A blog indulásakor volt egy sorozatunk, amiben a legjobb budapesti munkahelyeket kerestük digitális városi nomádoknak. Munkahely-hajléktalan naplopóknak, na. A probléma a saját életünkből adódott, hiszen számunkra a munkavégzéshez csak egy konnektor kell és internetkapcsolat. Nem mindegy azonban, ha közben

1. lefagy a lábunk
2. idegesítő zene szól, hangosan
3. köhécseléssel jelzik, hogy fogyasztani kellene
4. ebédmenüs időben rámerik a levest a laptopra
5. rossz a kávé

Satöbbi.

Lassan kialakultak a törzshelyeink Csabával, így keresés híján a sorozat is elálmosodott. Most viszont megtaláltam az új kedvencemet. A Goamama Cafét:

Ezt a Király utcában találjátok, egy dizájn/bútorbolt mellett (pontosabban ezzel összeköttetésben). Maga az üzlet is megérne egy külön tanulmányt, nézzétek csak a kirakatot:

A kávézó bejárata mögött pedig egy csendes szigetre találunk:

Ez a csend pedig eléggé meglepő ezen a környéken, a délutáni-esti nyüzsgés kellős közepén. Ahogy belépünk ide, úgy érezzük, lassabban kezd el folyni az ereinkben a vér. Lassított felvétellel körbepásztázzuk a termet, és egyszerre két remek dolgozóasztalt is meglátunk, saját konnektorral. Még egyszer mondom: saját konnektorral.

Az egyiket leghátul, egy sor iskolapad előtt, egy dinoszauruszokra méretezett olvasólámpa alatt találjuk. Csendes félhomály, ismeretszerzésre inspiráló lámpa.

A másik kedvencem az ablak előtti izé. Ha itt üldögélsz, egyfolytában mozizhatsz, amikor épp nem a monitorra bámulsz. A legkülönfélébb alakok mennek el az üveg előtt, mókás, részeg, bizarr, részeg, menő vagy éppen részeg alakok. Zseniális.

A kávé remek, 390 forint a cortado, úgy emlékszem, legfeljebb. Van répatorta, meg mákos-szilvalekváros. Meg sütik, kalács, rongyoskifli. És persze wifi-elérés!

Hétkor zár, ahogy a rendes munkahelyek.

De ha nekem odamegyek legközelebb, és tele lesz, nem árulom el nektek többé a titkos helyeket!

Goamama Café
Cím: Budapest, VII., Király utca 21.
Nyitva: H-P 09:00 - 19:00 SZ 09:00 - 14:00
Tel.: (1) 352 8449

Írtam nemrég egy posztot a felújított Hunyadi térről. Megemlítettem a piacot is, de erről részletesen még nem beszéltem. Pedig kell. Ez lesz ugyanis az én törzshelyem.

Egyrészt ugye ott van a hangulat. Szabadtéri piacot nem találunk ilyen közel a városközponthoz, gyakorlatilag a Nagykörút szomszédságában, ráadásul a Hunyadi tér még (már) jól is néz ki. A piac pedig nem nagy, mondhatni kicsi. Két sor, soronként húsznál is kevesebb árus. Találunk itt néhány zöldségest, néhány gyümölcsárust, három méhészt, egy sajtárust, egy virágárust, egy hentest.

Mindenki őstermelő, szépen kitáblázott névvel és származási hellyel, rendezett pultokról szolgálnak ki. És ahogy eddig tapasztaltam, nem nagyon lehet itt rosszul választani.

Főleg hogy mindent lehet és kötelező kóstolni, van, hogy a barack eleve félbevágva, késsel mellékelve vár minket (Bányánszki Lászlóné):

Két helyen a mézet is kóstoltatják:

Gohér Gábortól vettem somkórómézet Gödöllőből. A cucc olyan sűrű volt, hogy a reggel hét órai hidegben már ki sem jött a pumpából. Egyébként ez egy kellemes, lágy ízű méz, bármihez lehet használni, nem harsány, mégis különleges íze van.

