Tegnap este új arcáról ismertem meg az Andrássy utat. Pedig ugyanúgy sétáltam rajta, mint máskor, igaz, vasárnap nem szoktam kilométereket gyalogolni arra, főleg nem október végén. De sokan mentünk, fontos dolgunk volt, menni kellett, mentem.

Gondoltam, leírom mindenkinek, aki nem volt ott, hogyan történt a tegnapi tüntetés, mi volt az értelme. Hogy mi volt, és mi nem volt ez az egész.

Az internetadónak nevezett, hihetetlenül abszurd sarc visszavonása miatt tüntetett több tízezer ember. Nem azért, mert a sarc fáj. Hanem mert ez az adó alapjaiban változtatna meg mindent: a jelenlegi felhő alapú szolgáltatások, amiknek köszönhetően mind mi, mind a cégek hatékonyabban és rugalmasabban tudunk dolgozni, mehettek volna a kukába Magyarországon. Mindaz, ami felé a fejlett országok haladnak, számunkra nemcsak egy lemaradó perspektívából szemlélt karavánút lett volna, de egy elfordulás mindettől, a hatásai évtizedekre rántottak volna minket a sereghajtók közé. Nem Európában, a világon.

Hiába jött a ködösítés, meg a maximalizálási módosító törvényjavaslat, az egész annyira tökéletesen groteszk és félelmetes, hogy nem volt megállás. Facebookon több mint kétszázezer lájkoló erősítette meg ugyanezt az érzést, és a tegnapi eseményre negyvenezren jelezték a megjelenésüket.

Sokat sétáltam a tömegben, ami egyáltalán nem volt homogén, semmilyen szempontból. Azok, akikre leginkább számítottam, a 20-40-es internetező értelmiség, pontosan olyan arányban képviseltette magát, mint egy átlagos hétköznap a belvárosban. Mellettük fiatal tinik, még fiatalabb gyerekek, idős urak és hölgyek vonultak, egy néni szinte járni sem tudott, őt ketten támogatták, hogy ott lehessen. Amikor a szónok ott tartott, hogy a miniszterelnökünk egy technológiai analfabéta, mögöttem megszólalt egy öregúr, kissé lefittyedő szájjal: “hát én is”. “Nem baj, de te mégis itt vagy” - szólt rá a mellette álló barátja. Aranyosak voltak.

Nem az internet miatt jöttek az emberek. Az internet csak a szelep volt, amit nagyon ügyetlenül megnyitott ez az egyébként ilyen hibákat nagyon ügyesen elkerülő hatalom. Az a határvonal, amit mindig átlép minden hasonló berendezkedésű szerv, most került mögénk. Az emberek nem maradtak otthon. Az értelmiség sem, akiket ezzel vádoltak eddig, teljesen jogosan. Ott voltak azok, akiknek ilyenkor ez a feladata, az én ismerőseim közül is nagyon sokat jelezték, hogy ott lesznek. Olyanok jöttek, akik velem együtt mindig távol maradtak az ilyen eseményektől, és inkább csontig rágták a körmüket, a legfrissebb híreket olvasva.

“Nem kell többé otthon, egyedül félni attól, milyen országra ébredünk holnap”. Ennek a szabadságáról szólt a tegnap este. Meg kell érteni, hogy ki lehet mutatni mindenkinek az erőt, sőt kell. Oda kell állni azoknak, akik értik ennek a súlyát, és szilárdan odaszögezni magukat az Andrássy útra, a Hősök terére, mindegy.

És akkor a rendbontás. Ez több mindennek köszönhető, már azon kívül, hogy a gőz sajnos így távozik, és a változások mindig így kezdődnek. A több tízezer emberből néhány száznak így jött ki a feszültség: ennyien állták körbe az épületet, a legtöbben némán nézték őket távolabbról, a tömeg túlnyomó része pedig már hazafelé tartott.

Én azt gondolom, nem került volna rá sor, ha a tüntetők - a megbeszéltek szerint magukkal hozott - használhatatlan elektronikai termékekkel, többnyire egérrel, billentyűzettel, telefonnal, odamehetnek a pártszékházhoz, hogy virág helyett azzal adhassák át az üzenetüket. A rendőrök azonban útját állták a szelepből kicsapó gőznek, arra provokálva az embereket, hogy odadobják az épülethez a hozott szajrét.

De mondhatnám azt is, hogy vonulók között már jóelőre lehetett látni két csapat focidrukkert, akik egészen máshogy néztek ki, mint a környezetük. Kábé hat-nyolc ilyen sráccal találkoztam a sok ezres tömegben, a testtartásukból, a maszkjukból, sáljukból és a sportos ruházatukból lehetett tudni, hogy ők a Kossuth térről néztek át ide. Végig velünk jöttek, nem csináltak balhét, kivéve a végét: ablakot törtek, redőnyt szaggattak. Végül nem állítottak elő senkit, a rendőrök teljesen kulturáltan viselkedtek.

A kormány olyan közleményt adott ki, amiben a vandálkodást elítélik, és baráti párbeszédre szólítanak fel. A vandálkodást én is elítélem, de párbeszédről fura módon most először van szó. Sem az internetadóval kapcsolatban nem kérdeztek meg egyetlen valamirevaló szakértőt, sem amiatt nem járultak az ország elé, hogy ugyan mindenki szerint jó ötlet-e lenullázni évtizedek munkáját, amivel megközelíteni próbáltuk azt a nyugati világot, ami ugyan egyrészről mindig is távol volt tőlünk, de az alapvető értékekben mégis oda tartoztunk.

Nem kell most már otthon félni ettől. Felnőttkorba léptünk. El tudják mondani, mit akarnak azok, akik eddig az elkeseredés miatt azt hitték, értelmetlen.