Amikor meghívott minket magához a Reflexshop, erősek voltak bennem a kétségek. Ha támogatott poszt jelenik meg az Egy nap a városban blogon, akkor is tartjuk magunkat az előírásainkhoz, így ha rossz a termék, szolgáltatás, amit be kéne mutatnunk, inkább visszamondjuk a megállapodást. Volt már ilyen. A Reflexshopról nem sokat tudtam, úgyhogy amikor elindultam feltérképezni a boltot, még nem tudtam, mire számítsak. De amikor egy órával később ajándékötletekkel megpakolva léptem ki az ajtón, tudtam már, hogy nemcsak a poszt lesz rendben, de a karácsony is: a fél családnak be tudok majd itt vásárolni.

A boltban ugyanis mindenféle jópofa, érdekes, vagy hosszútávon hasznos izét lehet kapni, kezdve a szobabumerángtól, ami tényleg működik, egészen az instant háziállatig, ami egy igazi állat, de menjünk szépen sorban.

A bolt eredetileg a professzionális jojókkal kezdett foglalkozni, ezek 2-3 ezer forinttól indulnak, de tízezertől már olyan példányokat lehet vásárolni, amikkel világbajnokságokat lehet nyerni. Ez a termék még mindig nagyon fontos a tulajdonosoknak, szombatonként dél és kettő között Európa-bajnok jojózok oktatnak ingyen a boltban.

Aztán jöttek a sárkányok, a cégvezető szerint ez a 25 év feletti értelmiségi férfiak sportja, ami képes megnyugtatni és ellazítani. Sárkányból van mindenféle, gyereksárkány, trükksárkány, paplansárkány. Már néhány ezer forintért lehet kapni olyan példányt, ami használható és strapabíró is egyben, tízezer fölött meg jönnek a komolyabb darabok.

Valódi izgalomba akkor jöttem, amikor elkezdtünk a rollerekkel játszani. Ott van a Mini Micro sorozat az amerikai celebek is ezt a márkát veszik a gyerekeiknek. Akad olyan, ami összehajtogatható kézipoggyásznak és van még egy brutális szerkezet, amit fogalmam sincs, hogy mire használnék, de ahogy megláttam, elfogott a birtoklási vágy.

Ezután jöttek az apróságok. A zsonglőrlabda, ami speciális összetétele miatt hatalmasat pattan: egy méternyi zuhanás után 90 centi magasra érkezik vissza. Ez elég ahhoz, hogy minimális erőkifejtés mellett is hatalmas pattanásokat produkáljunk, remek móka akármeddig. Vagy ott van az a folyékony szilikon alapanyagú labda, amivel kiválóan lehet zsonglőrködni, mert minden vibrációt kiszűr. Vagy az a másik, amelyik akár száz méteren keresztül pattog a vízen. Sokat. Esetleg ott vannak a zsonglőrkellékek. A világrekorder frizbi, amivel több mint négyszáz métert dobtak. A szobabumeráng, ami nem tesz kárt semmiben és TÉNYLEG visszajön. Visszajön!

Vagy a kedvencem, az instant háziállat, ami egyszerre a legbetegebb és legszórakoztatóbb dolog, amivel életemben találkoztam.

Ez egy kis átlátszó, műanyag medence, amibe bele kell szórni a port (lényegében petéket), amit adnak mellé, majd fel kell önteni az egészet vízzel. A porban tápanyag van és néhány alvó állapotú rákocska. Amint víz éri őket, felébrednek, elkezdenek táplálkozni és viszonylag rövid idő alatt megnőnek két centiméteresre. A dobozban fél évre elegendő élelmiszer van, a rákocskák meg boldogan úsznak és szaporodnak, így több generáció is felnőhet a szemünk előtt.

De van Powerball névre hallgató karerősítő, ami a megfelelő fordulatszámot elérve megpróbálja kitépni magát a kezedből, így remek eszköz, ha egyszerre akarsz játszani és alkart erősíteni.

Ott az AeroPress, ami forradalmasította a kávéfőzést, egy tök egyszerű, műanyag szörnynek tűnő eszköz, amivel két perc alatt olyan kávét lehet készíteni, hogy az elvetemült baristák is elégedetten csettintenek (főleg, hogy többségük már ilyet használ otthon).

Vannak felhúzható, szórakoztató kis izék, logikai játékok (a Rubik termékek teljes kínálata megtalálható náluk), és van Bilibo is, a több nemzetközi díjat nyert készségfejlesztő, ami segíti a gyerekek mozgását, kreativitását. Hasznos ajándék, nem valami értelmetlen szemét.

