English

Egy nap a városban

Csodálatos, világhíres tányérokat készíthetsz magadnak a belvárosban

szucsadam 2019 május 03.
Címkék: kézműves hirdető

Amikor Neuvirth Judit és Födő Gábor hat évvel ezelőtt elkezdte az Apacuka kerámia manufaktúrát, úgy tettek, ahogy a sikeres vállalkozások szoktak. Nem “tányér” nevű termékeket akartak készíteni és eladni “szükségletek kielégítése céljából”, hanem már előre kitalálták, miként fognak máshol nem kapható cuccokat előállítani. Már megvolt a termék, fejben, valami olyan, ami eszeveszett jó, és senki más nem tudta még akkor, hogy így is lehet.

Judit és Gábor ugyanis két dologhoz értettek nagyon. Meglátni a szépséget régi, szabálytalan, ütött-kopott tárgyakban (ők vitték a Vintage Bazaar nevű bútorműhelyt), valamint rájöttek, hogy a régi gumi festőhengerek, amikkel mamáink meszelt falát pingálták a festők 50 éve, kiválóan alkalmas a kerámiákba 3D-s mintákat forgatni.

dsc07153.JPG

dsc07156.JPG

Így születtek meg a szabálytalan szélű, színes, csodaszép régi mintákkal megspékelt tányérok:

stafi_rung18.jpg

borito_1.jpg

20190214_204742.jpg

20181214_143400.jpg

A gasztroceleb Nigella is lecsapott rá, a szakácskönyvében több ételnél is Apacuka kerámia szerepel, sőt a könyvének borítóján a mintát Gábor tervezte:

nigella4.jpg

A néprajzos és képzőművész páros azóta elad, gyárt, és a XX. kerületi házában, valamint időnként a belvárosban - az Édesmindegyben, Újlipótvárosban -, meg a tihanyi levendulafesztiválon workshopokat is tart. Ezek lényege, hogy a tányérokat mindenki magának készíti el a megadott instrukciók szerint. Aztán a többit, az égetést, színezést már megcsinálnák ők, és a tányérokat átvehetjük, vagy futárral kiszállíttathatjuk magunknak. Szóval ha nem csak vásárolni akarsz tőlük, hanem egyedi tányérokat készítenél a két kezeddel, arra is van lehetőséged. Így épp olyan szabálytalan lesz, és épp olyan díszes, kisebb-nagyobb plusz hibákkal, mint az eredetiek.

De amit most kitaláltak, az még ennél is vagányabb.

Mostantól ugyanis egy hónapig tanyát vernek a Kicsicake galériáján, a Jókai utca 1-ben, az Oktogontól egy agyaggalamb-hajításnyira. Lesz itt két workshop is, amikor előre bejelentkezve vehetünk részt egy három-öt tányéros alkotáson, de ami sokkal fontosabb, hogy pénteken és szombaton a nyitva tartási időben

bármikor lehet érkezni, hogy tányért készíts magadnak!

Tehát ha kedved van, és épp ráérsz, bemész, segítenek a formázásnál, a vágásnál, festőhenger használatánál, kiválasztod a mintát, a pecsétet, aláírod, és hazamész. Néhány hét, és szólnak, hogy a mázazás, égetés elkészült, megvan a tányérod.

De hogy ne csak a levegőbe beszéljek, ki is mentem a pár XX. kerületi műhelyébe, hogy kipróbáljam, miről van szó.

A dolog sokkal egyszerűbb, mint elsőre gondoltam, ugyanis nincs fazekaskorong, meg más hasonló “egy pillanat alatt el tudod szúrni” eszköz, van egy tömb agyag, egy sodrófa, egy kés, meg a minták, és hajrá.

Egyáltalán nem kellett nagy kézügyesség, elég béna vagyok, de így is tűrhető munkát végeztem. A három tányérral (egy nagy tálaló és két kis mogyorós vagy milyen tál) alig több mint egy óra alatt végeztem. Szerintem ha csak kipróbálnád, akár fél óra alatt indulhatsz tovább.

dsc07163.JPG

Innentől a háttérműhelyben folyik tovább a munka, Judit és Gábor dolgozik azon, hogy gyönyörű legyen a végeredmény. Az enyém így nézett ki mázazás előtti állapotban, kiégetve:

sza4.jpg

Így meg a folyamat végén:

sza5.jpg

sza6.jpg

Gyerekekkel is remek program, kábé négy éves kortól köti le őket a dolog. Persze ha valakit az eredeti - Judit és Gábor által készített - érdekel, azt is megveheti akár a Kicsicake-ben is péntek-szombatonként, de egyrészt nagyobb móka magadnak csinálni, másrészt így olcsóbb is (legalábbis ha az Apacuka stafírung csomagáját nézzük, ahol ha a pár maga készíti el a tányérjait, akkor négy darab esetén 35 helyett 24 ezer forint az ár).

