Amikor a folyamat elkezdődött, nem hittem volna, hogy idáig jutunk. Ma gyakorlatilag lépten-nyomon új tűzfalfestménybe botlunk, az egykor mindenfelé ásító, sokszor leromlott állapotban is lévő tűzfalakra egyre több helyen pingálnak színes alakokat. Eleinte találgattuk, melyik mit jelent, aztán versenyeket is rendeztek így, az utcán. Utcai művészet témakörben.

Aztán, ahogy egyre több jött, egyre immunisabbak lettünk a dologra. Ahogy általában lenni szokott, a valódi aranykor sosem az akkor élőknek izgalmas. Az aranykor mindig előtte izgalmas, amikor beindul, és utána, amikor már nincs.

A mai tűzfalfestmények egy része tetszik, más részük nem. Egy részüknek van célja, értelme, rendeltetése, másoknak nincs. Nekem nyilván azok tetszenek jobban, amelyeknek van: ilyen például a Róth Miksa festmény, ami Róth Miksa egykori lakóháza - ma Róth Miksa emlékház - közelében került fel a falra, így hatalmas, mindenki által látható formában tárja elénk a művész egy alkotását, és egyben tanít, hogy itt a közelben történt valami ezzel az alkotóval. És még sorolhatnám, de nem teszem.

Az első budapesti tűzfalfestmény rendesen megelőzte ezt az aranykort, meg minden azt követő kezdeményezést. Ezt mindenki ismeri: Victor Vasarely egyik alkotását vitte fel a Városháza Park-i tűzoltóság falára Rapa és Vegaz, a Színes Város égisze alatt, immár 9 éve.

Az alkotásnak szimbolikus jelentősége volt. Egyrészt ez volt az első, ezzel indult el a budapesti tűzfalfestés folyamata. Másrészt Victor Vasarely, született Vásárhelyi Győző művei egyébként is utcán bukkannak fel itt-ott, szülővárosomban, Győrben például a színház oldalán nézegettem minden nap gyerekkoromban egy művét.

Ez a szimbólum most eltűnt. Helyette a napokban ez látszott:

Aztán ez:

De még nincs kész, legkorábban vasárnap lehet számítani az átadásra (frissül majd a poszt a kész művel).

Lefestették tehát - az elsőt. Talán mert elfogytak a szabad felületek? Vagy az utcai művészet, a falfestmény sorsa, hogy vége legyen, átfessék, átadja a helyét az újnak? Megkérdeztem Flór Pétert a Színes Várostól: kiderült, hogy ők festik át a saját első munkájukat, és nem azért, mert nem szerették, vagy mert elfogytak a felületek. A fő ok elmondása szerint az volt, hogy a Vasarely alját hónapokkal ezelőtt telegraffitizték egy éj leple alatt, és ahelyett, hogy helyreállították volna a régit, kitaláltak egy újat. A fal mostantól olyan oplimpikonok előtt állít emléket, akik Budapest nevét öregbítették, olyan sportolók, mint Zsivóczki Gyula, Gyarmati Dezső, Balczó András vagy Egerszegi Krisztina. És nem, nem fogytak el a szabad felületek, a következő tíz évben még simán tudnak dolgozni Péter elmondása szerint üres felületre.

Mostantól emlékeinkben létezik már csak az első, ami nekem egyébként nagyon bejött, mert visszafogott volt, nem harsányan, szélig tartó telítettséggel nyomta az arcunkba a színeket, hanem egy igazi művész érzékeny, arányos, valamit és semmit is tartalmazó munkájával.

Áginak köszi a képeket

Tudjátok, milyen az a régi, jó falusi kenyér? Megmondom: amelyiket hétnaposan is jóízűen eszed. Csikorog benne a kés, olyan tömör, annyira egyben van, de nem száraz, hanem még mindig puha, a szónak egy neológ, felfújt biciklibelsős értelmében. Az íze olyan, mint egy érett furmint. Tökéletesen élvezhető, hétnaposan is. Nem savanyú, nem teng benne túl a kovász, de azért ott van az is. De más nincs a liszten, a són és a vízen kívül.

Tudniillik hetente egyszer volt sütés. Fontos volt kifejleszteni ezt a fajta kenyeret.

Na, egy ilyet találtam a Wekerlén, természetesen a Másik Bolt nevű intézményben.

A Másik Bolt eddig - meg hétközben most is - a legjobb budapesti pékektől rendelt kenyeret - már aki szállítóképes -, minden nap más volt a producer. Most viszont ő is beállt a sorba, és pénteken meg szombaton a saját kenyerét árulja.

Ami nem akar olyan lenni, mint a többieké, és ez benne a szép. Új stílus, de magas minőség.

