English

Egy nap a városban

Turistás helyek Budapesten: Gellért-hegy

Magyarósi Csaba 2017 július 20.
Címkék: gasztro turistás

Szóval akkor közkívánatra folytatódjon a múlt héten elkezdett sorozat, ami nem is sorozat igazából, csak ilyen cikkecskék abból az alaphelyzetből kiindulva, hogy az ember szinte sosem tudja úgy szemlélni a saját városát, mint mondjuk Párizst, vagy Rómát (kivéve, ha az ember párizsi, esetleg római), pedig ha egyet hátralépünk, észrevehetjük, hogy egy fantasztikus turistaparadicsomban élünk, ahol nagyon sok a látnivaló.

És ez a felismerés őrült izgalmas: nem kell repülőjegyet venni, szállást intézni, nem is kell költeni egy forintot sem az útra, kis beleélőképességgel mégis viszonylag gyorsan úgy tudjuk érezni magunkat, mintha elutaztunk volna jó messzire. Főleg azért, mert a saját városunkban mászkálunk a legritkábban turistás helyeken, szóval minden ilyen túra egy új felfedezés.

Persze, mindenki volt például a Gellért-hegyen, de mikor voltunk ott utoljára mindenféle kötelezettség nélkül, csak úgy? Amikor nem kísérők voltunk, nem házigazdák, nem dolgunk volt ott, csak következmények és elvárások nélkül lődörögtünk?

dsc08059.JPG

Én például pont tegnap és szuper volt az élmény. A Gellért térről indultunk, onnan baktattunk fel kábé 10 perc alatt, ami ebben a hőségben azért jelent némi kihívást, de az útvonal szép, árnyékos (plusz természetvédelmi övezet) és menet közben sok a kilátó, ahol érdemes megállni.

A cél persze a 235 méter magas hegytető, ami egyébként kábé 130 méternyi emelkedés után érhető el.

Séta közben kis történelmi alapozás: a környéket nyilván belakták a kelták, aztán a rómaiak, aztán a Vata-féle pogányok elvileg innen lökték a mélybe a hittérítő Gellért püspököt egy szekéren. Gellért egyébként valószínűleg a mai Észak-Olaszország területéről származott. Később aztán gyakran szerepelt a hegy neve a boszorkányperekben, mert állítólag itt folytattak sötét mágiát az érintettek, aztán Haynau 1851-ben felhúzta itt a Citadellát, hogy idegállapotban tartsa a magyarokat, a parkot meg azután alakították ki a hegyen, hogy a filoxérajárvány kipusztította a szőlőt a hegyoldalból.

A sziklakápolnát 1926-ban építették, Rákosiék befalaztatták, de 1992 óta újra megnézhető (akit bővebben érdekel a téma, nézegesse a Wikipediát).

Felül meg ott van a Szabadság-szobor, a pálmafaágat tartó nő, Kisfaludi Stobl Zsigmond 1947-es alkotása, amit annak emlékére állítottak, hogy a szovjet hadsereg kiverte Budapestről a német erőket. Volt egyébként itt gépfegyveres szovjet katona is, de a rendszerváltáskor eltávolították. A szobor amúgy 14 méter magas, a talpazatával együtt negyven.

A legjobb jóság persze a kilátás, aminek az élvezetéhez egyáltalán nincs szükség előképzettségre, vagy történelmi ismeretekre, mert tényleg őrült jól néz ki Budapest onnan fentről, és az ember kedvet kap ahhoz is, hogy sétálgasson egy jót odalent.

Szóval ha van egy szabad órátok, érdemes felbaktatni a hegyre, jobban szeretitek majd utána a várost, ahol éltek.

Mi kerül egy párizsis szendvicsben 3000 forintba?

Magyarósi Csaba 2017 július 19.
Címkék: gasztro

Hát az, hogy hülye vagyok. Tegnap ugyanis elugrottam a Palatinusra, megnézni Bíró Lajosék legújabb projektjét, a Laza Palát, a strandbüfét, és elkövettem egy csomó hibát, de legalábbis egyet.

Na jó, kicsit vissza: Lajosék egy rakás jó helyet nyitottak már a városban, amik mind kísérletezgettek valamilyen módon a magyar konyhával, és ez jó. A Bock bisztróban modern formában készítették el a hagyományos fogásokat, a Belvárosi piacon található Séf utcája és Buja disznók meg arra törekedett, hogy a legáltalánosabb kajákból csináljanak valami megfizethető, de minőségi verziót. Szóval a rántott húsból, a lecsókolbászból, ilyesmikből.