Figyelem! A Kicsicake-es random tányérkészítés egyelőre csak májusra van meghirdetve, és csak péntek-szombatonként, szóval akkor menjetek, ha mentek. Szerintem menjetek, ha másért nem, megnézni, milyen eszméletlen szépek a kerámiák, ma már ott várnak titeket este hétig.

Itt egy összesített táblázat a workshopokról és a random tányérkészítésekről:

page0001.jpg

Disclaimer: az Apacuka kerámia az Egy nap a városban hirdetője.

Szuper kávézó-pékség nyílt a Palotanegyed legcukibb részén - A Keltető

szucsadam 2019 április 30.

Még csak próbaüzemben találtam a helyet, de máris elég meggyőző volt. A tábla szerint a nevük The Hatchery - A Keltető, és belépve egyből elámulsz a méretektől.

Egy nagy tér elöl, egy még nagyobb hátul, asztalok, ülőalkalmatosságok elszórva, bőséggel locsolva a kihasználatlan levegőköbmétereket. De pont ettől olyan barátságos - hogy esetleges.

Viszont amit adnak, abban nincs ilyesmiről szó. Oké, a kenyér az én ízlésemnek túl fehér, és állagra sem annyira meggyőző, de a kakaós csigában eléggé üt a fekete, csillogó massza, és a tésztája is kellemesen vajas, bár a “levelesség” hiánya, az inkább tömött állag nálam mínusz pont. De ismerek olyat, akinél plusz.

dsc06744.JPG

Ami még baromi jó, azok a sós péksütik, ezeket kóstoljátok végig, ami épp van. Az egyikben hús, a másikba sajt adja a főszerepet, jó alapanyagok, roppanós külső, puha belső, nagyon finom reggeli. Első ránézésre tényleg az íztelen tésztapapucsok jutnak eszembe, ha rájuk nézek, de csak azért, mert a rossz pékek évtizedek alatt ezt érték el bennünk.

dsc06751.JPG

dsc06742.JPG

A kávé is szuper, a barista érti a dolgát, és remek tejmentes zabtejet is adnak a kávé mellé, élmény vele a cortado.

dsc06748.JPG

Szóval ha erre jártok, gyertek be. Még próbaüzem van, de úgy láttam, hogy tavaly óta az van, szóval komoly műhelymunkát sejtek a háttérben. Ami időnként ki is lóg a Facebook oldalukra:

55887772_2445563248800621_3741687177977790464_n.jpg

Nyami.

The Hatchery - A Keltető
Cím: 1088 Budapest Krúdy Gyula utca 7.

Ilyen lett a legújabb nyuszis-macis aluljáró Budapesten

szucsadam 2019 április 28.
Címkék: városkép

Nem mintha sok nyuszis-macis aluljáró lenne Budapesten, de most van egy legújabb.

Itt írtam arról, hogyan fedeztem fel. Aztán arról is, hogy kiderült: a munkát Piry Anikó készítette, akinek van egy Nyúlgyár nevű kézműves projektje. A megbízást pedig a MÁV adta a félelmetes aluljáró kiszínesítésére, egy Színezd Újra nevű program keretén belül. Adtak festéket, és hajrá.

Ilyen volt a Mexikói úti kisföldalatti-végállomástól a Városliget felé menő aluljáró:

img_0204_1.JPG

Íme, nagyjából két hét munkájának eredménye (csaknem a kész verzió):

Anikó eredeti szakmája fémműves formatervező és gimnáziumi rajztanár, ez azonban nem rettentette el a feladattól. És milyen jól tette, hiszen saját bevallása szerint

az aluljáró kifestése óriási élmény volt, és nagyon sokat adott neki.

