English

Egy nap a városban

Megint Gourmet fesztivál, ettünk jó sokat!

Magyarósi Csaba 2017 május 19.
Címkék: gasztro

Emlékszem még az első Gourmet fesztiválra, ami olyan régen volt, hogy talán nem is így hívták. Sőt, az is lehet, hogy egy tök másik rendezvény volt, megpróbáltam rákeresni, de még a keresési feltételek beállításával sem nagyon lát el odáig a Google.

Szóval az első olyan rendezvény, amin csúcskajákat adtak megfizethető áron a Millenárison, jó régen, szerintem kábé tíz éve lehetett, és ahogy emlékszem, volt ott néhány bódé, mondjuk nyolc, aztán kész.

Ehhez képest most már az egész Millenárist belakják a foodtruckok, konyhák, bódék és tényleg ott van nagyjából mindenki, akinek kint kell lennie. A Michelin csillagos helyek, a város legjobb street foodját készítő éttermei és így tovább. És persze tömeg, bár a nyitónapon nem elviselhetetlen tömeg: azért már csütörtök este is volt olyan sor, amiben jó tíz percet kellett ácsorogni, hogy megkapd a kaját, ami sok.

dsc07893.JPG

dsc07887.JPG

Mert itt ugye úgy eszel, hogy mindenhova odamész, rendelsz 1-2 fogást, aztán mész a következő helyre, itt levadászol, itt begyűjtesz, és az a Gourmet fesztivál, ahol nem sikerült kipipálnod legalább hat-hét helyet, az kudarc.

Viszont ez nagyobb tömeg esetén kapásból egy óra sorbanállás. Persze a fesztiválon egy rakás ismerőssel összefutsz (a Gourmet-fesztiválra járó faj elég belterjes, ahogy tegnap kénytelen voltam megállapítani, velem együtt), lehet beszélgetni, szóval ez nem egy másfél órás, inkább egy fél napos program, és abban azért feloldódik, elveszik valahol ez a várakozós óra, szóval a helyzet nem olyan tragikus.

És a kaják persze fantasztikusak.

Jó volt a Sarki Fűszeres szendvicse, amibe a kedvemért raktak még egy kis zsírszalonnát, pedig nem tartozott a recepthez (pedig illik bele).

dsc07898.JPG

dsc07900.JPG

A Funky Pho eleve szuper hely, most összeálltak a Pántlikásokkal, akik smokerben készítettek mindenféle állat húst az ázsiai kajákhoz, kötelező:

dsc07911.JPG

dsc07918.JPG

A KIOSK és a Bábel is kitelepült, utóbbi a város egyik csúcsétterme, most mégis 1000-1500 forintért kóstolhatod a kajáikat:

dsc07920.JPG

dsc07925.JPG

dsc07923.JPG

És ott van a Rosenstein is, ahol olyan jól nézett ki minden, hogy gyakorlatilag ki is rendeltem mindent.

dsc07914.JPG

dsc07913.JPG

dsc07915.jpg

Még az Electrolux ingyen szendvicse is jó, amit a belépő mellé adnak!

A Gourmet fesztivál ugyanaz, mint volt: nagyon ajánlott program mindenkinek, aki imád jó kajákat enni, mert semmikor máskor nincs ilyen közel egymáshoz ennyi menő étterem és arra sincs nagyon esélyed máskülönben, hogy ilyen kajáktól lakj jól 6-8 ezer forintért. Vasárnap estig a Millenárison.

süti beállítások módosítása