Az egy négyzetméterre eső vegán helyek száma Újlipótvárosban kezdi elérni a kettőt, de ennek biztos köze lehet ahhoz, hogy az itt lakók igénylik az ilyesmit. Illetve nemcsak vegán, van hanem mentes, meg paleo, meg a többi izé is.

Nem azért hívom izének, mert bármi bajom van az ilyesmivel, csak kevéssé vagyok érintett, így nem is tudom annyira lekövetni, hogy melyiknek milyen skillje van, melyik miben jó.

A Tökmagban mindenesetre mindenki szuper kedves, szóval ha a vegánságtól ilyen lesz az ember, már megéri (nyilván nem). És ezzel rögtön jól meg is különbözteti magát a mezőnytől a Tökmag, na nem mintha a többi helyen mindenki undok lenne, de tényleg annyi magos, mindenmentes és alternatív hely nyílt már itt két-három háztömbnyi területen, hogy azt ilyen markáns jegyek nélkül nehéz lenne lekövetni.

A Tökmagban viszont nagyon aktívan mosolyognak, tök őszintén állítják, hogy egészségesebb leszel a kajájuktól és boldogabb és az is látszik, hogy ez náluk nem marketingszöveg, tényleg hisznek benne.

A hely amúgy jól is van berendezve, pedig a puritánság sokszor odáig fajul, hogy az ilyesmivel egyáltalán nem törődnek, a kaják meg határozottan változatosak: van céklaburger, szuper tökös burger, zöldségchips, szotyikrémes, mindenkrémes. És minden kábé annyiba, vagy valamivel többe kerül, mintha nem vegán lenne.

Én egy korianderes bazsalikomos tofu csíkos szendvicset kértem, meg egy epres vegán turmixot és egy ilyen desszertet, aminek egyáltalán nem emlékszem a nevére, de azt hiszem, kölesből készült, és okvetlenül rendeld ki te is, ha belépsz hozzájuk, mert bőven megérdemli a kirendelést.

A szendvics is messze jobb, mint amire számítottam, bár egy ideje már simán számítok arra, hogy jók ezek a szendvicsek, ez meg még laktató is volt, meg friss is, tényleg, mondom TÉNYLEG nem hiányzott belőle a hús. Még nekem sem. Pedig.

Tökmag
Hollán Ernő utca 5
H-P: 9-21

Emlékszem még az első Gourmet fesztiválra, ami olyan régen volt, hogy talán nem is így hívták. Sőt, az is lehet, hogy egy tök másik rendezvény volt, megpróbáltam rákeresni, de még a keresési feltételek beállításával sem nagyon lát el odáig a Google.

Szóval az első olyan rendezvény, amin csúcskajákat adtak megfizethető áron a Millenárison, jó régen, szerintem kábé tíz éve lehetett, és ahogy emlékszem, volt ott néhány bódé, mondjuk nyolc, aztán kész.

Ehhez képest most már az egész Millenárist belakják a foodtruckok, konyhák, bódék és tényleg ott van nagyjából mindenki, akinek kint kell lennie. A Michelin csillagos helyek, a város legjobb street foodját készítő éttermei és így tovább. És persze tömeg, bár a nyitónapon nem elviselhetetlen tömeg: azért már csütörtök este is volt olyan sor, amiben jó tíz percet kellett ácsorogni, hogy megkapd a kaját, ami sok.

Mert itt ugye úgy eszel, hogy mindenhova odamész, rendelsz 1-2 fogást, aztán mész a következő helyre, itt levadászol, itt begyűjtesz, és az a Gourmet fesztivál, ahol nem sikerült kipipálnod legalább hat-hét helyet, az kudarc.

Viszont ez nagyobb tömeg esetén kapásból egy óra sorbanállás. Persze a fesztiválon egy rakás ismerőssel összefutsz (a Gourmet-fesztiválra járó faj elég belterjes, ahogy tegnap kénytelen voltam megállapítani, velem együtt), lehet beszélgetni, szóval ez nem egy másfél órás, inkább egy fél napos program, és abban azért feloldódik, elveszik valahol ez a várakozós óra, szóval a helyzet nem olyan tragikus.

És a kaják persze fantasztikusak.

Jó volt a Sarki Fűszeres szendvicse, amibe a kedvemért raktak még egy kis zsírszalonnát, pedig nem tartozott a recepthez (pedig illik bele).

A Funky Pho eleve szuper hely, most összeálltak a Pántlikásokkal, akik smokerben készítettek mindenféle állat húst az ázsiai kajákhoz, kötelező:

A KIOSK és a Bábel is kitelepült, utóbbi a város egyik csúcsétterme, most mégis 1000-1500 forintért kóstolhatod a kajáikat:

És ott van a Rosenstein is, ahol olyan jól nézett ki minden, hogy gyakorlatilag ki is rendeltem mindent.

Még az Electrolux ingyen szendvicse is jó, amit a belépő mellé adnak!

A Gourmet fesztivál ugyanaz, mint volt: nagyon ajánlott program mindenkinek, aki imád jó kajákat enni, mert semmikor máskor nincs ilyen közel egymáshoz ennyi menő étterem és arra sincs nagyon esélyed máskülönben, hogy ilyen kajáktól lakj jól 6-8 ezer forintért. Vasárnap estig a Millenárison.