A pék neve: Irén. Úgy került ide a közigazgatásból, hogy szeretett sütni, és még ráadásul tudott is. És megmutatta Fábinak a tudományát, és Fábi azt mondta, hogy oké. Akkor csinálok egy műhelyet, kemencével, és tessék befáradni, szabad kézzel. Irén 10-15% kovászt használ csak, szemben a kézműveseknél szokásos 20-30% helyett. És frissen a kenyere sokkal nedvesebb, mint a megszokott. Kell egy 24 óra, hogy olyan legyen, mint máshol a friss, aztán még 24, hogy úgy magára találjon. Előtte is jó, de 48 óra kell ahhoz, hogy megtalálja a karakterét.

A lendület kitart még pár napig, onnantól pedig az érett kenyér minden előnye megmutatkozik. Vajas vagy zsíros kenyeret most a legjobb kenni: büszkén tartja magán a cuccot, és nem eteti magát halálra. Mire végzel egy karéjjal, megfontoltan, meg tudod válaszolni magadnak tiszta fejjel a kérdést: vajon kell még egy szelet?

Mit vittem még a boltból a kenyér mellé? Sárga cseresznyét. Mi mást? A hűtőben találtam virágokat is, de azt visszatettem, mert kissé perverznek találtam.

Napi 60 kiló a kibocsátása a műhelynek, az összes kenyér elfogy, vagy le van foglalva. Ha előre szólsz, akkor tudnak félretenni. Csak pénteken és szombaton. Ahogy itt szokás, és ahogy kell is: "laza rendszerességel".

A Másik Bolt
Cím: 1192 Budapest  Kós Károly tér 13.

Baromi jó, és egyben forróság-kompatibilis saláta jelent meg Budapest utcáin. Leginkább a Hollán Ernő utca körúti végén, amit szokás sétálóutcaszakasznak is tartani, és ezzel nem is vitatkoznék, merthogy egyébként abszolúte az.

Itt található a Tökmag vegán bisztró, ahol az egyébként jellegtelen vagy kevésbé összeszedett szendvicsek és hamburgerek mellett egy sokkal inkább üdvözlendő - merthogy ritkább - műfajban, a salátában is alkotnak. Amire én a címben utaltam, az a marokkói quinoa saláta, ez:

A hely így jellemzi a saját termékét:

Citrom és narancssárga színekben pompázik egyszerre édes és sós, ízélményben pedig a narancs, a cayenne és az édeskés aranymazsola- aszalt sárgabarack kockák dominálnak. Mindez friss roppanós sárgarépa spagettivel, petrezselyemmel és sült csicseriborsóval tálalva.

Csak annyit tennék hozzá, hogy a quinoáról itt egy szó sem esik, pedig a magvak, amiket egy növény csúcsáról gyűjtenek össze, és nem is gabonák, baromi jók itt salátaköretnek. Nem szívták tele magukat, mégis megtartják a saláta remek lecsét. Igen, lecsét.

A saláták hűtve vannak, amire alapesetben azt mondanám, hogy akkor ez nem annyira friss, mint szeretném, viszont így nyáron baromi jól esik. És nem jutott eszembe a cuccról, hogy nem friss, szerintem pörögnek eleget a saláták itt ahhoz, hogy frisset kapj.

Tökmag
Cím: 1136 Budapest Hollán Ernő utca 5.

Egyik régi ismerősöm, Szilvi hívott meg Facebookon valami Rooftop Balance 2 eseményre, ami azért keltette fel az érdeklődésem, mert a leírás szerint egy budapesti háztetőn fogunk 1 x 1 méteres szivacsokon egyensúlyozni, és nagyjából olyan nehezek lesznek a gyakorlatok, hogy mindenkinek menni fog. Merthogy alapszinten toljuk majd ezt a balanszt. Balanszot.

Amióta külföldre költözött kedvenc Body Art oktatóm, aki pont olyan gyorsan és pont olyan nehéz feladatokat adott, amit szerettem csinálni, azóta keresem, hogy mivel pótolhatnám az űrt. Így, gondoltam, egy próbát megér, és mindig is ki akartam próbálni ezt a “Budapest tetején” dolgot. Még akkor is, ha a Dunától elég távol leszünk, Szív utca, nekem így is megfelelt.