Fantasztikus élmény volt, ennyi pozitív visszajelzést meg szeretetet még soha nem kaptam, az emberek megköszönték meg biztattak, meg megsimogattak, csokit, kávét, kürtöskalácsot hoztak... Fotóztak és fotózkodtak, felemelték a fejüket a szürke betonról és mosolyogtak, és beszélgettek, és mindenki gratulált.

Anikó elmondta, hogy aggodalmat is érzett, mindenki már most féltette az alkotást, hogy végül megint letagelik. Anikó viszont a pillanatnak élt, csak szerette volna végül egyben látni a művet, és képes volt elengedni a végén, mint valami homokmandalát. Lesz, ami lesz (ettől persze még törjön le a keze az összes graffitis tagelőnek, aki hozzányúl ehhez).

Az állandó járókelők már második nap úgy köszöntek, mintha régi ismerősök lennénk. Tudom, patetikus, de annyi szeretetet kaptam, hogy teljesen el vagyok varázsolódva. És arra is rájöttem, hogy ez addiktív, mert alig várom hogy kiírják a következő pályázatot, a fejemben meg is van, mit akarok festeni.

Szóval Anikó kilépett a komfortzónájából, és egy koszos, sötét, büdös aluljáróban dolgozott két hétig, hogy jobb hely legyen a város. Ezért cserébe nagyon szerette mindenki. Ez azért egy tök jó deal, nem?

Mi lenne, ha hozzá sem nyúlnánk a Notre Dame-hoz?

szucsadam 2019 április 25.
Címkék: természet

Azt hiszem, ezzel a poszttal nem leszek túl népszerű. Magam előtt sem vagyok népszerű vele. A Notre Dame csodálatos épület, és azt, hogy a kigyulladása ilyen mértékű megilletődöttséget vált ki mindenkiből, nagy részben ennek az alkotásnak a bámulatos voltában keresendő. Persze, átszivárgott a popkultúrába, Victor Hugonak köszönhetően már a 19. században, így aztán nemcsak mi, de felmenőink hosszú sora érzett erős érzelmeket a katedrális iránt akkor is, ha történetesen soha nem is látta.

Aztán olvasom, hogy: a leégett tetőszerkezethez viszont a hírek szerint nincsenek kellően nagy fák Franciaországban, sőt Európában sem biztos, hogy vannak.

A bennünk élő kultúrlény persze ilyenkor ordít, hogy akkor keressetek máshol! Keressetek tovább! Ennek a gyönyörű épületnek újra élnie kell, oda akarom vinni a gyerekeimet, ez a templom mindannyiunké, a kutúránk része, és így tovább.

Hogy miért nincs kellően nagy fa Franciaországban a művelethez? Természetesen nem azért, mert a francia fák összementek, hanem azért, mert a fákat kivágták. Ez a folyamat nem újkeletű, évezredek óta tart, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy az utóbbi évtizedek esztelensége ment az európai erdők rovására. Pár ezer éve például még Európa nagy része érintetlen erdő volt, amit nagyjából 1900 környékére irtottak ki teljesen. Onnantól, de főleg a második világháborút követően drasztikusan nőtt az európai erdők száma, 100 év alatt a harmadával. Itt lehet látni érdekes ábrákat erről.

A mai erdőterületeknek azonban mindössze négy százaléka érintetlen vadon, a többi telepített, kevesebb faj, kisebb biodiverzitás és így tovább. Az utolsó megmaradt nagy szigetek Romániában és Lengyelországban vannak, előbbiben Európa összes érintetlen erdejének 65%-a található. Nagyobb baj, hogy ezek a megmaradt "őserdők" szintén veszélyeztetve vannak, és büntetéssel lehet csak tenni, fenyegetni a fűrészelés ellen az EU részéről. Mondjuk az illegális kivágás ellen, ami az összes kivágás feléért tehető felelőssé például Romániában, még azzal se.

Persze nem teljesen igazságos ez a fenyegetés, hiszen nem az utolsó falatnál kellene rájönni, hogy elfogyott az ebéd. De hát most van ugye pánik.