Oké, ez elég vészjóslóan hangzik, de most nem arra céloztam, hogy majd valami hatalom bedarálja, plakátkampányban megszégyeníti, aztán egy nagy téren elégeti az összes sajtófotót, hanem arra, hogy már csak május 28-áig van nyitva a kiállítás, szóval addig érdemes rá lecsapni, amíg nem késő.

De addig még van majdnem két hét, szóval idő van bőven.

És a sok kiállítás közül ezt több szempontból is érdemes megnézni:

• a fényképek könnyen értelmezhetők, emészthetők, még annak is izgalmas szórakozást nyújtanak, akik a kultúra szó hallatán émelygős remegésbe kezdenek
• miközben rengeteg síkon van értéke annak, amit itt látsz, szóval annak is program, aki kimondottan kulturális eseményt keres

De ahogy írtam, van ennek több síkja is, hiszen a sajtófotó nemcsak egyszerűen művészet, bár a nemcsak fogalmam sincs, hogy került ide, hanem hihetetlenül mély és gazdag társadalomábrázolás, ami többet mond el Magyarország 2016-os állapotáról, mint száz tanulmány. Na jó, fogalmazzunk inkább úgy, hogy az üzenet ilyen módon sokkal könnyebben adható át nekünk, befogadóknak.

De itt aztán tényleg felidézheted a tavalyi év legfontosabb eseményeit kezdve az olyan euforikus pillanatoktól, mint a foci EB-s szereplés, vagy a Balaton Sound az átlagos magyar választópolgáron át egészen a magyar egészségügy katasztrofális helyzetéig, a vidéki mély szegénységig, vagy a menekülttáborok nyomoráig.

És egy képen rajta van aztán minden, nem kell bekezdésekbe fogalmazni az örömöt, sem az elkeseredettséget, mert az érzelem ott van mindenki arcán hitelesen, pontosan, az ok meg általában ott van valahol az arc körül a háttérben.

Időnként jó egy kicsit hátralépni és látni, hol állunk, kik vagyunk, mit tettünk jól és mit rosszul és az ilyen merengésre remek lehetőség a 35. Sajtófotó Kiállítás.

35. Sajtófotó Kiállítás
Nyitva május 28-ig
Capa központ, Nagymező utca 8.
H-V: 11-19
Belépődíj: 1500 Ft

Régóta nézegettem én a St. Andrea borbárt, de eddig csak a nézegetés volt. Mindig elmentem mellette, aztán azzal a lendülettel mentem is tovább.

Pedig az elmúlt években volt bőven olyan körülmény, amiért érdemes lett volna bemennem. Egyrészt remek az elhelyezkedés, az Eiffel Palace így felújítva újra Budapest egyik legütősebb épülete, és akkor az ember próbál nem gondolni az épület körüli furcsa adásvételekre meg közpénzjellegeliminációra.

Aztán: az alapok nagyon erősek, az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok konstans állócsillag, és az alapkoncepció az volt, hogy Budapest belvárosában idézzék meg a pincészet, a dűlők, a vidéki színek hangulatát. Nem tudom, hogy pont ez mennyire sikerült, de a beltér kellemes.

És végül: az elmúlt években minden fontos gasztrokiadvány ott díjazta a helyet, ahol tudta, szóval nyilván kevés kétség maradt, hogy jó-e az étterem.

De egészen mostanáig kimaradt, aztán kábé két hete a barátaink meghívtak, és szerencsére pont ide, szóval lecsaptunk az étteremre, annak is a degusztációs menüjére, ami, már fogalmam sincs, hány fogásból áll, de szerencsére fotóztam, szóval össze tudom számolni: TÍZBŐL.

Nem fogok mind a tíz fogáson végigmenni. Nyilván mindegyik jó volt, pontosabban az izgalmastól a fantasztikusig terjedt a skála, nem volt botlás, nem volt gyengébb tétel, nem volt olyan dal, amit csak azért vettek fel a lemezre, hogy kijöjjön a 45 perc.

De volt néhány fogás, ami még ezen a mezőnyön belül is kiemelkedett.

Oké, az első nyilván azért, mert olyan fura volt: a kavics.

Tényleg. Kihoztak egy tálca kavicsot, aztán jó étvágyat. A trükk az az egészben, hogy a marék kavicsból fejenként egy ehető, és azt meg kell találni, szerencsés esetben nem ráharapós módszerrel. Kicsit kopogtatva aztán előkerültek az ehető darabok, mondjuk ezeket volt a legkevésbé érdemes megenni, de értjük, geg, megidézzük a dűlőket, jópofa az ilyen.

Viszont: amire utoljára gondoltam volna, hogy engem egy zöldborsós, spárgás összeállítással lehet majd lenyűgözni, de a St. Andreának sikerült, mert ez a fogás annyira egyben volt, olyan kiemelkedően finomra sikerült, hogy szinte szomorú voltam, amikor abba kellett hagyni.

Az egész menü az ízek nagyon jó arányú, izgalmas keveréséről szólt, és arról, hogy nem feltétlenül eddig tök ismeretlen alapanyagokat hoznak ki a tányérodra, hanem hogy ezeket az alapanyagokat néhány izgalmas csavarral párosítják, hogy végül valami meglepő, de persze kötelezően jó jöjjön ki.

St. Andrea
H-1055 Budapest Bajcsy-Zsilinszky út 78.
H-P: 11-23
Sz: 18-23