Szerintem mostanra kiderült, hogy teljesen belegabalyodtam a bolt kínálatába és sikerült egy rakás olyan hobbiba beleszeretnem, amit nyilván életveszélyes elkezdenem. Az biztos, hogy tőlük nagyobb találati aránnyal szerzünk be jó ajándékot, mint egy átlagos játékboltból, lakberendezési áruházból vagy ruhaüzletből, szóval egy próbát mindenképp megér karácsony előtt.

Reflexshop
1067 Budapest, Eötvös utca 39.
Szombaton és vasárnap is nyitva

Az írást a Reflexshop támogatta

Ki ne derüljön, hogy új kedvenc helyem van. Valami ilyesmit írtam a facebookos oldalunkra, amikor letették elém az asztalra a Kispiacban a disznótorost.

Aztán kiderült.

Az éttermet Csapody Balázs ajánlotta, aki Jahni Lászlóval közösen hozta létre az ország egyik legjobb éttermét, a balatonszemesi Kistücsköt. Ha ő mond valamit, érdemes megfogadni a tanácsát. Ezzel együtt is hetekig húztam az ebédet, aztán múlt héten hazafelé beugrottam az étterembe, és azóta folyton visszavágyom.

Vegyük végig, mitől jó a hely: bizalomgerjesztő a bejárat, végtelenül barátságos a beltér, de profi módon: úgy lett otthonos, hogy egy percig sem kételkedünk abban, hogy komoly belsőépítészek segítették a munkát. Vagy olyanok, akik akár belsőépítészek is lehetnének.

Csodálatos a koncepció is: klasszikus, nehéz magyar fogásokat adnak, de még csak nem is újragondolva, mindössze a modern budapesti fizetőképes kereslet elvárásainak megfelelve. Ez azt jelenti, hogy nem molekulányi kolbászcsöppöt nyomnak a tányérra csülökhabbal, nem, itt minden szaftos, nagy, igazi, megfogható, adott esetben zsíros, csak épp a legjobb alapanyagokból készült gondos odafigyelés mellett.

Felnézel a falra, és megörülsz az olyan fogásoknak, mint a bőrös malacoldalas (1650) vagy malac csülök, a sertés oldalasnak (1400) vagy az egész grill csirkének (2700) esetleg kacsának (3500), a pacalpörköltnek (1500) vagy a disznótorosnak (1800). Én ebből kértem, és negyed órával később már meg is érkezett az igényesen elrendezett, de vastagon megpakolt tányér, házi kenyérrel.

Miközben vártam, a pincérnővel beszélgettem, akiről lerítt, hogy nem alkalmazott, hanem tulajdonos. Beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy a férjével közösen üzemelteti a helyet, hogy jó tíz évvel ezelőtt már volt tapasztalatuk a vendéglátóiparban, hogy nemrég nyitottak és hogy rengeteget kutattak, amíg megtalálták a jó beszállítókat. Akiktől érdemes kolbászt, hurkát, húsokat venni, de mostanra összeállt a koncepció.

Hát össze.

Mert amit kaptam a tányéromra, az nemcsak megfizethető volt, nemcsak nagy adag, de kiváló ebéd is. Ilyen hurkával, kolbásszal nem találkozol a sima henteseknél, nem csoda, hiszen háznál készül. A vérestől konkrétan sírni tudtam volna örömömben. A krumpli szép volt, rendben volt, de a káposzta, azokkal a kis szalonnadarabokkal, vagy a dijoni mustár a friss tormával mind olyan finomság, amivel legtöbbször csak az egy kategóriával magasabbra pozicionált helyeken találkozik az ember.

És ezért tetszett annyira a Kispiac: olyan ételeket adnak, amit a többség bármikor szívesen fogyasztana, de olyan színvonal és odafigyelés mellett, ami az ilyen jellegű ételekre eddig egyáltalán nem volt jellemző Magyarországon. Amikor elkezdtük a legjobb magyaros éttermeket keresni Budapesten, valami ilyesmit akartunk találni. Mert oké, hogy Bíró Lajos csodát művek a Bockban, hogy a Nobuban ügyesen értelmezik újra a mangalicát, hogy az Onyx a hazai alapanyagokból gyúr Michelin-csillagot, de amikor disznótorost akarok enni, akkor legtöbbször nem koncepciót keresek, csak egy tisztességet hurkát. És itt ezt megkaptam.

A végére még kértem lekváros derelyét, erről legyen elég annyi, hogy most, amikor írok róla, meglehetősen elszomorodtam, amiért nincs előttem, aztán fizettem és elégedetten távoztam. Végre van egy hely, amit szívfájdalom nélkül tudok ajánlani a külföldi ismerőseimnek, ha igazán autentikus, minőségi és megfizethető magyar kajára vágynak.