És pont egy érintetlen vadonban lehetne keresni fát az újjáépítéshez, hiszen kevés helyen foglalkoznak mammut-fák sokszázéves nevelésével egy hasonlóan monumentális építkezéshez. És még ha foglalkoznak, akkor is: a második világháború nem volt olyan régen, hogy egy fa akkorára nőjön, amekkorára kell. A Notre Dame tetőszerkezetéhez a fákat nagyjából 1160 körül vágták ki, a szakértők szerint a gerendázathoz mintegy 13 ezer fát kellett feldolgozni (update: a forrás 1300 és 13.000 fát is említ, építész szakértőt kérdeztünk, aki mindkettőt elképzelhetőnek tartja, de az 1300-at valószínűbbbnek). Most ugyanez lenne a feladat, ha kell, a Föld alól, vagy a harmadik világból előásva a fákat.

Mondanom sem kell, mennyire nem rímelne ez a tett ahhoz a részben épp az erdők eltűnésével okolható természeti kataklizmához, ami ránk vár. Úgyhogy nem csoda, ha sorban születnek a mémek, amik felhívják a figyelmet: van még nekünk eltűnő szépségünk, a Notre Dame-nál is szebb, és azt senki nem védi, vagyis nem elegen, és nem akkora svunggal, mint kellene.

ke_pernyo_foto_2019-04-23_14_28_19.png

Úgy szólnak most a harsonák a Notre Dame mellett, hogy "mutassuk meg újra az emberiség, az emberiesség, az összefogás nagyságát. Bizonyítsuk be, milyen nagy tettekre vagyunk képesek!". És így tovább. Jó kis harsonák, nekem tetszenek. Úgy összedoboltak több mint egymilliárd dollárt, mint a semmi. De nem szeretnék abba a hibába esni, mint sokan, nem akarok demagóg lenni, hogy meglátok egymilliárd dollárt, és máris jobb dolgokra akarom költeni, mint épp teszik. Tudok több olyan cégről, aminek több százmilliárd dolláros készpénze csücsül a bankban. Mégsem követelem tőlük, hogy tegyenek többet, mint hogy néha kiadnak egy sajtóközelményt, meg megdobnak egy szervezetet pár millióval.

Én mást mondok.

Egy katedrális, az könnyű. Ki kell vágni 13 ezer fát, beletenni sok mérnöki és szakértői munkaórát, sok évig építeni, aztán átadni. Vállalható sikerkockázatú projekt, időben is átlátható mindenkinek.

Persze lehet, hogy a tetőt meg lehetne építeni másból is. Ettől nyilván a művészettörténészek nyelik most félre az almát. Én egyetértek velük: vagy Notre Dame, vagy semmi! Úgyhogy mondok egy durvát: szerintem legyen - egyelőre - semmi. Nem kéne megépíteni most a Notre Dame tetejét, csak amennyire a stabilizálás miatt szükséges, el is mondom, miért.

Egy ilyen épület olyan műalkotás, mint egy szobor: jelentése van. A Notre Dame a 12. és 14. század között, amíg építették, azt jelentette: az Isten hatalmas. Még a szót is beléd fojtja. Az egyház pedig az ő hírnöke. Mit jelentene ugyanez a műalkotás ma? Annyit, hogy “nem hagyjuk, hogy a 12. századi üzenetet eltöröljék, meg kell őriznünk az akkori emberek üzenetét, alkotását, mert ez a kultúránk alapja.” Mondok egy másik üzenetet, ami a mára rímel. Az üzenet ez: “eddig tartott a bolygónk kihasználása”. Elfogynak az erdőink. Abbahagyjuk a látszattevékenységeket, a marketinges szívószálmentes napokat, PET-palackos ásványvizekkel megtámogatott konferenciákat a természetvédelem mellett, és végre beleharapunk a saját húsunkba.

Nincs többé Notre Dame, és nem tudjuk jó szívvel megépíteni, mert elbasztuk.

Hallja meg mindenki, aki sír, és aki sírva vágja épp az utolsó őserdőket, hogy ennyi volt. Meg tudnánk csinálni, még találunk a bolygón 13 ezer megfelelő fát, de bassza meg, nem fogunk. És nem fogunk acéltetőt sem hegeszteni, mert inkább ne legyen semmi.

Az új szobrunk, ami kifejezi a 21. század üzenetét, a Semmi.

