A KIOSK azóta kedvencünk, hogy kábé két éve (leellenőriztem: tavaly volt, elég fura az idő természete) kipróbáltuk az ebédmenüjüket: amikor azt hittük, hogy már nem tud meglepetést okozni a műfaj, kiderült, hogy a Duna parton még mindig képesek újat mutatni. Jó ötletek, jól kivitelezve, jó áron, tökéletesen jó adagban. Annyira kellemesek voltak a benyomások, hogy időnként azóta is odajárok hozzájuk ebédelni, pedig a munkánkból adódóan nagyon ritkán fordul elő, hogy többször is ugyanoda menjünk vissza, mert mindig új éttermeket kell tesztelnünk.

Két érdekesség történt az elmúlt napokban:

- a KIOSK-kal közös épületben, részben közös stábbal, ugyanazzal a tulajdonosi háttérrel működő Babel bekerült az ajánlott éttermek közé az új Michelin-kalauzban
- kitaláltak egy új ebédformát, a sharing conceptet, és elhívtak, hogy próbáljuk ki

Nem nagyon járunk nyilvános rendezvényekre, de most kivételt tettünk, mert nem akartunk lemaradni az újdonságról, bár őszintén szólva annyi év kihagyás után pont olyan furcsa volt egy rakás szakmabelivel együtt kajálni meghívott vendégként, és nem álruhás tesztelőként, amilyennek képzeltük.

Ettől elvonatkoztatva: a koncepció szuper. A tulajdonos, Hlatky-Schlichter Hubert elmesélte, hogy nagy családban nőtt fel sok testvérrel, rokonnal, és még mindig jó érzéssel gondol vissza azokra az élményekre, amikor az egész család hangoskodva ebédelt közösen. Valami hasonlót akartak megvalósítani a sharing concepttel is, ami nem annyira bonyolult, mint amennyire a nevéből gondolnád: az ételeket nem tányéron hozzák ki és nem egyesével, hanem fazékban, 2-3-4-5-6, vagy még több adagban.

Ha ketten mentek, és kétadagos verziót kértek, akkor nem sokat nyertek azon kívül, hogy olcsóbbra jöttök ki, mert csak 1,7-szeres a szorzó az egyszemélyes fogáshoz képest.

Viszont ha elmentek nyolcan és kikértek négy darab kétadagos fazekat, akkor már nemcsak spóroltatok, de fel is dobjátok a fogyasztásotokat azzal, hogy beleesztek egymás kajájába, közösen tunkoltok a lábosok aljában, szóval egy ahhoz hasonló családi zabálás kerekedik az ebédből, amire a tulajdonosok nosztalgiával gondolva létrehozták a sharing conceptet. Tegnap kipróbáltuk, és annak ellenére, hogy én például senkit, de tényleg senkit sem ismertem az asztalnál, egész jól működött.

Főleg persze azért is, mert az ételek valóban szenzációsak, hozzák azt a minőséget, amit délben annyira szoktam rajongani. Nézzétek az előételeket:

Van az asztalon kőrözött és padlizsánkrém, meg tatár beefsteak, libamájkrém és kacsa rilette, mindegyik jó, de az utolsó három egészen kiváló, az utolsó kettő meg kihagyhatatlan: ezeket kábé addig tudod enni, amíg el nem fogynak, vagy el nem viszi őket valaki előled, annyira jók.

Aztán jött a folytatás: a paradicsomleves.

A séf elmesélte, hogy milyen trükkökkel készült, mit művelt a paradicsommal, milyen fűszereket, növényeket adott hozzá a készítés különböző szakaszaiban, de kóstolás közben végig az iskolai menza paradicsomlevese járt az eszemben: nem azért, mert ez rossz volt, hanem mert az alapkoncepció ugyanaz, hiába tök más az elkészítési technika, és képtelen vagyok elvonatkoztatni az eredeti kontextustól, csak azért, mert itt minden minőségibb. A paradicsomleves számomra sajnos halott műfaj, de már csak ezért is érdemes volt társaságban kóstolnom, mert mellettem mindenki el volt ájulva tőle.

Ami viszont engem is lázba hozott, az ez volt:

Húsleves csontvelővel és tafelspiccel. Kimered a levest, elkezded enni. Sűrű, kemény anyag, látszik, hogy egy liter leveshez raktak vagy egy kiló húst. Persze fogalmam sincs az arányokról, de ennyire sötét levessel ritkán találkozol, közben mégis könnyed a lé, nem tocsog a zsírban: karakteres, de letisztult a végeredmény.

Aztán amikor elfogy a leves és csak a hús marad, raksz mellé krumplit meg spenótot, amit elfelejtettem lefotózni, pedig kellett volna, mert a spenót például önmagában is csodálatos volt, és már egy új fogást falatozol. Jópofa, szórakoztató, tök jól passzol a koncepcióba.

Aztán jöttek az igazi főételek. A kacsamell, ami szép rozéra volt sütve, de megállapodtunk abban, hogy kicsit rágósra sikerült:

A házi töltött káposzta, ami viszont kikezdhetetlenül jó volt, a műfaj összes jellegzetességével, de mindenféle bántó túlzás nélkül, én nem hittem, hogy ez az étel lehet harmonikus, de tegnap kiderült, hogy de:

És végül a lóbabos nyuszika széles metélttel és kecskesajt fondüvel:

Az egész ebéd csúcsa. A tészta a konyhán készül és hibátlan, ha nem mondják, is érzed, hogy ez nem bolti. A nyúl omlós, a fondüvel óriási barátságban vannak, ha csak egyetlen főfogást kóstolsz meg a KIOSK-ban, az ez legyen:

A levesek ára egy ezres körül mozog, ha tehát ketten, vagy többen rendelitek ki ugyanazt, már csak 850 körül van egy adag, a főételek ára 2-3,5 ezer forint között jár, sharing conceptben 1,7-3 ezer között, amire a vasárnapi sunday brunchon jön még további húsz százalék kedvezmény, szóval már csak 1,4-2,5 ezer forintról beszélünk, ami ebben a minőségben, ebben a környezetben továbbra is viccesen alacsony ár, e mellé jön még a közös tunkolás öröme.

KIOSK
1056 Budapest, Március 15. tér 4.
+36 70 311 19 69
V-Szerda: 12-24
Cs-Sz: 12-01