Nem mondom, hogy sorozat lesz ebből, de mondjuk akár lehet is. Az alapja, hogy a lányommal hetente egyszer tartunk egy csavargós délutánt a belvárosban, és ilyenkor nyilván olyan helyeket mutogatok meg neki, amiket magamtól nem keresnék fel: mert a Bazilikát minden budapesti ismeri, de egy ötévesnek minden vicc új, szóval neki azért csak meg kell mutatni, hogy tudja, mi az a baromi nagy épület ott, ami mellett időnként eltekerünk bringával.

És ezek a kalandok azért tök jók, mert ilyenkor én is átturistásodom, és ugyanúgy rá tudok csodálkozni a városra, mint a lányom, és új dolgokat veszek észre a Bazilikán is, és nem azt sorolom, hogy neoreneszánsz, meg hogy 96 méter magas, mint a Parlament, okkal, meg hogy eredetileg állatviadalok voltak a helyén, aztán jött az árvíz, amit a templom helyén álló kis dombon éltek túl százak, ezért bízták aztán meg Hild Józsefet, aztán Ybl Miklóst a tervezéssel, hogy aztán 1905-ben átadják, a második világháborúban szétbombázták, utána a kupolát leégessék, és hogy 2003. óta néz ki újra ilyen menőn.

Szóval nem ezeket sorolod, hanem állsz a kilátón, ahová 600 forintért lehet felmenni, méghozzá lifttel (kevesen tudják, de nem kell megmászni a lépcsőket, megveszed a jegyed, aztán átsétálsz a bejárattól balra található felvonóhoz), szóval állsz ott fent és nézed, hogy milyen szép ez a város, amikor épp szakad az eső és süt a nap, de egyébként majdnem ilyen szép spéci légköri események nélkül is:

De azért sokat tudnak dobni rajta a felhők:

És aztán visszaliftezel a templomba, ahol lehet, hogy mise van, de akkor meg együtt ácsorogsz a turistákkal, és végre úgy szemléled meg az épületet, ahogy ők, és észreveszel rajta mindenféle apró részletet, amit sosem figyeltél meg, amikor alapértelmezettnek gondoltad az épületet:

Kis mázlival amikor kilépsz, megint szakad az eső, és turisták rohangálnak a pocsolyákban:

Aztán meg koncertet ad egy ausztrál zenekar:

Szóval ezzel az egésszel csak annyit akartam mondani, hogy könnyebb észrevenni Budapest jóságait, ha semmit sem veszel készpénznek és elkezdesz szemlélődni olyan pontjain a városnak, amikről azt hitted, hogy már semmi újat nem képesek mondani!

Ami egyébként sok szempontból Budapest egyik legjobb jó tere lehetne, hiszen ott van a belvárosban, jó a mérete, nem túl kicsi, de nem is túl nagy, lehetne intimisíteni (nincs ilyen szó), vannak gyönyörű épületek és homlokzatok, neobarokk, szecesszió, mozaik, szóval van itt minden és van felújított burkolat is, és ez mind jó.

És van egy szörnyű parkolóház, ami a hetvenes évek óta vágja haza rettenetes formáival és arányaival az egész teret, meg egy telefonközpont, ami annyira azért nem rossz, mint a haverja szemben, de jónak is nehéz lenne mondani.

Na most ennek vége.

A parkolóházat ugyanis végre elég alaposan elkezdték bontani, ami szuper:

És jól látszik, hogy a telefonközponton is dolgoznak már, bár ezt nevezzük inkább szintén bontásnak:

És akkor lássuk, mi jön a helyére. Ezt kapjuk a parkolóház helyett:

A Horizon Development egy hétemeletes irodaházat tervez ide 15 ezer négyzetméteren, ami nem feltétlenül a legeredetibb épület, amit életünkben láttunk, de ez a Vörösmarty téren is látható könnyű buborékforma sokkal jobban illeszkedik a környezetébe, sokkal kevésbé vágja majd agyon a teret. Átádás 2019-ben.

A telefonközpont helyére meg ez jön 2018-ban:

Mindkettő lépés a jó irányba, még akkor is, ha a Szervita tér maga a kihagyott ziccer: tervezett már ide épületet ugyanis Zaha Hadid is, aki a világ legjobb, legeredetibb építészeinek egyike volt, amíg a közelmúltban el nem hunyt.

Az iráni tervezőnő ide is zseniális irodát képzelt el, ami Budapest egyik jellegzetessége lehetett volna, csak aztán az egész projektet elvitte a válcság, és ami végül elkészül helyette, az sokkal kevésbé karakteres. Ezzel együtt sokat tesz majd azért, hogy a Szervita tér sokkal szebb legyen, mint eddig.

Elliott Erwitt olyan fotós, akinek a nevét mondjuk nem ismerik itthon annyian, mint Capáét, de a képeiről azért viszonylag könnyű beazonosítani:

És van egy hatalmas előnye a többi híres fotóssal szemben: még életben van. Nyolcvannyolc éve született Párizsban, élt az Egyesült Államokban, aminek a hadseregével beutazta Németországot és Franciaországot, közben megismerkedett például Capával, dolgozott lapoknak, képügynökségeknek, készített filmeket és közben jó alaposan végigfotózta a világot.