De ugyanígy be mertem vállalni Ország József akácmézét is látatlanban, itthon kibontva erről is kiderült, hogy sűrű, kellően savas, hígításmentes anyag.

Gohér Gáborral egyébként könnyű megtalálni a közös hangot, kedves, közvetlen, és szívesen ajánlja a barátai pultjait - természetesen. A mellette lévő árustól paprikát, paradicsomot vettem, ezek is ízletesek, érettek, kiválóak. Ősszel is.

A kedvencem mégis Törőcsik Ferenc ceglédi hentes. Elképesztő cuccai vannak, tényleg. Legutóbb a kolozsvári szalonnája volt olyan, hogy falusi disznóölésen éreztem magam, miközben ettem. Nagyon régen éreztem ezt az ízt, a napi kétszer kukoricadarán nevelt disznó húsa ilyen.Fantasztikus az abált szalonna is. Meg a kolbász! Meg a májas!

Az egyik pulton kifejezetten csemegekukoricát árulnak, na erről is érdemes külön szót ejteni. Zseniális. Főleg megfőzve!

Reggel nyolcra haza is értem, íme a reggelim, a kötelező piros kockás (négyzetrácsos, esetleg pixeles) terítőn:

Jó volt, na.

A piacot péntek és szombat reggel és délelőtt érdemes látogatni, akkor van a legtöbb árus a helyén.

Ma péntek van.

Legutóbb beszámoltunk arról, hogy pályázatot hirdettek a Kertész utca és a Wesselényi utca találkozásánál található, 36 méter hosszú és 11 méter magas, vagyis összesen 400 négyzetméteres fal festésére "Mi neked a magyar?" címmel. A munka elkészült, a videóra kis késéssel bukkantunk rá, ennek ellenére megmutatjuk, hogyan készült el többek között a sétáló Rubik-kocka és pirospaprika találkozása:

Orosz Richárdnak gratulálunk a nyertes pályaműhöz.

Ezt a videót már augusztus legelején megkaptuk (köszi Andris), de aztán elfelejtettük publikálni, pedig nagyon szeretjük: egy clevelandi srác, Michael Globits mondja el benne, hogy miért szereti Budapestet.

Michael néhány éve érkezett hozzánk és csak egy rövid ideig akart maradni, de nálunk ragadt, annyira megtetszett neki a város. Persze vannak ezzel még így néhányan, de ő egy lépéssel tovább ment: videót készített a kedvenc budapesti élményeiről, és ugyan van néhány apró tévedés az elhangzó információkban (nem a Bazilika a legrégebbi templom Budapesten, és azért nemcsak B-betűvel kezdődő városok vannak Európában), alapvetően költségvetés nélkül képes arra, amire a több tízmilliós országimázs filmek legtöbbször nem: úgy mutatja be a várost, hogy a legtöbb 20-30 éves európai fiatalnak megjöjjön a kedve az utazáshoz.

A videó az Euronews-on is megjelent, a cikkből kiderül, hogy az elkészítésben barátok vettek részt, lényegében ingyen, és már több, mint 220 ezren nézték meg Youtube-on. Ahol persze néhány véglénynél elszakadt a cérna, amiért Michael nem néptáncosokat, hanem romkocsmákat mutogat, de velük tényleg nem kell foglalkozni.

Thank You Michael!

Tegnap vettem egy mély lélegzetet, majd beléptem az il Bacio di Stile ajtaján az Andrássy úton. Jártam én már elegáns áruházakban, de olyanban még nem, ami előtt szinte kizárólag Porsche Panamerák parkolnak, ahonnan egy kicsit pocakos és két nagyon kigyúrt orosz távozott előttem, és aminek az üvegajtaja mögött öltönyös biztonsági őrök ácsorognak, akik folyamatosan kommunikálnak egymással a fülhallgatójukon keresztül. Esküszöm, úgy tapasztották két ujjukat a fülükre, mint az amerikai filmekben az elnök testőrei szokták, közvetlenül merénylet előtt.

