Amikor a folyamat elkezdődött, nem hittem volna, hogy idáig jutunk. Ma gyakorlatilag lépten-nyomon új tűzfalfestménybe botlunk, az egykor mindenfelé ásító, sokszor leromlott állapotban is lévő tűzfalakra egyre több helyen pingálnak színes alakokat. Eleinte találgattuk, melyik mit jelent, aztán versenyeket is rendeztek így, az utcán. Utcai művészet témakörben.

Aztán, ahogy egyre több jött, egyre immunisabbak lettünk a dologra. Ahogy általában lenni szokott, a valódi aranykor sosem az akkor élőknek izgalmas. Az aranykor mindig előtte izgalmas, amikor beindul, és utána, amikor már nincs.

A mai tűzfalfestmények egy része tetszik, más részük nem. Egy részüknek van célja, értelme, rendeltetése, másoknak nincs. Nekem nyilván azok tetszenek jobban, amelyeknek van: ilyen például a Róth Miksa festmény, ami Róth Miksa egykori lakóháza - ma Róth Miksa emlékház - közelében került fel a falra, így hatalmas, mindenki által látható formában tárja elénk a művész egy alkotását, és egyben tanít, hogy itt a közelben történt valami ezzel az alkotóval. És még sorolhatnám, de nem teszem.

Az első budapesti tűzfalfestmény rendesen megelőzte ezt az aranykort, meg minden azt követő kezdeményezést. Ezt mindenki ismeri: Victor Vasarely egyik alkotását vitte fel a Városháza Park-i tűzoltóság falára Rapa és Vegaz, a Színes Város égisze alatt, immár 9 éve.

Az alkotásnak szimbolikus jelentősége volt. Egyrészt ez volt az első, ezzel indult el a budapesti tűzfalfestés folyamata. Másrészt Victor Vasarely, született Vásárhelyi Győző művei egyébként is utcán bukkannak fel itt-ott, szülővárosomban, Győrben például a színház oldalán nézegettem minden nap gyerekkoromban egy művét.

Ez a szimbólum most eltűnt. Helyette a napokban ez látszott:

Aztán ez:

De még nincs kész, legkorábban vasárnap lehet számítani az átadásra (frissül majd a poszt a kész művel).

Lefestették tehát - az elsőt. Talán mert elfogytak a szabad felületek? Vagy az utcai művészet, a falfestmény sorsa, hogy vége legyen, átfessék, átadja a helyét az újnak? Megkérdeztem Flór Pétert a Színes Várostól: kiderült, hogy ők festik át a saját első munkájukat, és nem azért, mert nem szerették, vagy mert elfogytak a felületek. A fő ok elmondása szerint az volt, hogy a Vasarely alját hónapokkal ezelőtt telegraffitizték egy éj leple alatt, és ahelyett, hogy helyreállították volna a régit, kitaláltak egy újat. A fal mostantól olyan oplimpikonok előtt állít emléket, akik Budapest nevét öregbítették, olyan sportolók, mint Zsivóczki Gyula, Gyarmati Dezső, Balczó András vagy Egerszegi Krisztina. És nem, nem fogytak el a szabad felületek, a következő tíz évben még simán tudnak dolgozni Péter elmondása szerint üres felületre.

Mostantól emlékeinkben létezik már csak az első, ami nekem egyébként nagyon bejött, mert visszafogott volt, nem harsányan, szélig tartó telítettséggel nyomta az arcunkba a színeket, hanem egy igazi művész érzékeny, arányos, valamit és semmit is tartalmazó munkájával.

Áginak köszi a képeket