Közhírré tétetik. Ma délután, négy órával a déli harangszó után felmászom a nagy Budavári Palotába Urunk segedelmével, hogy onnan mágikus távkapcsolattal folyamatosan szöveget és képeket küldjek nektek. Felkutatom a mestereket, megkóstolom az nagyszerű töki pompost, körülnézek helyettetek, érdemes-e hétvégén ellátogatni a vásárba.

Ha addig valamelytőtöknek kérdése vagy ötlete van, amit érdemes megkérdezni, felkeresni, vagy elfogyasztani, ne tartsa magában. Megpróbálok mindennek utánajárni. Addig is felszerelem a szamaramat, és megetetem, nehogy megbokrosodjon a nagy útban.

Ez a poszt fog frissülni, délután négytől tehát.

Idén is a hátsó lift a titkos adu ász, itt éjfélig juthatunk fel tömeg és sor nélkül a várba.

Mivel nem vagyok gyakorlott a kézműves vásárokban, velem tart Kata, aki viszont a téma megszállottja, és a piac, a vásár a második életterének tekinthető. Neki egyébként egy nemezelt ruhakölteményét is bemutatják itt hét órakor:

Egyébként nincs bántóan sok ember, az egész fiataloktól az aggastyánig mindenféle korosztállyal találkozni. Idegen szót is hallani, a díszvendégek, Észtország, Lettország és Litvánia azért vonzott néhány odavalósit is Budapestre.

Csak kapkodom a fejem. A standoknál a mesterek bemutatókat is tartanak, láttam már fazekast, kosárfonót, csipkeverőt, hímző asszonyokat, kékfestőt, kádárt.

De eddig a legérdekesebb ez a jelenség volt:

A netező asszonyság mellett pedig képeslapokat lehet vásárolni Kádár Ferkó fotószínházában. Kádár Ferkó a dédapjának, Kádár Ferenc népzenésznek a családi fotóit kezdte el gyűjteni, aztán ez a szenvedély egyre nagyobb lett, és mára már történelmi személyekről, régi arcokról, népi szokásokról lehet képeslapokra sokszorosított fotókat venni.

Itt pedig a dédapa:

Itt pedig egy blogger dolgozik, észrevétlenül beleolvadok a környezetbe.

Egyébként érezhető, hogy az ország különböző, eldugott pontjaiból érkeztek a kézművesek. Furcsa, kissé zárkózott arcok, meztelen lábbal sétálgató, nagy bajszú, első látásra mogorvának tűnő emberek, akiknek csak a szeme mosolyog. Tényleg az az érzésem, hogy ők feljöttek egy napra az őrületbe, aztán a kisebb vásárokban majd kipihenik ezt a pár napot.

Egyvalami világossá vált: ide egyáltalán nem elég néhány óra, a vásár területe hatalmas, két-három óra alatt a felét sem fogyasztottuk el, pedig tényleg siettem, hogy mindenre legalább rápillanthassak. Viszont az áruk bizonyos időközönként ismétlődnek, és noha biztos vannak apró különbségek az egyes fa-, fém- vagy kukoricacsuhéból készült termékek között, a gyakorlatlan szem gyorsan megcsömörlik.

Megéheztem, ezért elkezdtem kaja után nézni. Profi éttermek nem képviseltetik magukat, legalábbis eddig nem találkoztunk velük. Ez volt a legnagyobb kínálat, amivel találkoztunk:

Én langallót kértem bodzaszörppel, a 800 forint kicsit fájt azért:

A melegkonyhák egyébként szétszórva vannak a vásár területén.

Még néhány kép:

Néhány óra alatt teljesen telítődtem, az egyes udvarokban, helyszíneken különféle népzenék szólnak, a hangulat közvetlen, az egyik sarkon pedig vásári mutatványosok rohannak le gólyalábakon, lehajolnak felém, majd továbblépdelnek veszekedve.

Megnéztük a divatbemutatót is, amin Kata már fent említett ruhája is fellépett. Mivel az idei Mesterségek Ünnepe fő mottója a viselet, ezért elég sok divattervező állt neki valami egyedit alkotni. Kata nemezruhája egyébként második díjat érdemelt "Mai modern ruhák és kiegészítők" kategóriában. Ez:

Innen is gratulálunk. Az oroszlános udvarban árusoktól is lehetett ruhákat venni, a csajok elájultak a látványtól. Szóval lányok, ezt nézzétek:

Nekem ennyi volt mára a Mesterségek Ünnepe, holnapra jó ünneplést mindenkinek. Most meg jó éjszakát.