English

Egy nap a városban

Budapest tényleg gasztro-nagyhatalom lett?

Magyarósi Csaba 2012 március 20.
Címkék: gasztro

Ahogy vesszük. Mindenesetre érdekes hullámzást lehet megfigyelni a magyar valóságban és az önmagunkról alkotott képben.

Kezdjük azzal, hogy a hazai gasztronómia egykor valóban érdekes, izgalmas volt. Aztán a múlt század második felében, a kommunista évtizedekben mindez nyomtalanul eltűnt: a magyar éttermi kultúra az érdektelenségbe fulladt, és miközben folyamatosan azt hangoztattuk idehaza, hogy a hazai gasztronómia világhírű, a világ legtöbb pontján valójában azt se tudták, mit jelent a magyar konyha. Leszámítva persze a goulasht.

A rendszerváltás utáni első évtizedben nem sokat javult a helyzet, majd a másodikban váratlanul olyan folyamatok indultak el, aminek az eredménye egy többé-kevésbé világszínvonalú kínálat lett. Magyarországon, de sajnos főleg csak Budapesten, már bőven akadnak olyan éttermek, amik a világ bármelyik pontján megállnák a helyüket, és ezt már nemcsak mi állítjuk magunkról, ez már hivatalos.

Sőt, a leghivatalosabb, hiszen a Michelinnek idén - ahogy azt a Világevő is megírta - újra csillagokat osztott Budapesten. Pontosabban megtartotta a régieket, ami bizonyos értelemben nagyobb erény, mint szerezni egy újat, a profi konyhák eldugott zugaiban legalábbis ezt suttogják.

Szóval Michelin-csillagos maradt a Costes és az Onyx is, előbbi harmadszor, utóbbi másodszor került bele a kiadványba. És ez nem kis dolog, annál is inkább, mert Kelet-Európa nem dúskál a csillagokban, Budapest mellett csak Prágának, Varsónak és Krakkónak jutott ilyen elismerés.

De több éttermet is díjaztak, Bib Gourmand, azaz jó ár-érték arányú étterem lett a Michelin szerint az Arcade Bisztró, a Bock Bisztó, a Csalogány 26 és a Vár: a Speiz. Utóbbinak kimondottan örülök, megérdemelte a hely.

Vidékről sajnos egy étterem sem került be a legjobbak közé. Ennek szerintem két oka van: az egyik, hogy vidéken tényleg sokkal kevesebb a jó étterem, általában szépen berendezett, pofátlanul drága helyek adnak középszerű, vagy annál rosszabb kaját a vendégeknek, akiknek nincsen hova menekülniük, ha átverték őket. Nincs akkora verseny, mint Budapesten, nem is erőltetik meg annyira magukat az éttermek.

A másik ok: vannak ugyan igazi gyöngyszemek is vidéken, de csak elszórt szigetek, ezek miatt meg nem hagyják el Budapestet a Michelin tesztelői. Pedig érdemes lenne ellátogatniuk a Kistücsökbe, vagy a Chateau Viszbe és még vagy fél tucat vidéki helyre.

Majd talán a következő körben.

Lényeg, hogy már látszunk a térképen és egyre magabiztosabban hasonlítunk ahhoz a képhez, ami a fejünkben él önmagunkról.

süti beállítások módosítása