon szimpatikus kezdeményezés: egy közösségi kert, olyan termőfölddel feltöltött terület, ahová a környékbeliek járhatnak, hogy saját maguknak termesszék meg a paradicsomot, paprikát, répát, uborkát. A növényzet már nagyon sűrű, és a területet láthatóan gondosan művelik az itteni lakók. Körülbelül 40-50 ember jár le ide kapálni, gyomlálni, öntözni, minden családnak 6-7 négyzetméter áll rendelkezésre, hogy a saját maguk által termesztett növényeket ehessék.

Nekem nagyon tetszik a közösségi kert gondolata: ismét egy alulról jövő szerveződés, amire annyira nagy szükségünk van most. Ami nem termel hasznot, amit adományokból raknak össze, de ahová nem is kell tagdíjat fizetni, az egész ingyenes, annak érdekében, hogy a kihasználatlan területnek legyen valami értelme. De ami a növényeknél is fontosabb, az a közösség: itt találkoznak a házakban élő lakók, barátságok születnek a szomszédok között, ez pedig egy sokkal szerethetőbb légkört teremt. Koncerteket szerveznek ide, séf tart előadást a növények minél hatékonyabb termesztéséről, és hasonló, közösséget erősítő kezdeményezések bukkannak fel a Grund kerttel összefüggésben. Az ilyenektől lesz jobb Budapest anélkül, hogy a felülről jövő projektekre várnánk.

A kert akár több mint tíz évig is itt maradhat. Ha ugyanis ezen a területen megkezdik az építkezést (ez lesz a soron következő házhely), akkor eggyel arrébb költöztetik. Mivel a majdani Corvin sétány végleges hosszának a felénél járnak nagyjából, sokáig kertészkedhetnek itt a lakók.

Hogy lássátok, ilyen lesz a sétány:

És itt tartanak most:

Egyébként egy weboldal is létesült a közösségi kertek létrehozására, a Kozossegikertek.hu-n látható, hogy a két budapesti helyszín (Corvin-sétány és Millenáris) mellett vidéken hol találhatunk hasonló kezdeményezéseket, de még fontosabb, hogy az erre a célra felajánlott területeket is láthatjuk listázva. És a sor nem rövid, úgy tűnik, valami új kezdődött most el, és mivel működik, hamarosan elterjed az egész városban.

Ádámék esküvője Szabadszállás közelében volt. A buli 5 körül kezdődött, a kakaspörköltre hétnél előbb nem számítottam, szóval jó ötletnek tűnt megebédelni valahol út közben. Nincs nagy helyismeretem, úgyhogy inkább kinyitottam a Gault&Millau-t és olyan éttermet kerestem 20 kilométeres körzetben, ami legalább pontot kapott: a könyv ezzel jelzi, hogy a hely az értékelhető tartományban mozog.