Az Ifipark: történelem. Hiába újították fel a Várkert Bazárt, és hiába szerveznek fáradhatatlanul - egész jó - kulturális programokat a zárt ajtókkal és funkcióját sem ismerő terekkel szabdalt, gyönyörű várbejárathoz, a rock- és beat-koncertek, a vizezett sör és a ruhavizites belépő ugyanúgy a múlt vissza nem térő része, mint az Szent István megkoronázása.

Aztán a Várkert Bazár kulturanduszai, akik tavaly még bőven kiállítást is szerveztek Pataky Attila farmermellényéből és Kárpát-Medence Jimmy Hendrixeinek gitárjaiból, hogy az Ifiparkra emlékezzenek, gondoltak egyet. 

Miért kellene, hogy ez történelem legyen? Hiszen még mindig élnek sokan azok közül, akik lerakták itt a mikrofont harminc-negyven éve. 

Össze is csődítették a zene nagy magyar öregjeit, hogy egy sajtótájékoztató keretében bejelentsék: visszahozzák az ifiparkos éveket. Most nézzétek ezt a társaságot, mekkora ötlet ez már:

Június 15-től augusztus végéig a P.Mobil, a Mini, a Karthago, a Piramis, a Beatrice és a Skorpió is koncertezik a Várkert Bazárban, az Öntő udvarban. A sajtótájékoztatón mindenféle számok keringtek a levegőben, hányan férnek itt el, a nyolcszáztól a háromezerig elhangzott minden, ami biztos: a régi idők hétezres koncertjeit nem tudják majd visszahozni. Főleg, hogy ezt a hétezret meg érdemes elosztani a “régi szép idők emléke” állandóval, ami másfél-kettő körül lehet valahol. Viszont teltház tuti lesz párszor a nyáron itt.

“Lesz afterparti is, vagyis a kezek összemellezése és egyéb tevékenységek” - próbálta plusz felajánlásokkal még vonzóbbá tenni az eseményt az egyik nagypapa korú rocklegenda, miután Takács Tamás bevallotta, hogy a felettünk lévő kerítésen át leste meg, ahogy a barátnője egy idegen sráccal csókolózik. Ő még csak tizenhét volt, a barátnője meg nagykorú, így az Ifipark húzott falat közéjük. Sőt, az is kiderült - én legalábbis nem tudtam -, hogy a Karthago Rekviem című dala (“…ha hallod majd az elefántdübörgést…”) azzal a határozott szándékkal készült, hogy egyetlenegyszer játsszák el, ott, az Ifiparkban. El is játszották, de két évvel később a Szabad Európában hallották felcsendülni az azóta szinte himnusszá vált dalt. Kiderült, hogy egy stúdió működött a Várkert Bazárban, ahol különféle zenei és politikai célokra felvételek készültek, és a dalt is rögzítették. A felvétel Kóbor Jánoshoz került, aki a haldokló nyugaton a felvételt más, szintén haldokló nyugatos felvételekre cserélte.

Akkoriban ez volt a Spotify. Sokat kellett hozzá utazni, kicsit macerás volt.

Hogy megadják a bejelentés megfelelő hangulatát, egy kockalada-rendőrautó és egy gumibotos rendőrféleség is figyelemmel kísérte a sztorizgatást. Aki nem tudná: az Ifipark a népszerűsége ellenére nem volt a legszabadabb intémény a világon. Először is csak megfelelő öltözékben lehetett belépni: fiúk rövid hajjal, fehér ingben, zakóban és nyakkendőben léphettek csak be, a lányoknak pedig szoknyát kellett viselniük. Úgy festettek, mintha az érettségi bankettre mennének, a szigort csak 1970-ben oldotta fel Kádár, amikor kijelentette: "mindenki olyan hosszú hajat hord, amilyet akar, csak mossa".

De még ha be is jutottál, és még hajlandó is voltál inni a legendásan vizezett és drága sörből, amit osztogattak, nem voltál biztonságban. Rajnák László, vagy ahogy ma is emlegetik, Rajnák elvtárs, a Budai Ifjúsági Park első igazgatója szerette megmutatni a hatalmát, és kiosztani néhány pofont, leütni néhány fiatal hangoskodót. Neki ez volt a testedzés, és amilyen egészséges ember volt, rendszeresen mozgott is. 

