Lépcsőházakról írni Ádám privilégiuma, neki volt remek sorozata a témában jó három-négy éve, amit valamiért abbahagyott, hiába kérem azóta is, hogy folytassa.
Na szóval továbbra sem veszem át tőle ezt a projektet, viszont amikor tegnap este sétáltunk haza a játszótérről a lányommal, Annával, egyszer csak észrevettünk az újlipótvárosi Tátra utcában egy olyan szép lépcsőházat, hogy képtelenek voltunk továbbmenni.
Sőt, Anna is úgy tapadt az ablakra, mintha odabent a Mikulás táncolt volna a húsvéti nyuszival, de szerencsére inkább a ház egyik lakója takarított, aki beengedett minket, és akiről kiderült, hogy óriási szerepe volt a lépcsőház felújításában, sőt, mindent tud annak történelméről is.
Ennél jobban el sem sülhetett volna.
Az már kívülről látszott, hogy ez a bauhaus-modern stílus valami őrült jó formában volt, amikor ezt a lépcsőházat építették, és hogy a lakók:
- nagyon odafigyeltek az értékek megőrzésére
- nagyon értik, hogy a fényjátékokkal mennyit lehet dobni egy eleve menő felületen
Hegyi Éva elmesélte, hogy a ház 1936-ban épült Farkas Endre és Farkas György tervei alapján, akik több házat is terveztek a környéken (a Hegedűs Gyula utcaiba be is költöztek), majd felhívott a lakásába és mutatott néhány eredeti képet a harmincas évekből, a felújítás előtti állapotokból és megmutatta a házszámot is, amihez épp most nikkelezi a keretet az a Hetényi Péter galvanizáló, akiről jó három éve írtam már:
És itt vannak az eredeti fotók:
Ferkai András így ír a “Pest építészete a két világháború között” című könyvében a házról:
“Az előcsarnok, a lépcsőház tere és minden részlet még az Újlipótvárosban szokásosnál is gondosabb tervezői munkáról tanúskodik. Az előcsarnok falait a mennyezetig travertin lapok burkolják. Ugyanebből az anyagból készült az előcsarnok fellépője, a fűtőtestet rejtő ülőpad és a nyíláskeretek.”
Kiderült az is, hogy az elmúlt nyolcvan évben azért sokat romlott a lépcsőház állapota és bár a 2000-es évek végén felújították az épület homlokzatát, a beltérnek csak idén tavasszal estek neki, önkormányzati támogatással. Innen volt szép nyerni:
A teljes munka négymillió forintba került, aminek a felét kifizette a XIII. kerület, a végeredmény viszont olyan meggyőzően csodálatos lett, hogy nehéz megérteni, hogyan hozták ki ennyiből (arról nem is beszélve, hogy a fenti összegnél mennyivel többet nőtt a ház értéke, a lakások ára az épületben):
A terv az eredeti állapot visszaállítása volt: el akarták tüntetni a csúnya postaládákat, a ronda padlót, a mindenfele meredező kábeleket, visszaállítani az eredeti padot, volt munka bőven. És sok helyen előkép nélkül kellett megoldást találniuk a problémára: annak idején például a házmester vette át a leveleket, szóval a nulláról kellett olyan postaládát tervezni, ami beleillik a környezetbe, de sikerült, a végeredmény meggyőző lett.
És ott van a lakók jegyzéke, amit olyan ügyesen világítanak meg oldalról és belülről, hogy ez lett a lépcsőház egyik leghangsúlyosabb, legszebb eleme a gyönyörű, új, de az eredeti, Haas Zoltán által készített világítótestekre emlékeztető falikarokkal együtt:
Magyarországon a legtöbben csak az küszöbig gondolkoznak, elhanyagoltak a falusi házak előtt a járdák, tornyosul a szemét a bérházak előtt, rohadnak a lépcsőházak. Aztán jön egy ilyen példa és rájössz, hogy a közvetlen környezet milyen sokat tud dobni a hangulaton, például hogy mennyire más ilyen lépcsőházba hazaérkezni, mint egy tipikus, szakadt bérház rohadó falai közé, csak hogy a vörös faroknak is megadjuk, ami jár.
Lényeg, hogy beszarás szép ez a lépcsőház, bár több ilyen lenne.
Sok-sok kép a galériában:
