Miután tériszonyosan falat másztam, aztán meg elmentem cross trainingre teljesen leeresztett izomkultúrával, végül pedig forrójógán vettem részt a kánikulában, most elhatároztm, hogy jó útra térek. Végre igazi nyári sportot választottam arról a listáról, amire a budapesti sportlehetőségeket írtam fel magamnak.
Elmentem evezni.
Evezni nem úgy megyünk, ahogy mondjuk biciklizni. Nincs hajókölcsönző, ahol kifizeted a bérleti díjat egy pénztárnál, és egy kártyával unlock-olod a jármű zárját, hogy aztán isten áldjon. A kezdőknek legalábbis nincs: be kell iratkozni egy evezős klubba, ahol használhatod az eszközöket, de masszív oktatáson is részt veszel addig, amíg kiengednek a vízre edző nélkül (persze edző akkor is van, csak motorcsónakban figyel).
A Sportkártyám több evezési lehetőséget is felkínált Budapesten, ahová elmehetek hórukkolni, én a népszigeti Budapest Evezős Egyesületet választottam.
A klub a Prestige Towers-szel, Budapest saját kikötővel rendelkező lakóparkjával szemben, egy kis öböl mellett helyezkedik el. Az öbölben ma Jet-Skik sem ritkák, egykor azonban inkább az evezősök uralták a vidéket: a Budapesti Evezős Clubot 1920-ban alapították a Népszigeten, Baróti József színművész, rendező indítványára, élénk társasági élet és edzések ideája mentén. A második világháború után a Gheorgiu Dej Hajógyár evezős szakosztálya foglalt itt helyet, a rendszerváltás után pedig a csődbement hajógyár megszüntette a szakosztály támogatását. Az evezősök végül támogatással visszavásárolták maguknak a területet, 2006-tól pedig jelenlegi nevén működik. Itt:
A hét minden napján, egész nap van lehetőség használni az evezőstelepet, odafent, a közösségi szobában fiatalok pingpongoznak, odalent a gépeken evezősök melegítenek, mások a saját hajójukat emelik ki éppen a csónakházból. Este hattól nyolcig van lehetőség érkezni a kezdőknek, nem nagyon kell bejelentkezni, csak időben érkezni.
Egy gyors regisztrációt követően - 3000 forint a belépés az egyesületbe - már indulhat is az első edzés. Két profi is foglalkozik az egyik átlagos nyári estén összegyűlt vagy hat-nyolc “első alkalmassal”, akiknek el kell mondani a hajó részeit, hogy hová léphetnek, hová nem, mit fognak kiáltani, ha azt akarják, hogy állítsuk meg a hajót (persze nem azt, hogy “fékezz”), mik a vízi kresz alapszabályai és hasonlók. A többieket, akik voltak már itt, egy másik hajóban már küldik is ki a vízre.
A hajót mi vesszük ki a helyéről, az evezőket mi választjuk ki. A Santiago nevű jármű jut nekünk, a profik kicsit a bajszuk alá mosolyognak, ők már tudják, ez mit jelent. Egy vagy száz éves fahajót, aminek a stabilitása hiányolja az elmúlt idők fejlesztéseit. De szép darab, az biztos. A lábbelink is korhű:
Ha a hajó billeg, akkor nem szabad a testünkkel korrigálni, négy ember plusz a kormányos össze-vissza igazgatna egyébként (meg is tapasztaljuk párszor), az evezőket kell finoman a vízre engedni mindenkinek. Mozogni egyszerre, a mozdulataink sorrendjét tanulgatjuk, meghúzzuk párszor az evezőket jó gyorsan siklunk. Ahogy telik az idő, és egyre több mindenre kell figyelni, úgy lesz egyre bénább a mozgásom, beletelik kis időbe, míg újrarendezem magam, és elkezdem élvezni az egészet. A vizet, a hangulatot, az evezést.
Emlékszem, először Győrben találkoztam evezősökkel, a dunai mellékágon szerettünk volna a barátaimmal kenuzni, hirtelen felindulásból. Átmentünk a vízparti kocsmával szemben lévő hajóházhoz, és megkérdeztük az ott serénykedő legidősebb embert (ez általában a vezető edzőt jelzi), hogyan működik a dolog, mennyit fizetünk, letét és így tovább. Legnagyobb meglepetésemre néhány jótanács kíséretében a hajót és az evezőket ingyen odaadta az úr, felírta egy naplóba, kik vagyunk és merre evezünk, aztán el is engedett minket. Ez a fajta bizalom, lazaság, a kisközösségi szokások társadalmi szokások fölé helyezése nagyon imponáló, megmarad az emberben, és gondolom ezért lesz végül klubtag. Evezős.
Végül nyolcig maradtunk a vízen, együtt kiemeltük a hajót, eltöröltük, az evezőket a helyére tettük, ahogy a hajót is. Még a csónakházban összekapaszkodtunk a kisujjunknál fogva, és megrugdostuk egymás cipőjét. Ez azt jelenti: ami a vízen történt, a vízen is marad, nincs harag.
Baromi jó hangulatban jöttem el, de nem azért, mert őrült sokat sportoltam volna - első alkalommal a két órából maximum tíz percet evezel normálisan -, hanem a közösségi élmény miatt. Olyan volt, mint bemenni egy nyári táborba, ahol kedvesen invitáltak volna, hogy maradjak. Kajakozni is lehet, én legközelebb azt választom majd.
Létezik egy kártya, amivel ti is pont azt tehetitek, mint én: hétfőn jógázni, kedden crossfit, szerdán kajak és így tovább. A Sportkártya birtokosaként ti is felfedezhetitek Budapest sportolási lehetőségeit. A Budapest Evezős Egyesülethez a 3000 forintos regisztrációt követően ingyen juthatsz be az edzésekre. És nemcsak ide, de országosan közel 400 elfogadóhelyre mehetsz díjmentesen vagy nagy engedményekkel.
A Sportkártya az Egy nap a városban partnere.