Kispiac
Hold utca 13., Budapest, HU.
06304300142, 061-269-4231

Egy olyan éttermet keresel, ahol még sosem jártál azelőtt. Egy ipari területen, sínek között kacsázol, míg nagy nehezen megtalálod a helyet, egy pislákoló fényt a sötétségben. Nem vagy biztos a dolgodban, hiszen egészen más a felirat, mint amit te kerestél. Az Ezer Sárkány étterembe jöttél, e helyett: W. L. Z. Seafood Restaurant.

A kínaiaknak könnyű, ők el tudják olvasni: állítólag az áll ott, hogy tízezer sárkány. Ami még több is mint ezer.

A bejárat olyan, mint egy szállodáé, vörös szőnyeg (utánzat), forgóajtó, lobbi. Leszámítva mondjuk, hogy az ajtón belépve nem meleg fogad, hanem egy nyakik felöltözött pincér, és a kinti hőmérséklethez szokott bőröd a terem belseje felé haladva sem kezd feloldódni. Önök telefonáltak? Erre tessék. Most vagy először biztos abban, hogy jó helyen vagy. Legalábbis ide jöttél.

Átsétálsz a több száz főt befogadni képes, hideg nagytermen, egy kis folyosóra, be egy ajtón. Odabent a klíma fújja a meleg levegőt, már kellemesebb a hőmérséklet. Egyetlen asztal a szoba közepén, feletted különös ízlésről árulkodó, csillogó csillár, a falon egy LCD tévé.

Tele van plakátolva az egész város ezzel a rohadt bohóccal, aki az első pillanatban meggyőzött arról, hogy kihagyjam "Az év kiállítását". Naná, hogy múlt csütörtökön ott álltam az Üvegpalota harmadik emeletén, ruhatárba beadott kabáttal, kezemben egy fejhallgatóval, a sorsomra várva.

Legyőztek. A Murder ugyanis egyedülálló a mellé kapcsolt kommunikációs hadjáratban, óriási pénzeket költhettek el a reklámokra, így ma már a legtöbb budapesti tud róla. Muszáj volt megnéznem, hogy miről van szó.

Az első percek mindenesetre vészjóslók: két ajtón kell átmenni, mindkettőt biztonsági őr nyitja (gyanús), majd az előtérben meg kell várnom a "vezetőnket", akivel beszállunk egy liftbe és a harmadik emeletig meg sem állunk. Ekkor már biztos voltam abban, hogy vagy egy túlmisztifikált kiállítást látok majd, ami az erős külsőségek mellett alig ad valami kézzel foghatót, vagy bevisznek egy szobába, és egyszerűen feldarabolnak viccből.

És ez az érzés a kiállítás végéig nem akart elmúlni.

Röviden összefoglalva a következőről van szó: kapsz egy fülhallgatót, ami tudja, hogy éppen melyik teremben vagy a huszonakárhányból. Kapsz egy kísérőt, aki nyitogatja az ajtót a termek között. És kapsz néhány viaszbábút meg fényeffektet, amik a füledben szóló narráció ritmusára változnak. A módszer tök jó, mindenki ugyanazt hallja, mindenki ugyanazt látja, miközben a fejhallgató kiszűri a zavaró neszeket, a klíma bekapcsolódását, a függönyöket mozgató motorok hangját: nem marad más, csak Vass Gábor, ahogy azt mondja: Bátori Erzsébet nagyon-nagyon gonosz volt. De tényleg.

Ebből a szempontból tehát egészen filmes a hatás.

Ahol a film és a Murder elválik egymástól, az a termekben töltött második-harmadik másodperc környékére tehető. Itt döbbensz rá arra, hogy hiába jó a hang, hiába érdekes a látvány, ezek a rohadt viaszbábuk nem mozognak. Egyáltalán semmit se csinálnak, még egy motor sincs a kezükbe építve, ami végtelen ciklusban téphetné le és rakhatná vissza a saját fejét a testére. Van egy statikus kép, azt nézed, közben meg hallgatod a szöveget.

És mindezt huszonvalahány termen keresztül.

Ez annál is inkább bosszantó, mert van pár kimondottan jó pillanata a Murdernek. A hangsáv tényleg jó, és a bábuk is rendben vannak. A látványvilágba sem lehet belekötni. Az elhangzó információk mondjuk nem különösebben mélyek, mintha azokat eleve az amerikai piacra szabták volna a magyar ötletgazdák. Annyira csak a Wikipedia első bekezdéseire koncentráltak, hogy belefutottam olyan mondatba, ami lényegében szó szerint egyezett az online enciklopédia tartalmával.