Körbejárt, a farmeres fiúkat kizavarta, pofozkodott, az együttesek pedig csak úgy léphettek fel, ha előtte személyesen neki játszottak. Még ma is őrzik súlyos íróasztalát a múzeumban, az emlékét pedig őrzik a zenekarok is. 

Rajnák idén nem lesz. Helyettese sem. De azért remélem, a kockaladás, gumibotos bácsi a régi rendőregyenruhában azért körbejár majd. Ha már tényleg feltámad a múlt, és ezen a nyáron újra átélhetjük mi is azt, amit a szüleink:

dunai panoráma felett ringatózunk a Kétforintos dalra.

A Városliget felújításával kapcsolatban legalábbis megoszlanak a vélemények, hogy egy ilyen általános, semmilyen információértékkel nem bíró mondattal kezdjem a sztorit. De tény: a munkák zajlanak vagy előkészítés alatt állnak, és nagyjából aszerint dől el, hogy ki, mit gondol erről a szakmai kérdésről, hogy egyetért-e a kormány általános tevékenységével, vagy sem. Szóval ha valakinek hidegrázása van az elmúlthétévtől, akkor azt mondja, hogy a hágai Nemzetközi íróságon kell felelniük az érintetteknek a történtekért, akik szerint meg tényleg Brüsszel és Soros, azok meg úgy vannak vele, hogy jobb is azoknak a fáknak, ha kivágják őket, mert. Mert Soros.

Szóval miközben zajlik a harc, vannak eredmények is, bizonyos területek elkezdtek megújulni, méghozzá elég jó ütemezéssel: a Városligetben először olyan blokkokhoz nyúlnak látványosan, amik nem fájnak senkinek. Oké, volt például a fakivágás, amiből ügy lett, de az tény, hogy a bódék például valószínűleg nem hiányoznak senkinek (leszámítva az üzemeltetőket, akiknek viszont biztos fájt, hogy egyik napról a másikra kitették őket). Ez az a rész, ami az Állatkerti körútnál van, pont szemben az Állatkerttel és a (volt) Vidámparkkal, és ahol lufikat, meg hasonlókat lehetett venni, kicsit balkáni körülmények között.

Éppen ezért amikor ezeket dózerolták el, viszonylag kevesen akarták a bódékhoz láncolni magukat, főleg, hogy nagyon épkézláb tervek voltak a hogyantovábbról.

Ugyanis nem valami előzmény nélkülit építettek itt fel, amivel persze szintén nem lett volna semmi gond, ha valami izgalmas tervvel állnak elő, ehelyett inkább visszanyúltak a múltba és előkaparták azokat a pavilonokat, amik annak idején Feszl Frigyes tervein szerepeltek, szóval amiket eleve ide képzeltek.

Aztán felépítették őket és tavasz óta látogathatók: eddig még csak közepesen sikerült belakni a pavilonokat, de az tény, hogy a környezet jóval rendezettebb, mint volt, bár kicsit kevésbé színes, kevésbé szagos, helyütt steril. De a pavilonok illenek a Széchenyi fürdő elé, van már kávézó, amit elég jól feltöltenek a vendégek, vannak ajándékboltok, amikben elég jó minőségű szuvenírek vannak, mindenki nyugodjon meg, van lufi, sőt, egy lángosos is, ami még csak nyitás alatt volt, amikor arra jártunk, de majd jól megesszük a kínálatot, mert lángost enni jó.

A pavilonoktól persze a további tervek nem lesznek sem jók, sem rosszak, azoknak majd magukért kell kiállniuk, de tény, hogy a liget nyugati fele jobban néz ki most, mint a felújítás előtt.

Fagyiban nehéz újat mondani. Ha megvan a megfelelő technológiád, és nem spórolsz az alapanyagokon, jó fagyit adsz. Ha nem, nem adsz jó fagyit. Hogy ennek milyen anyagi megfontolásai vannak, arról itt írtam bővebben.

Na, a zinges Susánszky Ádámnak sikerült.

