English

Egy nap a városban

Meglátogattam a nyolcadik kerületi paradicsomdzsungelt

szucsadam 2012 augusztus 29.

Múlt héten a Corvin-negyed felé jártam, és sétáltam egyet a környéken. Újra rácsodálkoztam, hogy veszik birtokba a félig kész területet az emberek. Most már nyoma sincs bennem annak az érzésnek, ami korábban elfogott, és ami nyilván minden új tér esetében fennáll egy ideig: amíg nem lakják be, amíg nem telik meg a hely szolgáltató vagy vendéglátó egységekkel - hogy ne csak átgyalogoljanak ott az emberek -, addig kietlennek, holdbélinek tűnik az új táj. Most viszont egyértelmű nyüzsgés van a sétányon, sorra nyílnak az üzletek, amik ezek szerint fenn is tudnak maradni.

Az építési terület továbbra sem kúszott tovább a Szigony utca irányába, és nem is fog addig, amíg a most épülő lakóház nagy részét nem tudják értékesíteni. Ez pedig, tekintve a mostani állapotokat, még eltarthat egy ideig.

Az építkezéssel szemben lévő telken azonban ezen a nyáron nyílt egy nagyon szimpatikus kezdeményezés: egy közösségi kert, olyan termőfölddel feltöltött terület, ahová a környékbeliek járhatnak, hogy saját maguknak termesszék meg a paradicsomot, paprikát, répát, uborkát. A növényzet már nagyon sűrű, és a területet láthatóan gondosan művelik az itteni lakók. Körülbelül 40-50 ember jár le ide kapálni, gyomlálni, öntözni, minden családnak 6-7 négyzetméter áll rendelkezésre, hogy a saját maguk által termesztett növényeket ehessék.

P1100676.JPG

P1100675.JPG

P1100683.JPG

Nekem nagyon tetszik a közösségi kert gondolata: ismét egy alulról jövő szerveződés, amire annyira nagy szükségünk van most. Ami nem termel hasznot, amit adományokból raknak össze, de ahová nem is kell tagdíjat fizetni, az egész ingyenes, annak érdekében, hogy a kihasználatlan területnek legyen valami értelme. De ami a növényeknél is fontosabb, az a közösség: itt találkoznak a házakban élő lakók, barátságok születnek a szomszédok között, ez pedig egy sokkal szerethetőbb légkört teremt. Koncerteket szerveznek ide, séf tart előadást a növények minél hatékonyabb termesztéséről, és hasonló, közösséget erősítő kezdeményezések bukkannak fel a Grund kerttel összefüggésben. Az ilyenektől lesz jobb Budapest anélkül, hogy a felülről jövő projektekre várnánk.

A kert akár több mint tíz évig is itt maradhat. Ha ugyanis ezen a területen megkezdik az építkezést (ez lesz a soron következő házhely), akkor eggyel arrébb költöztetik. Mivel a majdani Corvin sétány végleges hosszának a felénél járnak nagyjából, sokáig kertészkedhetnek itt a lakók.

Hogy lássátok, ilyen lesz a sétány:

P1100673.JPG

És itt tartanak most:

P1100671.JPG

Egyébként egy weboldal is létesült a közösségi kertek létrehozására, a Kozossegikertek.hu-n látható, hogy a két budapesti helyszín (Corvin-sétány és Millenáris) mellett vidéken hol találhatunk hasonló kezdeményezéseket, de még fontosabb, hogy az erre a célra felajánlott területeket is láthatjuk listázva. És a sor nem rövid, úgy tűnik, valami új kezdődött most el, és mivel működik, hamarosan elterjed az egész városban.

süti beállítások módosítása