Jól. Mármint nyilván nem én fogom eldönteni, hogy ki készít jó képeket, meg Erwitt nem is az a kategória, akit még nagyon rangsorolni kéne (visszatérve a mondat elejére, főleg nem nekem), de attól még őrült izgalmas, hogy ez a fickó néhány elég komor évtizedet fotózott végig, ami tele volt háborúkkal, tragédiákkal, nagy egymásnak feszüléssel, közben viszonylag komoly esély nyílt mondjuk egy nukleáris holokausztra, és ezt a korszakot, meg ezt a légkört úgy örökítette meg, méghozzá pontosan, hogy közben nem szarod folyamatosan össze magad a rettegéstől.

Mert vannak bőven katonák, Kennedyk, Hruscsovok és van nyomor is, de Erwitt az egész világot kedves iróniával figyelte, a képeiből az derül ki, hogy alapvetően szeretetreméltónak találja, ami körülötte zajlik és nyilván nem azt, hogy emberek lövik le egymást, hanem úgy általában az egészet.

Éppen ezért a Capa központ kiállításánál sokkal jobb alkalmunk nem is lehet most Budapesten arra, hogy mosolyogva megszemléljük a huszadik század második felét, akár kiskorúak kíséretében: én elvittem az ötéves lányomat, aki végig jól szórakozott, végig kérdezett, végig sikerült fenntartani az érdeklődését és egyszer sem kellett eltakarni a szemét, vagy elmagyarázni neki, hogy a világ sajna néha szörnyű és vannak benne rossz emberek. És mégis nagyon sokat tanult a világról.

Mindezt úgy produkálni, hogy az évszázad második fele ott van előtted kiterítve, óriási bravúr. Persze vannak vicces kutyák is:

Capa központ
A kiállítás megtekinthető: 2017. szeptember 10-ig.

Majdnem pont három éve írtam cikket arról, hogy sikerült két és félmilliárd forintól felújítani azt az Erzsébet teret, ami egyébként jelenlegi formájában 2006-ban készült el.

Nagyon kerestem akkor a változást, de nem találtam semmit azon kívül, hogy sikerült kicserélni azt, amit leéltünk nyolc év alatt. Vagyis nem mi éltük le, hanem azok az elcseszett és jellemzően iszonyú gagyi fesztiválok, amiket az önkormányzat folyton odaszervezett a térre. Ezek hatására a fű kipusztult, minden egy kicsit romosabb, koszosabb lett, hogy aztán néhány hónappal és milliárddal később sikerüljön egy az egyben előállítani a 2006-os állapotot.

Akkor azt próbáltam kitalálni, hogy volt-e értelme ebben a formában beleölni a lóvét, és kábé erre jutottam a cikk végén:

Ha ugyanúgy összeroskad alattunk, mint az előző verzió, semmit sem ér a munka. Ha kibírja, hogy emberek lépkednek rajta, hogy időnként odaülünk, iszunk, talán még futunk is rajta, akkor volt értelme dolgozni. Ehhez persze az is kell, hogy legyen, aki vigyáz rá, és hogy a tér tényleg tér legyen, ne egy véget nem érő búcsú, céllövöldével meg a többi, ide nem illő borzalommal.

Na, akkor nézzük meg, hogy az önkormányzat mennyire jól gazdálkodott a a három éve befektetett két és félmilliárd forintunkkal:

Szeretném nagyon szépen megköszönni az összes érintettnek, hogy ilyen odaadó lelkesedéssel és szeretettel óvták  a pénzünket, amit felhasználtak a tér felújítására. Alig várom, hogy egy-két éven belül újra felújítsák az, hogy megint szebb fű rohadjon a fesztiválok alatt!

Mármint hogy most tényleg. És nem úgy, hogy bizonyos foltokban, helyütt, parkokban, hanem egészen konkrétan, általános és visszavonhatatlan jelleggel, kötelező alapon.

Az egész New Yorkban jutott eszembe, amikor még május végén forgattunk ott egy rakás videót. És Greenwich Village-ben sétálgatva, a szakadó esőben egyszer csak feltűnt, hogy milyen brutálisan zöld az a városrész. Fák vannak mindenütt, ahol nem fák, ott bokrok, ahol nincs bokor, itt virág van, meg minipázsit.

Pedig a világ egyik legbetonosabb városában jártunk, ahol annyian élnek, mint Európában kisebb országokban szokás és oké, hogy ez New York egyik nyugis, polgári városrésze és a Time Square-en persze egészen mások a viszonyrendszerek, de Budapest is inkább emlékeztet Greenwich Village-re, mint a 5th Avenue-ra.

És az adottságok ott is rosszak voltak: egymásra épült házak, szűk járdák, mégis megoldották. Akit érdekelnek ezek a fák és az ott meghirdetett mozgalmam, az tekerjen 6:20-ig, ott látszik az okosság.

És készítettem screenshotokat is, hogy lássátok, miről beszélek:

nagyon zöld utcákról:

szűk járdákkal:

amikbe kialakítottak mindenféle szigeteket a zöldnek:

és még a legszűkebb szakaszokra is sikerült valahogy bezsúfolni a fákat:

ennél azért a legtöbb helyen Budapesten sem rosszabbak az adottságok:

Szóval a terv a következő: bezöldítés, amihez kellene egy mintaprojekt. Ehhez kérnék segítséget olyanoktól, akik járatosak az ilyesmiben: hogyan lehet beszerezni az engedélyeket, kivel kell egyeztetni, milyen fát kell ültetni, hogy az ne törje be a mellette álló ház ablakait másfél év múlva, kivel kell lefeküdni az önkormányzatnál ahhoz, hogy ez összejöjjön. Aki tud segíteni, az írjon levelet erre a mailcímre, az őrült ötletelést és az észrevételeket meg szeretettel várom a kommentszekcióba!