English

Egy nap a városban

A legjobb ebédmenük nyomában: Zing

Magyarósi Csaba 2017 május 23.
Címkék: gasztro

Ezt a sorozatot még kábé a blog indulásakor indítottuk el, nyomaszt is annyira a súlya minket, hogy csak akkor írjunk valamiről, ha valami igazán érdekesbe botlunk bele. Hiszen annak idején nagyon sok helyről hallottuk vissza, hogy ez a sorozat sokat tett azért, hogy az emberek leszokjanak a gyorséttermes ebédelésről és kipróbálják a környék jó éttermeit, szóval ilyen előzmények után az ember nem dobálózik csak úgy a szavakkal.

De most azért csak muszáj volt legalább egy rész erejéig feléleszteni a sorozatot, mert az például még engem is meglepett, amikor kiderült, hogy a Zingnek is van ebédmenüje, nemcsak mindenféle hamburgere.

Legalábbis a Nádor utcai Zingben van ilyesmi, a többiben szerintem nincs.

A Nádor utcai étterem a jelek szerint valamiféle keltetőként funkcionál: itt próbálnak ki új recepteket, új fogásokat, új struktúrákat és ennek a része ez a menüztetés is déltől háromig. A két fogás 1490-be, a három 1790-be kerül, persze legalább, hiszen a fogásokat tudod pimpelni is, ami növeli az árukat (maximum 600 forinttal).

Szóval amit ettünk: mentás zöldborsóleves joghurthabbal, quesadilla mártogatóssal, bárány curry és panna cotta sós karamellel.

Kezdem a végé: az egész életemet le tudnám élni a desszert nélkül, az jött be legkevésbé. Sőt, az nem jött be.

img_1856.jpg

Viszont minden, ami előtte volt, az messze túlmutat egy 1490 fogásos ebédmenün, mert sokkal fantáziadúsabb és finomabb a mezőny átlagánál.

A zöldborsóleves kísérletező, könnyű, friss, néhány éve még sokan még a balatonszemesi Kistücsökbe utaztak volna az ilyesmiért, most meg már megkapod ezt a minőséget menüben, Budapest belvárosában (a Kistücsök meg persze azóta tovább fejlődött).

img_1844.jpg

De az igazi csavar a második fogás volt: a quesadilla jobb, mint amit a legtöbb budapesti mexikói étteremben kapsz, a bárány curry meg jobb, mint amit a legtöbb budapesti indiaiban, hiába néz ki úgy, mint a sertéspörkölt tarhonyával.

img_1848.jpg

img_1853.jpg

img_1849.jpg

Utóbbi már tényleg majdnem a Pándzsáb Tandori szintje, ami meg versenyben van Mumbai jó indiai éttermeivel, ebédmenüben meg ez a minőség és változatosság egészen kivételes.

Ja, és a Zing is Város Hőse tag, szóval aki támogatja az éhező gyerekeket, itt kedvezménnyel fogyaszthat. Nem ebédmenüt, de mindenféle más dolgot igen.

Zing
Nádor utca 17.
H-Sze 9-23
Cs-Szo: 9-24
V: 10-18

süti beállítások módosítása