Mint egy korábbi posztomban már utaltam rá, a Kulturális Örökség Napjain én Budára, a Kiss János Altábornyagy utca 59-be kaptam meghívást. Azért mentem, hogy megnézzem, milyen egy összetartó lakóközösség.
A ház, pontosabban annak közös képviselője, Szilágyi Erzsébet 2003 óta szervezi meg a Ház napját az itt található, három tömböt magában foglaló társasházban. Egy évvel az első ünnepség után megkeresték őket az Örökségnapok szervezői, hogy inkább tartsák egy héttel korábban az ünnepséget, és akkor egy országos rendezvény részei lehetnek. Azóta akkor tartják.
Sokan segítenek a rendezvényben. A ház lakói sütiket sütnek, bort hozatnak, amit aztán együtt esznek-isznak meg. Kedves kis kiállítást hoznak létre, ahol a ház múltjából származó fotókat, újságkivágásokat lehet olvasgatni, idén még egy jurtát is építettek az udvarra, ahol nemeztakarókat, ülőkéket aggattak a falra, terítettek a földre.
(A fenti nemezruha ismerős lehet, itt találkoztunk vele korábban)
A legkedvesebb volt a kiállításon az idősebb lakók visszaemlékezései a falon, köztük Dr. Scultéty László (80 éves él itt, négy éves kora óta) írása arról, hogyan bújtak el a háború alatt a pincében, hogyan élték túl a megpróbáltatásokat, a legjobb lesz, ha egy az egyben beteszem ide, és aki akarja, elolvassa (a minőségért elnézést, nem mindenhol olvasható):
Délután a közös képviselő egyik fia vezetett körbe minket a házakon. Kiderült, hogy az 1928-ban épült telepszerű házakat Medgyaszay István tervezte, láthatóan sokkal nagyobb esztétikai igénnyel, mint később a hasonló célból készített panelházakat. Észrevehetünk olyan apróságokat, mint a lakások ajtóinak fekeretei körül elhelyezett rovátkák egyedisége, olyan apróságok, amik sokszor nem is láthatóak - mégis érzik a lakók, hogy az övék egy kicsit különbözik. A külső vakolat is eltér az egyes házaknál, az egyiknél halszálkás mintát húztak be, a másiknál függőleges vonalakat. A felújítás során nyilván örültek ennek a kőművesek, akiknek az eredeti minta szerint, hajlított kőműveskanállal kellett dolgozni, aprólékosan, 1928-as igény szerint.
De a ház legszebb, mindenki által egyből látható díszei a bejáratok felett elhelyezett sgrafittók:
A sgrafitto díszítő eljárás, melyben egymásra felvitt különböző színű festékek vagy vakolatok felső rétegét precízen visszakaparják, kikarcolják, ami által előtűnik a mélyebben fekvő réteg színe. (Wikipedia)
Egyik a házasság egyes állomásait dolgozza fel, más a művelt paraszt eszményét mutatja be, ezek Márton Ferenc és Nagy Sándor munkái. Többnyire székely népviseletbe öltözött embereket ábrázolnak, láthatjuk, hogy a falusi idill akkoriban még egy lakótelep építésekor is felmerült.
Ahogy jártuk körbe az épületeket, az utca szemközti oldalán londoni sorházakra hasonlító házegyüttest fedeztünk fel, Budapest első ilyen stílusú sorházát kísérőnk elmondása szerint.
Elmentünk a Makk hetes vendéglő mellett is, aminek cégérét - a fenti írásból tudjuk - az orosz katonák miatt leszerelték.
A legalsó épületet jelenleg is felújítják. A ház lakóira, az összefogásra és a büszkeségükre jellemző, hogy 1998 óta, vagyis 14 éve tartanak a felújítási munkálatok, ahogy összegyűjtik a pénzt s támogatást, haladnak tovább. Idősek, fiatalok egyaránt áldoznak a lakóhelyük szépítésére. Sőt hogy csökkenték a költségeket, a könnyebb festészeti és kertészeti munkákat is egymás között osztják fel.
Visszatértünk a kezdőponthoz, épp ekkor kezdődtek a koncertek, a ház egyik volt lakója, egy csellótanárnő hozta el növendékeit, hogy együtt játszanak néhány darabot. Őket egy kórus követte.
Példaértékű tehát a lakóközösség. Miközben a Budapesten nemrég felbukkant közösségi kertek próbálják nevelni a lakókat arra, hogy legalább szóljanak egymáshoz, vagy hozzáérjenek a földhöz, itt a közös munka kötelesség, aminek meg is van az eredménye. Még sok ilyet!
A házban tegnap az Aktív (TV2) is forgatott rólunk műsort, Scultéty bácsit ott beszélni is láthatjátok a héten. Pontos időponttal a facebookos oldalunkon jelentkezünk majd.