Sándor Szandra amennyire fiatal divattervező, annyira régen van már az iparban, jó tíz éve lehet már olvasni róla a lapokban. Itthon igazán híres akkor lett, amikor ruhái már New Yorkban, Los Angelesben vagy Madridban is népszerűek voltak és olyan celebek jelentek meg Nanushkában, mint Charlize Theron, Selma Blair és Lucy Liu.
Szóval nem is találhattunk volna nála jobb alanyit a Budapestről induló világsikereket bemutató sorozatunkhoz, leszámítva hogy a többséggel ellentétben ő nemcsak világszerte híres, de itthon is.
Honnan jött a divattervezés, volt a családodnak bármilyen közös múltja a ruhaiparral?
Az anyukám gyerekruhák tervezésével és kereskedésével foglalkozott, így fiatal koromtól kezdve ruhák vettek körbe. De ahelyett, hogy átvettem volna anyukám üzletét, inkább az egyetemen tanultam divattervezést. Az egyetem elvégzése után rögtön megalapítottam a Nanushkát.
De miért pont a divat?
Nagyon tetszett, hogy alkalmas az egyéniség kifejezésére. Számomra az önkifejezés elkerülhetetlen eleme az életnek, részben a személyiségem, részben pedig az otthon látott példák miatt. Megtetszett az a végtelen számú lehetőség, ami a tervezésben rejlik, az, hogy kifejezhetem általa a változás folytonosságát, hiszen minden szezonban újabb és újabb kollekcióval kell előállni. Ez a változás pedig folyamatosan jelen van a mindennapi életünkben is.
És ez hogy ment, divattervező akartál lenni és elmentél a divattervező-iskolába?
Valójában én nem itthon tanultam, habár itthon is meg lehet szerezni a megfelelő képzettséget. Londonban végeztem a tanulmányaimat a London College of Fashion-ben, divattervező szakon. De mivel elég hamar megalapítottam a Nanushkát, inkább élő tapasztalatot szereztem a szakmában.
Mik voltak a lépcsőfokok, hogyan jutottunk el az erős brandig?
Évekig családi vállalkozásként futottunk, annak ellenére, hogy már kezdetben is volt némi nemzetközi jelenlétünk, mert ez elengedhetetlen volt a növekedéshez. A nagy változás éve 2012 volt, akkor érkezett egy nagy befektetés a vállalatunkba a Portfoliontól (Oszkó Péter alapja 1,6 millió dollárt rakott a Nanushkába), amire komoly szükségünk volt: akkorára nőtte ki magát a cég, és olyan helyzetben voltunk, hogy nem tudtuk volna önerőből tovább növekedni, és a továbblépéshez szükségünk volt a támogatásra. A befektetésnek köszönhetően sokkal többet haladtunk előre és bátrabban is voltunk.
És aki Madridban vesz egy Nanushkát, miért a te ruhádat választja, miért nem a másik száz ismert divattervező egyikét?
Sokan dicsérik a ruhák alapos kidolgozottságát, az apró részleteket, az eredeti ötleteket, a nagyon könnyen beilleszthető és hordható fazonokat. Persze a tervezés szellemisége is számít. Minden kollekciónak van valamilyen háttérsztorija, egy mese, vagy egy fabula áll mögöttük, olyasmi, amiből tanulni lehet. Ezek szimbólumvilágából szoktam felhasználni a tervezés során, prózai vagy akár lírai módon.
Oké, de a végén mit érez ebből a vásárló? Mitől lesz több egy mondavilágra építő ruha, mint az, amit leakasztok egy akármelyik áruház polcáról?
A mienk egyszerűen sokkal személyesebb. Persze arra már nincs lehetőségem, hogy saját kezűleg varrjam meg a ruhákat, de minden darabban jelen van ugyanaz a gondolatiság, a szűk csapat lehetővé teszi, hogy a forma megálmodásától a varrásig egyazon odafigyelés, tudatosság, gyengédség kövesse a ruha útját.
Milyen arányban készítetek előre és milyen arányban direkt egy-egy megrendelőre ruhát?
Mindent megrendelés alapján gyártunk, amit aztán az ügynökeinknek kiküldünk a világ hét pontjára, ők tartják a kapcsolatot a vásárlókkal. A megrendelők csak azt mondják meg, hogy milyen mennyiségben szeretnének vásárolni egy egy fazonból. Egyedi megrendeléseket már nem vállalunk.
Hol folyik a munka, mekkora a csapat, mekkora az éves darabszám? Milyen az alkotói folyamat?
Az alkotói folyamat kutatómunkával kezdődik, meg kell találnom a kollekcióm kiindulópontját, majd kiválogatom az adott szezon színeit, és anyagait, amiket használni szeretnék. Ezután nekiállok megrajzolni a ruhákat. Az irodánkkal egybe van vonva a mintázás, így ha egy rajz kikerül a kezeim közül, azt elég gyorsan le tudjuk gyártani, és meg tudjuk nézni, hogy hogyan is fest a valóságban. A mintadarabok legyártását a mi varrónőink végzik a gyártást pedig különböző varrodáknak adjuk ki. A csapatunk ezzel együtt kicsi, körülbelül húszan dolgozunk a következő kollekción.
Sok piacon vagytok jelen?
Külföldön 28 ország 150 különböző boltjában lehet megvásárolni a ruháinkat. Itthon pedig Budapesten, a Deák Ferenc utcán lévő boltunkban.
És kik a legnagyobb vásárlók?
A Benelux régió, illetve az Amerikai Egyesült Államok. A legnagyobb elismerés mindig az, amikor olyan boltokba kerülnek be a munkáim, amik egyébként a kedvenc és nagyra értékelt divattervezőim darabjait is árulják. És nagyon jó érzés az is, amikor a sajtó foglalkozik velünk. Az egyik ilyen kedvenc megjelenesünk az a 2014-es koreai VOGUE egyik számában volt, amiben a topsztoriban Miranda Kerr több oldalon keresztül Nanushka darabokba volt öltöztetve, olyan markák mellett, mint a Balneciaga, vagy a Givenchy. Na annak elmondhatatlanul örültünk.
Mik az átlagos ruhaárak?
Ez változó, az egyszerűbb felső 16 ezer forinttól kezdődik, és halad felfelé, de egy téli kabát például általában 100 ezer forint fölött van.