De Ed Gein bemutatása például egészen színvonalasra sikeredett. Ez a fickó ihlette a texasi láncfűrészes mészárost, meg a Bárányok Hallgatnak főgonoszát, mivel kedvenc hobbija volt emberek megnyúzása, majd a bőrből mindenféle ruhadarabok készítése. Két embert ölt meg és számtalan, sírrablásból származó testet halmozott fel wisconsini házában, utóbbit építették fel újra a a Vörösmarty téren, a harmadik emeleten a Murder szervezői. A szöveg is jó: Vass, amikor még a bejárat előtt állunk, a fülünkbe súgja, hogy bent ugyanazt látjuk majd, amit az 1957-ben kiérkező rendőrök, aztán már csak annyi a dolgunk, hogy szabadon bóklásszunk a rosszul megvilágított, mindenféle testrészekkel, meg bőrszerkókkal gazdagon dekorált belső térben. Tiszta CSI, ez a része tökéletesen működik a kiállításnak.

Meg az is, amikor Jeffrey Dahmer hűtőjében találjuk magunkat, embernyi tejesüvegek között. Viszonylag gyorsan leesik, hogy nem a tejesüvegek nagyok, hanem mi vagyunk kicsik, így a hűtő felső polcain található végtagszerű izék sem karok, hanem levágott pöcsök. Dahmer előszeretettel metszette le, majd fogyasztotta el a fiatal férfiakat, amit már a narrációból tudunk meg. A hűtőben azonban nem egy távolságtartó szöveget hallunk, hanem két nyomozó távoli párbeszédét, ebből sikerül megismernünk minden részletet Dahmer beteges hobbijáról. Aztán az egyik nyomozó megkéri a másikat, hogy nézzen be a hűtőbe, és hirtelen a szoba egyik faláról kiderül, hogy az valójában egy óriási kijelző: mintha valóban kinyitná valaki a hűtőt, egy óriási nyomozó, aki ránk néz, majd a levágott pöcsökre és megállapítja, hogy ez a Dahmer tényleg nem volt egy jó fej fickó.

Sajnos azonban az ilyen pillanatokból kevés akad, többnyire statikus szobákat nézünk, vagy börtöncellákkal tarkított folyosókon mászkálunk, amiken azonban hiába nyitjuk ki a rácsokat és az ajtókat, nincs mögöttük semmi.

Azért szomorú ez, mert láthatóan rengeteg pénz és ötletelés van a Murderben, ehhez már nem kellett volna sokat hozzárakni, hogy a hullámzó helyett a szenzációs jelző jusson eszünkbe róla.

Így viszont a kiállítás legfélelmetesebb része mégiscsak a vége marad, amikor leültetik a látogatókat egy csobogó kút köré, hogy "megnyugtassuk zaklatott lelküket", majd a fejhallgatóban végig kell hallgatnunk egy imát a bűnösökért és az áldozatokért. Egészen addig, amíg ki nem engedtek a meditációs szobából, biztos voltam abban, hogy az ima végén betoppan a texasi, a hasfelmetsző, Dahmer, Gein, Bárhori Erzsébet, Vlad Tepes, meg a haverok és megpróbálnak feldarabolni viccből.

Mondjuk az tényleg elég izgalmas lett volna.

A napokban közölt egy összeállítást az egyik legnagyobb hatású turisztikával foglalkozó cég, a Lonely Planet. Annak is az online verziója.

A cikk arról szól, hogy hova érdemes ellátogatni télen. Melyik városba, országba. A lista számos célpontból áll, de mind közül Budapest az első, pedig nem ABC-sorrendben vannak az ajánlatok.

A Lonely Planet azt állítja, hogy mi itt Kelet-Európában nagyon értjük a módját a téli időszak eltöltésének. A cikk szerint mesebeli városkép fogadja a fagypont alatti hőmérsékletre érkező turistákat, meg egy rakás olyan ember, akik remekül feltalálják magukat a hideg hónapokban. Sőt, a lap szerint a térség városai közül Budapest nyújtja a legtöbbet.

Ott vannak a legendás kávézók, amikbe betérve fel lehet melegedni, ki lehet engedni némi kávé meg sütemény mellett. De még jobb célpontok a fürdők, ahol meleg gyógyvizek nyugtatják a turistákat. A lap azt ajánlja olvasóinak, hogy töltsenek el egy napot Budapesten úgy, mint egy magyar (sic!), csak ne felejtsék otthon az úszósapkájukat, mert az a legtöbb helyen kötelező.

Köszönjük Darvas Orsolyának a találatot!