English

Egy nap a városban

Boldog Karácsonyt nektek, jövőre ugyanitt

szucsadam 2017 december 24.

Egy picit mi is lenyugodtunk így év végére, gondolom most már mindenki kipörögte magát, és kezdődhet az ünnep, majd a nagyjából január végéig tartó lassúság. Nagyon megérdemelte mindenki, élvezzétek ki.

Mi is január elején jelentkezünk újra, persze addig is gyűjtjük az érdekességeket, izgalmakat, amikkel Budapesten találkozunk. Mert a város kimeríthetetlen ezekben, és ezt 2017 is bebizonyította: hét évvel a blog indulása után is ugyanúgy tartogat meglepetéseket, két ilyen sokat látott rókának is, mint amilyenek mi vagyunk.

Én személy szerint remélem, hogy jövő év elején lesz időm befejezni azt a projektemet, amiről korábban írtam nektek, szurkoljatok, mert elég érdekes arcokkal találkoztam már az előzetes munka során. Szerintem szeretnétek látni őket.

Szóval boldog karácsonyt és új évet nektek, élvezzétek az ünnepeket, mi még egy videóval jelentkezünk két ünnep között, de alapvetően mi is pihenünk jövő héten.

Egy újabb jó kézműves pékségre bukkantam - Kiskovász

szucsadam 2017 december 19.
Címkék: kenyér pékség

A Nagymező utcában jártam, amikor megpillantottam a “kézműves pékség” feliratot. Nem ugrottam be, nálam több albán pékségből még senki nem fordult vissza a bejárati ajtóból, miután a “kézműves pékség” cégér megtévesztette.

dsc06271.JPG

Azért becsületből bementem, és ezt láttam.

Hát ezek a kenyerek gyönyörűek, mondtam a pultos hölgynek, aztán kértem egy kávét, egy túrós táskát, egy kakaós csigát és két kenyeret. Egy kovászos hagymásat és egy teljes kiőrlésű tönkölyt.

dsc06256.JPG

dsc06257.JPG

A kakaós csiga rendben van, nem az a túlzottan vajtól csöpögő, kakaótól feketéllő példány, inkább egy lépést tesz a retró irányba, de tényleg kellemes. A túrós táska is jó vajas, hedonista vonal, nagyon csúszik. A kovászos kenyér héja gyönyörű, a belső szerkezete annyira nem győzött meg, inkább egy nagytermelői, élesztőből 1-2 nap alatt készített kovászból készítettre hasonlít, laza, könnyedebb testű, kis légbuborékokkal. A hagyma erőteljes íze leginkább vajas vagy zsíros kenyérnek tesz alkalmassá, de egyébként kellemes.

dsc06328.JPG

A Kiskovász tulajdonosával készült interjút az Akik elmentek péknek című könyvben is megtaláljuk, Sábli Péter azelőtt az Operaház balett-táncosaként dolgozott errefelé. Azt a szakmát abbahagyta, hogy főzzön, több helyen is kipróbálta magát, de végül a kenyérsütésben látta meg a lehetőséget. A saját üzletben, ahol a maga ura maradhat, és a tésztákkal foglalkozhat.

Még érdemes fejlődni, de tök jó az irány, én meg örülök, hogy bővül a kézműves pékségek köre.

Kiskovász
1065 Nagymező u. 36.

A tényleg, de komolyan jó vegán gyorskaja - Las Vegans

szucsadam 2017 december 16.
Címkék: gasztro vegán

Nekem alapvetően szimpatikus a vegánok hozzáállása a táplálkozáshoz: ha ártasz vele, inkább egyél mást. Nem is nagyon lehetne ezzel vitatkozni, ha valahol mégis vita alakul ki, azt a szélsőségek között lehet keresni. A vegán aktivisták és a nehogymármegmondják-aktivisták tudnak kiélezett helyzetet előidézni, egyik sem tesz jót egyébként a vegánok ügyének.

Tudjátok, a vegán aktivistáknak mit kellene csinálniuk? Főzni. Alig van jó vegán kajálási lehetőség a városban, és sokszor azok is pocsékok. A pozitív kampány lényege, hogy nem ellenzed mások viselkedését, hanem mutatsz nekik jobbat. Senki nem gondolná, hogy az elektromos autó menő, amíg egy Tesla le nem gyorsulja a világ legdrágább sportautóit. Abban a pillanatban az emberek nem a hátrányait kezdik el látni az újdonságnak, láss csodát.

A Las Vegans lakókocsiját láttam már párszor, de valahogy sosem mertem erre kísérletezni, legalábbis voltak prekoncepcióim, félelmeim. Volt már, hogy korábban is megkaptam: miért hasonlítom a vega, vegán kaják ízét másokhoz? Ami megint furcsa kérdés, tekintve, hogy az életem első felében evett falatjaimhoz hasonlítani életem második felében kóstolt falatjaimat eléggé logikus, az emberi gondolkozás alapja. És hát nem is vagyok vegán, úgyhogy ritkán találkozom ilyen ételekkel, legfeljebb a tízórai alma és a vacsora utáni narancs az, amiről bátran ki merem jelenteni, hogy nem tartalmaz állati eredeti dolgot.

