English

Egy nap a városban

Végre megint itt a TÉRKŐ!

Magyarósi Csaba 2018 február 14.
Címkék: városkép

Hatalmas szerencsénkre tovább zajlik a Kamermayer tér felújítása, ami remélhetőleg eltart majd egészen őszig, hogy a Gerlóczy terasza megint ne tudjon kinyitni, vagy csak félig tudjon, vagy bármi.

Röviden az előzmények: az ötödik kerületi önkormányzat az elmúlt években párhuzamosan túrja fel a környéket és szívatja módszeresen az itt működő éttermet. A sztori lényege annyi, hogy már jó ideje nem, vagy csak részben kap működési engedélyt a terasz, eleinte megfoghatatlanul hülye okokra hivatkozva ment a fenyítés, később aztán komoly felújításokba kezdtek és azzal magyarázták a tiltást (ami egyébként az innen ötszáz méterre, a kerület egy másik felújítása mellett üzemelő kávézóra azért nem vonatkozott, mert ott “másmilyen a por”).

Ezek az előzmények és akkor a konkrétumok: a Városház utca felújítása után most már javában zajlik a Gerlóczy és a Vitkovics Mihály felújítása a Kamermayer térrel együtt, és ez most valószínűleg nem érinti majd a teraszos szezont, mert már egy hete is erősen a finishben jártak:

Annak idején, amikor az első cikkeket írtam a balhéról, behívtak az önkormányzathoz és említették ezt a felújítási tervet, szóval a beruházás nem ért váratlanul, bár akkor még azt ígérték, hogy az Új Főutcához hasonló menő burkolat érkezik majd ide is, na pont ez az, ami nem történt meg. A legtöbb helyen inkább igénytelen térkőszerűség van, amitől például a Vitkovicsban található téglaház elvesztette belvárosi jellegét és váratlanul erős lakóparki beütést kapott:

img_2710.jpg

De azért a lerakás elsőre nem tűnik japánosan hézagmentesnek, sem olaszosan ízlésesnek:

img_2711.jpg

img_2712.jpg

img_2713.jpg

Nem mondom, hogy jobb lett volna hozzá se nyúlni, mert a végeredmény biztos jobb lesz, mint volt, de nyilván nem annyival, mint lehetett volna. Azért várjuk ki a végét, tavasszal újra fotózunk!

süti beállítások módosítása