Szóval vettem egy mély lélegzetet, és beléptem. Végül is mi bajom lehet? Lelövöm előre a poént: nem lett semmi bajom.

Az il Bacio di Stile mögött Gattyán György, Magyarország harmadik leggazdagabb embere áll. A 43 éves férfi a Livejasminnal szerezte a vagyonát, és azóta egy rakás olyan projektbe fekteti a pénzét, amitől nem feltétlenül vár megtérülést: filmeket, kulturális projekteket támogat, máskor meg egy gigantikus, lerobbant épületet újíttat fel az Andrássy úton, hogy olyan 5 ezer négyzetméteres multibrand áruházat hozzon benne létre, amitől Moszkvában is megnyalnák mind a kilenc ujjukat. Vagy Londonban.

Az épület tényleg csodálatos lett, a belsőért a londoni Millington Associates kreatív csapata a felelős, akik a Harrods és a Burberry kirakatait is tervezhették már. Szóval beleköthetetlenül minőségi a környezet a lépcsőháztól a mosdóig, azért meg további kudos jár, hogy vásárlás közben húsz kortárs külföldi és magyar képzőművész munkáit nézegetheted.

Szóval igen, a belső tér hibátlan.

Hogy milyen érzés bent vásárolni, az már más kérdés. Ha nincs épp nálad legalább félmillió forintnyi azonnal elkölthető, semmire se való keret, akkor van esély a feszengésre. Ez nem a hely hibája, hanem az árkategória velejárója. Mert hiába kedvesek az eladók és mosolyognak őszintén, hiába van tele minden szép lányokkal és csokornyakkendőbe öltöztetett férfi eladókkal, hülyén érzed magad, amikor megtetszik egy ruha, és nem látod az árát. Az ugyanis el van dugva. És persze elő tudod rángatni, és rájössz arra, hogy azért van már itt póló 25 ezerért, pulóver 35 ezerért, szóval nem akkora a dráma, de a legtöbb cipő, ing inkább százezertől indul, és különben is, rájössz arra, hogy itt egyszerűen nem akarják, hogy az árakkal foglalkozz. Ha neked viszont foglalkoznod kell az árakkal, akkor találkozik a hideg és a meleg levegő, és vihar alakul ki villámlással, más szóval szénné égsz.

Égés közben azért egyik ámulatból a másikba esel a csodálatosan megfaragott kazettás mennyezettől, a finom szövésű szőnyegeken, az ívelt fa bútorokon, a neoklasszikus, vagy a francia Montgolfiere-ballonokra emlékeztető csillárokig van itt egy rakás néznivaló, hogy a ruhamárkákról ne is beszéljünk. Azért de, mégis beszéljünk: az üzletben megkaphatja Giorgio Armani, a Bottega Veneta, a Saint Laurent, a Lanvin, a Valentino és az Oscar de la Renta legújabb kollekcióit, aki épp ezt keresi. De ha hó végén gondot okoz befizetni a villanyszámlát, a mínusz egyedik szinten már 85 ezerért megvásárolhatsz egy Jacob Cohen gatyát, sőt, itt 25 ezerért is találsz ruhát: pólókat. A felsőbb szinteken azért minden drágább, de az is igaz, hogy a plázák legdrágább boltjai semmivel sem olcsóbbak, mint az il Bacio di Stile legolcsóbb tételei. Szóval van egy elég nagy közös halmaz, és az is tény, hogy összehasonlíthatatlanul elegánsabb környezetben és jobb kiszolgálás mellett tudsz itt vásárolni, mint bárhol máshol Budapesten.

Ennek ellenére áll, amit az elején írtam: ha nincs épp nálad felesleges félmillió, inkább turisztikai látványosságként, mint az őszi bevásárlás kezdőpontjaként kezeld az áruházat, ami azért hozzájárul ahhoz, hogy Budapest egy kicsivel még jobb hely legyen.

il Bacio di Stile
Budapest, Andrássy út 19.