Na ehhez képest sikerült még egy szintet egyszerűsödni a Laza Palában, ami lényegében egy strandbüfé, ennek megfelelően még hétköznapibb ételek kerültek fel a menüre, például a párizsis szendvics, aminél tényleg nehezebb lenne szimplább kaját elképzelni, persze Lajoséknak sikerült ezt is alaposan megpimpelni.

dsc08078.JPG

dsc08068.JPG

És akkor az árakról: alapvetően egyáltalán nem vészesek, 1-2 ezer forintba kerülnek a fogások, és kábé mindegyik alkalmas a laktatásra, ami azért elég jó állítás egy Bíró-related étteremtől, és az átlagos strandáraktól sem szakadtunk el különösebben. Jó, persze a hetekig ugyanazt az olajat használó, rettenetes lángosos tud olcsóbb ajánlatot, de ha a katasztrofális mezőnytől eltekintünk, kábé rendben is vagyunk.

dsc08072.JPG

Egyedül talán a párizsis szendvics 990 forintos ára tűnik túlzásnak, de nekem ez például már meg se kottyant, miután kifizettem 2000 forintot a belépőre, csak azért, hogy megkóstoljam a Laza Pala kajáit, aztán a kapun átlépve észrevettem, hogy pont ez a hely kívülről is elérhető, szóval tök feleslegesen vettem jegyet és fizettem így együtt 3 ezer forintot a szendvicsért.

Aminek egyébként nem is tűnik olyan magasnak a 990 forintos ára, miután kiadják, mert azért ez egy elég izmos adag kaja, 15 deka minőségi párizsival (ennyi parizert egy család egy-két nap alatt szokott eltüntetni és nem ebben a minőségben).

dsc08073.JPG

dsc08075.JPG

dsc08077.JPG

A fogás egyébként jó, bár a legjobb része a kenyér, az egyszerűen szenzációs, de látszik, hogy itt sokat gondolkoztak az ízeket, jó minőségű a párizsi, ügyes mellette a tojás, az uborka, a krém és a hagyma a kenyéren, de miközben ettem, és persze ízlett, amit ettem, az is eszembe jutott, hogy talán ezzel a szendviccsel sikerült egy kicsit túltolni az egész műfajt: egyszerűen nincs ennyi a párizsiban, vagy én nem tudok ennyit belelátni.

Mármint hogy tök jó a sok erőfeszítés, de szerintem nem lett volna kisebb az élmény, sőt, talán önazonosabb is lett volna egy szelet jó kenyéren vékonyan kent jó vajjal, rajta vékonyan két szelet párizsival, rajta egy kis sajttal, azon meg egy kis paprikával és tádám. De lehet, hogy nincs fantáziám a parizerhez.

A próba izgi volt, de ha legközelebb itt eszem:

  • csak akkor veszek belépőt, ha amúgy is be akarnék menni a strandra
  • a házi sült kolbászt kérem, mert olyat már a Belvárosi piacon is ettem, és az vitán felül őrült jó.

Laza Pala
Palatinus Strand
H-V: 9-20

Anjuna Ice Pops: milyen a vizes vb HIVATALOS jégkréme?

Magyarósi Csaba 2017 július 18.
Címkék: gasztro

Azzal mondjuk pont nem lehet vádolni, hogy különösebben odalennék a fagyiért, általában csak Olaszországban eszem, ott is egy nyaralás alatt egyszer. Ez nem valamiféle sznobizmus, egyszerűen jobb az olasz fagyi, mint bármi a világon, és nagyjából csak az üti meg az “elég jó, hogy belekezdjek”-szintet, de az is csak különösen meleg napokon, különösen szűk utcácskákkal dúsított különösen középkori városkákban.

Szóval ha én elkezdek lelkesedni egy fagyiért, vagy valami hasonszőrű haverjáért, az eredmény.

Igazság szerint amikor múlt pénteken elmentem a Sas utcába kipróbálni az Anjuna Ice Popst, elég sok kétségem volt, és főleg csak azért mentem, hogy a személyes érdektelenséget félretéve posztot írhassak nektek találat esetén, én lepődtem meg a legjobban, hogy a jégkrém mennyire ízlett.

Pedig az előzmények szörnyűek: amiket itt árulnak, azok ugyanis természetesek és mindenmentesek: nincs bennük laktóz, glutén, van köztük vegán és van köztük olyan, amiben még cukor sincs.

Fúj!

Némiképp kontrasztban tök jók a nevek: elefántcsontparti kókusz, eper-citromfű-rozé, eper-mangó, sárgabarack-yuzu, ja, és csak ne spórold ki a pisztáciát!

dsc08032.JPG

dsc08033.JPG

Viszont nem olcsók, 690-790 forintba kerülnek, de amennyire tudom, egy ipari Magnum sem sokkal olcsóbb ezeknél (persze írjátok be kommentbe, ha mégis).

És egy eper-mangót kértem, ő az:

dsc08034.JPG

És nemcsak jól néz ki, de elvetemült finom is. Tökéletes az ízesítése, a cukortartalma is pont jó (mert cukormentesre azért nem vetemedtem), nem túl gejl, de egyértelműen édes és az egész nagyon-nagyon gyümölcsös.

Szóval ha jégkrém-fagyi-vonalon van bármi, ami természetes, finom és még egészséges is, akkor az Anjuna cuccai biztosan ebbe a kategóriába esnek.

Ja, és akkor visszautalva a címre: igen, ez a FINA hivatalos vb-s jégkréme, ami azt jelenti, hogy aki kimegy a világbajnokságra, az Anjuna jégkrémeket tud venni a Duna Aréna Market Streeten és a Margit-szigeten. Ami jó.