Ez egy igen hosszú bevezető volt.

Szóval odaléptem a lakókocsihoz a Bijó parkolójában (ott is megjelentek átmenetileg az egyik hétvégén), egyszercsak. Szükség volt rá, Évi átmenetileg tejmentes diétát tart, így a vegán lehetőségek csábítónak tűntek a sajtokat igencsak kedvelő feleségem számára. Az, hogy rántott sajtos szendvicset ehet, teljesen felvillanyozta.

Vettem neki egyet. Tehenet, tőgyet nem látott persze.

dsc06614.JPG

És ledöbbentem, mikor kaptam egy kóstoló falatot. A sajt nyúlós volt, a pirított padlizsán isteni, a buci kellemes, a hagymalekvár meg jól aládolgozott mindennek. Legszívesebben kitéptem volna Évi kezéből a kaját, mert ekkorra már rájöttem, hogy kettőt kellett volna kérni. Akkor épp nem volt nálam fényképezőgép, ezért az ALLEE-nál pár nappal később megint kértem egy szejtános burgert, meg egy csicseriborsós tálat:

dsc06617.JPG

dsc06619.JPG

dsc06621.JPG

A szejtános szendvics is nagyon jó volt. Nem annyira, mint a másik, de állatian élveztem ezt is, különösen a mellé adott vegán majonézt, ami egyáltalán nem volt olyan, amilyennek elképzeltem. Teljesen jó cucc.

Szóval utasításba kaptam, hogy hetente többször hozzak a Las Vegansból haza szendvicseket, úgyhogy megpróbálom rávenni a tulajokat, hogy nyissanak egy helyet egy nekem útba eső helyen. Arra gondoltam, hogy ha a poszt miatt esetleg szóba állnak velem, lehet velük tárgyalni, szurkoljatok.

(A Bijó parkoló pont jó lesz állandóra köszi)

Egyébként holnap lesz valami vegán wonderland az Anker'tben, ott árul majd pizzát a vegażżi is, hogy az ég áldja meg a keresőoptimalizált nevüket, akikre nagyon kíváncsi vagyok. Csak egy tipp, ha már vegán.

(Ők is eshetnének útba, ha van kedvük)

Las Vegans
Karaván udvar (Kazinczy u. 18.) és ALLEE sétány

Fánkot karácsonyra? Ezeket az Isten is arra teremtette!

szucsadam 2017 december 14.

A Donut Library karácsonyi fánkkollekciót dobott piacra, ami önmagában egy csodálatos ötlet. Főleg, ha megnézzük, hogy festenek ezek a fánkok:

dsc06542.JPG

És hogy milyen dobozban kapjuk őket:

dsc06543.JPG

A Donut Libraryről 2013-ban írt először Csaba, azóta a hely a Pozsonyi út híres fánkozója lett. Az akkori dizájn a mai napig megállja a helyét, a high-tech fákospolc találkozása a kopottas könyvekkel nagyon megnyugtató együttállás. Azt a benyomást kelti, hogy járjunk bárhol az időben, ezer év múlva is lesznek könyvek, papírlapokkal, borítóval meg ilyenekkel.

És lesz fánk. Lészen.

Ahogy Csaba, én sem vagyok nagyon művelt fánkügyben, nem nagyon tudom, mit tud mondjuk a világ legjobb fánkja. Viszont nálam ezek a fánkok, amik kipróbálására a hely hívott el, egy új kategóriát hoztak el, el is neveztem őket

bonbonfánknak.

Nem azért, mert olyan aprók, rendes fánkméretűek ezek, körbe puha, finom fánktészta, középen töltelék. Viszont ez a töltelék pont olyan meglepetés, és pont olyan elemi erővel tódul a szájba, mint egy jó töltött bonbon esetében. Az eredmény is az lett: az autóban hazafelé, a dugóban állva szórakozottan beleharaptam az egyikbe, aztán még egy harapást, aztán a következőbe, aztán még egybe.

Úgyhogy ha vendégségbe viszed, érdemes késsel elosztani, mert mindenki mindegyikből akar majd.

A rózsaszín ajándékkal kezdtem, és milyen jól választottam: a mandulaízű töltelékről beugrott egy gyerekkori íz, amit utoljára akkor éreztem. Bumm, óvodás voltam, aki keresgéli az emlékeiben, hol és milyen körülmények között evett ilyet, és mi a fene volt az.

dsc06564.JPG

A mackó málnakrémet rejt, míg kívül pillecukorral csábít, hogy nem lesz ez egy súlyos, megterhelő falat. Itt kezdesz rájönni, hogy ezeknél a fánkoknál a töltelék főszerepet kaptak. Nem mellékszereplők, hanem átvették az uralmat.

dsc06559.JPG

A mézeskalács fánk íze - természetesen - mézeskalács. Mézeskalácseszencia.

dsc06567.JPG

A karácsonyfa meglepő módon mákot rejt. Ettől megint meglepődtem, nem számítottam a visszafogottabb, kevésbé édes ízre.

dsc06558.JPG

A hópehelyhes egy raffaello golyó fánkosítva. A nyalókás bonbon - bocs, fánk - klasszikus vaníliás ízt hoz, csokival, tök jó. A szakállas ember, nevezzük télapónak, eperízű krémmel van tölve, kicsit savanyú, meg persze édes.

dsc06557.JPG

 

dsc06562.JPG

dsc06566.JPG

Egy percet sem bántam meg abból a két és fél percből, amíg megettem őket. Amit láttok fent a dobozban, háromezer forint körül vettem. A legjobb “vigyünk valami édességet” tipp karácsonyra, ha nincs kedvünk bejglit készíteni.