Anyagában, formájában és mondanivalójában is szépen rímel a korra, és a kort legjobban foglalkoztató kérdésekre. A Nagy Istentől eljutottunk ide, amikor a hiánnyal kellene megbarátkoznunk.

ke_pernyo_foto_2019-04-23_14_39_29.jpg

Hogy ez fáj? Igen. De semmi ahhoz képest, hogy mennyire fog nemsokára fájni a puszta létezés, ha így mennek tovább a dolgok. Néhány évtized, és a Notre Dame tragédiáját elsöprik a mindennapi szükségletek. Azelőtt viszont, ha már találtunk egy ilyen közszeretetnek örvendő, szimbolikus, ámde leégett épületet, amire mindannyian egyszerre tekintünk, és nyújtjuk oda segítő kezünket, használjuk ki. Lépjen el a leégett épület a segítő kezek elől, és mutasson rá egy új célra, a saját újraépítése helyett.

Mondjuk azt, hogy megépítjük együtt a Notre Dame-ot, 100 év múlva. De addig is elindítunk egy száz éves projektet, amiben vállaljuk, hogy megnőnek azok a fák, és mi végignézzük, ahogy nőnek. És ezt az egyszerűnek látszó célt, annak minden komplikációjával és kihívásával együtt közösen vállaljuk. Nem a facsemeték ültetése lesz a nehéz, nem arra kell összedobni a pénzt. Hanem arra, hogy utána 100 évig életben maradjunk mellettük anélkül, hogy pénzt csinálnánk belőlük.

Érdekes, hogy ez a poszt mennyire bennem él már napok óta, de a gondolat, hogy megírjam, mindig megrémisztett. Arra gondoltam, hogy vannak gondolatok, amiket nem kell leírni, el lehet játszani velük, de csendben, hisz ez mégiscsak a Notre Dame. Sok idő kellett, míg rájöttem, hogy ez a belső ellenállás egy nagyon mélyen bennem lévő hit, tanítás, miszerint nincs nagyobb érték a múltunk és a kultúránk emlékeinek megőrzésénél. Észre kellett vennem azt, hogy ez akármilyen mélyen gyökerezik, mégiscsak egy tan, és ugyanúgy meg lehet kérdőjelezni, ahogy bármit. Így megtettem, mert szerintem itt az ideje a mélyen ülő gyökerek megmozgatásának.

Jägermeister: ha más zenét hallgatsz, miközben iszod, más ízt érzel

szucsadam 2019 április 23.

Azt, hogy az ételek, italok kóstolását befolyásolja a hangulatunk, vagy a kóstolás környezete, mindig is sejtettük. Ennek ellenére én például nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget ennek, mint egy legfeljebb 1% alatti torzító mezőt, amit azért át lehet ugrani a megfelelő kóstolási gyakorlattal.

Ha bort kóstolok, vagy épp ételt, megpróbálom a lehető legtöbb külső tényezőt, sőt belső prekoncepciót levetkőzni, hogy a tőlem telhető leginkább objektív maradjak. Hogy egy borban milyen savból van sok, kevés, vagy épp kilóg-e az alkohol a képből, a szájban dől el, egyszerű számossági mérést jelent. Ne egyek előtte fokhagymát, sajtot, és gyakorlattal nagyjából menni fog.

Így amikor meghívtak egy klubba, hogy a zene és az ételek kapcsolatát mutassák be, kíváncsi lettem. A kóstolást pedig különös módon a Jägermeister szervezte, akik annyira eltökéltek ebben a zene-íz párosításban, hogy az új kampányukat is e köré szervezték.

Idd a Jägert különböző zenékkel, és különböző ízeket fogsz érezni!

Az egész kóstoló nagyon különös élmény volt. Egy progresszív budapesti techno-szórakozóhely egy táncparkettjén rendeztek be terített asztalokat, körben az ébenfekete falakon különféle szarvasos díszek, és az italra jellemző megoldások bukkantak fel.

dsc06872.JPG

dsc06874.JPG

dsc06883.JPG

dsc06885.JPG

Valahogy sejtettük, hogy a falak egyben valami félelmetes erősségű hangfalak is egyben, de ekkor még reméltük, hogy nem adnak rá kakaót. Az asztaloknál, és az asztalok mellett is, egy izgalmas szubkultúra képviselői foglaltak helyet, vagy csak álldogáltak. Nagyon passzoltak a helyhez. Ki volt varrva még az ujjukon lévő porc is, és fejenként tíz-tizenöt gyűrűt viseltek.