Anjuna Ice Pops
Budapest, Sas utca 7., Lövőház utca 24.

Ezért lesz vizes a fenekünk Bubin, és itt a megoldás is

szucsadam 2017 július 17.
Címkék: bubi bkk

Márciusban indítottunk egy kis kutatást itt a blogon. Megkérdeztelek titeket, hogy nektek is vizes lesz-e a nadrágotok a Bubin. Több mint négyezren olvastátok a posztot, kiderült, hogy a válaszadók 37 százaléka használja a közbringa-rendszert, és 

a bubisok több mint 70 százalékának vizesedik a nadrágja.

Akár napokkal az utolsó esőzés után is, csontszáraz időben történik, hogy leszállva a bicikliről észrevesszük: valahonnan vizet kaptunk. Azonkívül, hogy így rém kellemetlen megjelenni bárhol, a felfázás veszélye is fenyeget minden olyan napon vagy napszakban, amikor épp nincs kánikula. Ez pedig instant antibubi érzelmeket váltott ki sokakból, így belőlem is. Gyakorlatilag használhatatlanná tette a Bubit. 

Meg is kerestük a BKK-t, reagáljanak a tapasztalatunkra, az ügyre, amitől szenvedünk. Válaszoltak is.

Azt írták, az erős napfény miatt repedések vagy a használat miatt kisebb sérülések keletkeznek az ülés bevonatán, a belső így elázik, és sajnos nehezen szárad meg. A belső alatt itt a szivacsbetétet kell érteni, ami egyébként kényelmes ugyan, de nem feltétlenül tartozéka egy biciklinek. Mint megtudtuk, 

a BKK felszólította a MOL Bubi kerékpárokat üzemeltető Közbringa Kft.-t új nyergek beszerzésére és cseréjére. Ennek köszönhetően az üzemeltető elkezdte azok cseréjét, így már több kerékpár is található az utcákon az új nyeregtípussal, és a nyergek cseréje folytatódik.  Az új nyergek teljesen vízállók, ezáltal a MOL Bubi bármilyen ruházatban bármikor, bármilyen időben kényelemesen használható. 

És egyébként tényleg, láthatóak is az új nyergek már a vadonban. Ez a régi, épp egy sérült:

img_2619.JPG

Itt pedig az új, ami más, mint a régi, és nem is sérült, hiszen új:

img_2620.JPG

Erre üljetek, ha kedves az életetek. Ha a régire szálltok, fontos tanács: akkor is érdemes tenni valamit magatok alá, ha épp rég nem esett, vagy a nyomáspróba (ujjakkal rátehénkedni a nyeregre) nem hoz pozitív eredményt. Még ekkor is érhetnek ugyanis meglepetések.

Az Útikalauz nehéz helyzetekre megfogalmazott tanácsa, hogy ne ess pánikba, és hogy mindig legyen nálad törülköző. 

A BKK továbbá az alábbi üzenetet is küldi nekünk:

Munkánkat jelentősen segíti, ha ügyfeleink a hibabejelentőn keresztül (applikáció, weboldal) jelzik számunkra, hogy melyik azonosító számú kerékpáron tapasztalták, hogy átázott a nyereg, így karbantartó kollégáink azt azonnal cserélni tudják a hibajegy alapján."

Mi azonban javasoljuk a BKK-nak, hogy hibajelentéstől függetlenül az összes biciklin cseréljék le a nyerget, hiszen amelyik most nem ázik be, az is egy időzített szociobomba, a napfény miatt ugye.

Ámen.

Megpróbálják kitalálni a Várkert Bazárt

Magyarósi Csaba 2017 július 13.

Mármint tök jó, hogy ott van, meg minden, szépen fel is lett újítva, sokszor át is lett adva, de akkor most mi legyen?

Kéne vele valamit csinálni, hiszen jó az elhelyezkedése, menőn néz ki, de sokat nem lehet ott csinálni azon kívül, hogy felmozgólépcsőzöl a várba, de 20 milliárd egy lépcsőházért meg sok.

Biztos ez is közrejátszott abban, hogy elkezdtek programokat kitalálni, méghozzá egész jókat, mármint olyanokat, amik tök jól néznek ki leírva, ilyen például a piknik: ezer forintért bérelsz plédet és piknikkosarat, ebbe átcsomagolod, amit otthonról hoztál teszkósszatyorban, és a várost nézegetve piknikezgetsz: még nem próbáltam, de erre is sor kerül.

piknik.jpg

Tegnap viszont odanéztem a szerdai gasztro-mozizásra: szerdánként mindig kivonul valamilyen streetfood egység, esténként meg mozifilmek mennek, a felhozatalt itt lehet megnézni.

Ahogy a videóból is kiderül, az egész még elég kiforratlan, tegnap leginkább a kő-papír-olló bajnokság mentette a helyzetet, de jó ez az irány, csak kellenének emberek, meg valamivel nagyobb hype és szervezettség:

süti beállítások módosítása