The Donut Library
Cím:
Budapest, Pozsonyi út 22.
Budapest, Karinthy Frigyes út 18. XI. kerület
Budapest, Károly krt 7. VII. kerület
Nyitva mindhárom üzlet:
H-V: 10:00 – 20:00 óráig

Disclaimer: A Donut Library ezúttal az Egy nap a városban hirdetője.

Ha gyönyörű ajándékot vennél, egy elvarázsolt helyen - Cinq Filles

szucsadam 2017 december 12.
Címkék: karácsony ajándék

A karácsony közeledtével a legtöbben egyre nagyobb bajban vagyunk. Oké, hogy a legközelebbi családtagoknak megvettük már az ajándékot, de mi van, ha az unokatestvérekhez megyünk látogatóba, és vinnénk magunkkal valamit, ami

  1. egyedi, nem valami bevásárlóközpontból megúszós ajándék
  2. stílusos, szép
  3. nem kerül egy vagyonba, akár valami apróság is lehet?

A Paulay Ede utca zsákutca felében, szerényen elzárkózva a forgalomtól találunk egy apró kis boltot (nem is találtunk volna rá, ha nem ők keresnek meg minket), ami olyan, mintha valami párizsi kis ékszerdoboz lenne, a bejárat felett: Cinq Filles (ejtsd "szenk fíjj"). Öt lány. Odabent pedig megelevenedik Wes Anderson Grand Budapestjének azon jelenetei, amik a Mendl’s édességeit mutatták be.

Ott a torták úgy festettek, hogy minden mozilátogató bele akart harapni, de csak félig okolható ezért a torta kinézete. Legalább ennyire volt lényeges a csomagolás, a doboz, a masnival. Az ajándék csomagolása, amit Magyarországon még mindig másodlagos dolognak tartunk, valójában nagyon fontos. Nemcsak felértékeli a dobozban található édességet a szemünkben, de ezzel mutathatjuk meg, mennyire értékeljük a másikat.

Drága ajándékot mindenki tud venni, akinek van pénze. De szép ajándékot az vesz, akinek fontos az ajándékozott.

A Cinq Filles az a bolt, ahol ezt vallják, és erre kínálnak megoldást. Édességek, kekszek, bonbonok a világ több pontjából, ahol éppen a tulajdonos kóstolt valami kivételes ízt (kóstoljátok meg az alkoholosokat, azok a kedvenceim), valamint pezsgők és borok, amik címkéinek ünnepélyessége, stílusa hasonlít a bolt filozófiájára, miközben egyébként zseniálisak (például Sauska és Kreinbacher palackjai).

És itt jön a következő csavar: a palackok címkéit és kapszuláit a társtulajdonos Kata férje készítette annak idején a borászatoknak. A következő csavar pedig: Kata teljes neve Szentgyörgyi Kata, a Kicsi Ház blog szerzője (a feleségem öt éve olvassa rendszeresen), dekoratőr, stylist. Azt pedig, amit a Cinq Filles-ben látunk, már régóta művelik, de csak most lett megfogható boltjuk, ahol meg lehet nézni a gyönyörű dobozkákat.

img_2951.JPG

Így működik: aki itt vásárol ajándékot, kiválasztja először, mennyit és mit szeretne becsomagolni, és hogy körülbelül milyen hangulatú dobozt szeretne. Ezután a mennyiség és a stílus alapján kiválasztják a megfelelő színű és nagyságú dobozt, majd elkészül az ajándék. A bolt hátsó részén egy műtő tisztaságú HACCP műhely található, ahol a csomagolást végzik:

img_2947_2.JPG

Azt pedig, hogy milyen édesség kerüljön a csomagba, könnyű kiválasztani, ugyanis

mindent meg lehet kóstolni a bolt közepén található asztalról!

Az egész teljesen olyan, mintha valami luxusüzletben lennénk, mintha egy Fabergé tojást csomagoltatnánk el, azzal a különbséggel, hogy itt szó sincs luxusról. A Cinq Filles egyszerűen igényesen áll az ajándékkérdéshez, legyen szó a belevalóról ÉS a csomagolásról. Nincs olyan távoli rokon, aki ne érdemelné meg, hogy az utolsó pillanatban megvásárolt Macskanyelv helyett innen kapjon valamit. Telefonon és weben is le lehet adni a rendelést, és szükség is van rá: akik egyszer itt vásároltak, szinte automatikusan törzsvendégek lesznek.

Cinq Filles
Cím: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 44.

Disclaimer: a Cinq Filles az Egy nap a városban blog hirdetője

süti beállítások módosítása