A tetőre érve aztán megláttam, hogy azért elég impresszív ez a látvány. Néhány fő torony is látszott, Bazilika, Citadella, Budai Vár, a szellő kellemes volt, felettünk a felhők mentek, meg a madarak. Baromira hangulatba jöttem, bárgyú mosollyal az arcomon bámultam az eget. Amióta, kábé 20 éve, láttam a VH1 Storytellers műsorban Stinget beszélni a saját dalairól, és ott mesélt a Lithium Sunset számáról, azóta a naplementebámulásnál mindig a fejemben hallom, ahogy mondja. Miszerint Brazíliában egy kémikus sámán, tehát a nyugati és (déle-amerikai értelemben vett) keleti tudást mintegy szintetizáló ember mondta neki, hogy a napfényben sok elem van, köztük a lítium is, és napfelkeltekor és napnyugtakor, ha belenézel a napba, akkor a lítium bejut a szemedbe. És hogy mivel a szem nem szűri a sárga fényt, ezért a lítium egyenesen az agyadba hatol.

Pont olyannak hangzik így elsőre, mint amit egy brazil kémikus sámán mond, én csak azt tudom, hogy én mindig ezt a hosszú mondatot hallom a fejemben naplementekor, most sem volt másként. Mondjuk nyújtani fura volt rá.

Aztán Szilvi, aki tartotta az órát, bekapcsolta a zenét, és nyomtuk a tartásokat, meg feszítéseket, de nem volt nehéz, így ki-ki tudtam sasolni az égre, tovább, hogy megint olyan révületbe kerüljek. Hogy a lítium menjen be az agyamba, értitek.

Egyébként egy kis nyújtás-erősítés, kellemes óra volt. Nem találtam meg a kedvenc testmozgásomat így sem, viszont a kedvenc háztetőmet a mozgásra, valamint a kedvenc hangulatot, amibe jó testedzeni, azt igen. A lányok nagyon jól kiválasztották a kezdés idejét, szerintem ez a naplementés jógaszerűség a legjobb, ami időzítés szempontjából történhetett velem.

Ezért úgy döntöttem, hogy ezt a programpontot beveszem a cégeknek kínált csapatépítős feladatok közé, a várost járva, egy tetőn végigmozogni a neplementét: pont az, amire egy irodában dolgozó stábnak szüksége van. Túráinkat itt éritek el.

Úgy voltam vele, hogy egyszer csak eljutok már a Belli di mamma étterembe, ami este hatkor nyit. Ígéretesnek tűnt, úgyhogy egyszer ide intéztem a vacsorámat. Pizzát sütnek, elektromos, de ígéretes kemencében.

Nem húzom tovább az időt, aki csak a kajáért jött: a tészta fantasztikusan jó. A széle ropog, de könnyed, levegővel teli, az íze kellemes, egyszóval na. A lényeg megvan, már csak a feltétekre kell figyelni, hogy ne szúrjuk el. És ez is stimmel nagyjából, bár itt éreztem azért léclengést. Az articsóka fura, nem a jó értelemben savanyú ízt adta vissza, a külön kérésre rátett bivalymozzarella pedig nem keltette bivalymozzarella benyomását. Frissen a sütőből kiemelve is gumis állagú maradt. Az olivabogyó viszont tényleg jófajta.

Szóval ez egy elég jó pizza, de azért erősen túlértékeli magát a hely úgy első ránézésre.

Ami viszont feltűnt, hogy rajtam kívül egy magyar sem volt a tele lévő étteremben. Beleértve az elektromos - de Nápolyból rendelt és beüzemelt - kemence melletti olasz srácot, aki azért beszélt magyarul is. Meg kedvesen mosolygott. A pincér automatikusan angolul szólt hozzám, én ösztönből szintén angolul válaszoltam, aztán gyorsan észre tértem. Nem, még nincs itt a szabi, még nincs itt a nyaralás.

Aztán rájöttem, hogy dehogynem. Ha jó városban vagy, egy sima hétköznap este is lehet nyaralás, legalábbis visszaadhatja azt a hangulatot. Csak dőlj hátra, élvezd a nyarat, és keveredj el a turisták között. Beszélj angolul, csak a hecc kedvéért. Ne moss, ne mosogass, fürödj sokat és edd, idd, ami jólesik. Mi kell még?

A helyen egyébként kapni literes hideg, tisztított vizet, 400 forintért egy üveggel. Ebben a melegben pedig nincs nagyobb jófejség, azt hiszem. Talán ha szóda lenne, de ez is jó. A nyaralás közben minden kicsit jobb.

A pizzák 1700-ról indulnak és 3000 körüli árszintig érnek. De először margheritát kérjetek, hogy a tésztára koncentrálhassatok. A kínálat nagyon egyszerű, a hely baromi hangulatos, a fények kellemesen tompák, a felszolgálók zseniálisan profik. Tényleg, nem is értem, honnan szedték őket.

Ha akarsz egy picit turistáskodni Budapesten, itt a remek alkalom. A Tuning burgerező mellett így egy elég komoly gyorskajás körzet nyílt.

Belli di mamma
Cím: 1072 Budapest Akácfa u. 45.