A nitrogénes fagyi Magyarországon tökéletesen ismeretlen az átlagember számára, de még Európában is ritkaságnak számít. Berlinben egy, Londonban két helyen találkozott vele Ádám, innen jött az ötlet, hogy elhozza Budapestre. A lényege, hogy a fagyit akkor készítik el, amikor kéred, tejszínt és mindenféle alapanyagot és ízt összeöntenek, majd mindezt leöblítik folyékony nitrogénnel, intenzív keverés mellett. Ezt addig folytatják, és az alapanyagokat olyan sorrendben és idővel adagolják, hogy a végén egy nagyon tömör, de krémes, izgalmas összeállítást kapsz a poharadba.

Nem kell elhinned, mi van a fagyiban, mert látod. Nem kell elhinned, hogy nem dúsítják levegővel a gombócokat, mert látod, hogy nem.

Mostantól a Karavánban is kipróbálhatod, milyen az, amikor előtted készül a rendelésed, és hat percet vársz a fagyidra (szeretnék levinni a szintidőt másfélre). Vagy milyen az, ha a keksz csak egy perce került a fagyidba, és ropog, nem ázik szét, mint az előre elkészített verzióknál.

Először is választasz egy ízkombót. Van itt popornos vajas keksz, gorgonzolás - áfonyás körtedió és még sorolhatnám. Az árak az alapanyagok értékében változnak, amiket láttok, az egy pohárra érvényesek. Ami 200 gramm, tehát 3-4 gombóc fagyinak felel meg. Súlyra - térfogatra már inkább csak két gombócot mondanék, ennyit számít a levegős "lazítás" nélkülözése. 

Én egy Chucky Chew-val indítottam, ami természetesen egy tejszínes alappal nyit, amibe belekockáznak egy banánt. Aztán a szirupot. Felteszik a keverőgépre.

Elkezdik adagolni a folyékony nitrogént, egy különálló tartályból, különálló csövön. A füst száll ki az edényből, a jég pattogzik le a csőről.

Jön bele még mogyoró, karamell és még néhány összetevő, hogy a végén megkapjam ezt:

Az állaga tömör, de krémes. A belepakolt szilárd anyagoknak köszönhetően, na meg az alacsony hőmérséklete miatt van tartása, és Ádám mindig fáradhatatlan kísérletezésének hála az ízkombinációk is nagyon ott vannak. Térfogatát vizsgálva nem tűnik olyan nehéznek, amilyen nehéz, ebből is látszik a mokány természete.

Kóstoltam még a Brownie Blisst is, ebben brownie, egy jó adag karamell és Smarties drazsé is található széttörve. Utóbbi már-már idézi a Budapesten thai fagyiként is ismert, “pakoljuk bele a közért édességeit, hátha attól jobb lesz“ felfogást, kicsit tartottam is tőle. De nem volt gáz: a Smarties alapvetően csokis édesség, a ropogós cukormáz héj azonban olyan állagot és roppanósságot ad az egyébként félig-meddig karamellállagú fagyinak, hogy rögtön helyrebillenti a mérleget.  

Elsőre drágának tűnik az ezer forint körüli adagár, azonban ha meggondoljuk, mennyi és miféle alapanyagokat pakolnak a pohárba, már azt mondjuk, oké. Ha még azt is hozzávesszük, hogy egy adaggal egy ember hat percet dolgozik, akkor már egyáltalán nem tűnnek soknak a számok. A legdrágább erőforrás az ember, és míg egy átlag fagyizóban a fizetés intézése nélkül 10 másodperc alatt kiszolgál téged egy eladó, addig itt itt ez sokkal tovább tart. Harminchatszor több órabért fizetsz az alkalmazottnak per ügyfél.

Ne lepődjetek meg, ha váratlanul megjelennek később mindenfelé, nyilván terjeszkedik majd a Rocket Ice. A hétvégén a győri édességnapokon is felbukkannak például. A Karavánban pedig állandó résztevők lesznek.

Rocket Ice
Cím: 1075 Budapest, Kazinczy u. 18. 
Nyitva: Cs-Szo 11:30 - 02:00, V-Sze 11:30 - 00:00