Egyik régi ismerősöm, Szilvi hívott meg Facebookon valami Rooftop Balance 2 eseményre, ami azért keltette fel az érdeklődésem, mert a leírás szerint egy budapesti háztetőn fogunk 1 x 1 méteres szivacsokon egyensúlyozni, és nagyjából olyan nehezek lesznek a gyakorlatok, hogy mindenkinek menni fog. Merthogy alapszinten toljuk majd ezt a balanszt. Balanszot.

Amióta külföldre költözött kedvenc Body Art oktatóm, aki pont olyan gyorsan és pont olyan nehéz feladatokat adott, amit szerettem csinálni, azóta keresem, hogy mivel pótolhatnám az űrt. Így, gondoltam, egy próbát megér, és mindig is ki akartam próbálni ezt a “Budapest tetején” dolgot. Még akkor is, ha a Dunától elég távol leszünk, Szív utca, nekem így is megfelelt.

A tetőre érve aztán megláttam, hogy azért elég impresszív ez a látvány. Néhány fő torony is látszott, Bazilika, Citadella, Budai Vár, a szellő kellemes volt, felettünk a felhők mentek, meg a madarak. Baromira hangulatba jöttem, bárgyú mosollyal az arcomon bámultam az eget. Amióta, kábé 20 éve, láttam a VH1 Storytellers műsorban Stinget beszélni a saját dalairól, és ott mesélt a Lithium Sunset számáról, azóta a naplementebámulásnál mindig a fejemben hallom, ahogy mondja. Miszerint Brazíliában egy kémikus sámán, tehát a nyugati és (déle-amerikai értelemben vett) keleti tudást mintegy szintetizáló ember mondta neki, hogy a napfényben sok elem van, köztük a lítium is, és napfelkeltekor és napnyugtakor, ha belenézel a napba, akkor a lítium bejut a szemedbe. És hogy mivel a szem nem szűri a sárga fényt, ezért a lítium egyenesen az agyadba hatol.

Pont olyannak hangzik így elsőre, mint amit egy brazil kémikus sámán mond, én csak azt tudom, hogy én mindig ezt a hosszú mondatot hallom a fejemben naplementekor, most sem volt másként. Mondjuk nyújtani fura volt rá.

Aztán Szilvi, aki tartotta az órát, bekapcsolta a zenét, és nyomtuk a tartásokat, meg feszítéseket, de nem volt nehéz, így ki-ki tudtam sasolni az égre, tovább, hogy megint olyan révületbe kerüljek. Hogy a lítium menjen be az agyamba, értitek.

Egyébként egy kis nyújtás-erősítés, kellemes óra volt. Nem találtam meg a kedvenc testmozgásomat így sem, viszont a kedvenc háztetőmet a mozgásra, valamint a kedvenc hangulatot, amibe jó testedzeni, azt igen. A lányok nagyon jól kiválasztották a kezdés idejét, szerintem ez a naplementés jógaszerűség a legjobb, ami időzítés szempontjából történhetett velem.

Ezért úgy döntöttem, hogy ezt a programpontot beveszem a cégeknek kínált csapatépítős feladatok közé, a várost járva, egy tetőn végigmozogni a neplementét: pont az, amire egy irodában dolgozó stábnak szüksége van. Túráinkat itt éritek el.