Feltűrtem a kezemen a pólót, hogy látszódjon: nekem is van ám karkötőm.

jagermeister6.jpg

Miközben Jägeres koktélokat iszogattunk - a gyömbérsörös nagy kedvenc lett -, lassan érkezett az előétel, a főétel és a desszert. Mindegyikből kettő, fejenként, merthogy a márka képviseletében velünk lévő úriember, Dr. Felipe Reinoso-Carvalho ezt a területet kutatja. Tudniillik hogy miért és hogyan érezzük így vagy úgy ugyanazt az ételt. Az előétel esetében - ami egy ceviche, egy citrusos-savas halas saláta volt - egyszer fülsiketítő és kellemetlen zajban, urbánus zörejek százszorosára nagyított hangorkánja között ettünk, utána viszont a természet lágy hangjai kísérték a fogást.

dsc06890.JPG

Más volt az egyik vagy a másik esetben? Az ízt nem éreztem másnak, de az biztos, hogy mindenki nagyon gyorsan bepuszilta a kaját az első esetben, ha egyáltalán evett: nekem is elment az étvágyam a kellemetlen hangok miatt. A kísérlet ezt mutatta be: mindenki azt gondolta, hogy a kellemetlenség megszűnik, ha végez gyorsan az étellel.

dsc06893.JPG

A főételt füldugóban és szemfedőben ettük meg. Ropogós dolgok voltak a tányéron, és semmi mást nem hallottunk, mint a saját fogaink között őrlődő étel ropogását. Nem láttuk, nem hallottuk, körülöttünk ki mit csinál, nagyon lassan, komótosan kezdtünk enni, bár volt influenszer, akit zavart, hogy vajon milyen pózban tűnik így fel a környezete előtt. Elveszítette, elveszítettük a kontrollt.

jagermeister1.jpg

Végül a csokiszuflé volt hátra, ahol Chopin-t és egy progresszív, metálkoncertek felvezetésének is beillő műoperát hallgattunk. Itt már tényleg érezhető volt a szájban lévő ízeltérés. A lágy dallamok, a komolyzene hatására az édes íz erősödött fel, és krémesebbnek tűnt a süti, a progresszívabb zenétől keserűbb lett a cucc, és szárazabb. Azt hittem először, hogy tényleg különbség volt a két példány között, az egyik többet állt az asztalon, vagy ilyesmi, de miután az előadó mondta, hogy a legtöbb ember ugyanezt mondja el, rájöttem, hogy tényleg be lett csapva az érzékszervem.

De a legszembetűnőbb ízeltérés a Jägermeister esetében volt.

dsc06897.JPG

Négy shot-ot hoztak ki, négyféle zenével megspékelve. Azért négy, mert az ital négy alapíz körül játszik, a keserű, az édes, a fűszeres és a citrusos körül. El kellett ismernem, hogy a különböző zenékkel tényleg az adott ízkép került előtérbe. Nem hittem el, hogy ez ilyen mértékben lehetséges, de a sokféle összetevőbők egybegyúrt Jäger tényleg ideális tesztalany volt mivel 56 összetevőből áll, így van mire hangsúlyt helyezni. Persze ehhez kellettek a zenék is: a Taste Remastered projektben a bemutatót tartó Felipe egyébként sound designerként is részt vett, hogy a Jägermeister négy fő ízjegyéhez illeszkedő hangmintákat alkothassák meg, amik kihangsúlyozzák az alábbi ízeket:

  • Édes - A csillagánizs markáns édessége, a fahéj és az édesgyökér aromája
  • Csípős - Az intenzív ízű gyömbér és a fenyő illatú gyógynövény, a galangál
  • Keserű - A keserű narancs és a királykeserűfű
  • Gyümölcsös / citrusos - a gyümölcsös és citrusos jegyek a narancs héjából kinyert illóolajnak köszönhetőek

Felipe arra jutott, hogy az emberek 93%-a állítja: megváltozik számára a Jägermeister íze a hangminták hallgatása közben.

dsc06876.JPG

Próbáljátok ki ti is. A teljes projekt és a speciális hangminták elérhetők a www.jagermeister.hu/taste-remastered oldalon.

Disclaimer: A Jägermeister az Egy nap a városban blog hirdetője.

süti beállítások módosítása