English

Egy nap a városban

Az étterem, aminek sokat köszönhet Zemplén - Anyukám mondta

szucsadam 2014 július 23.

Még nem látogattam el soha Encsre, hogy megkóstoljam az Anyukám mondtát. Olyan messze van, hogy nem bírtam rávenni magam, hogy csak ezért. Inkább megvártam, míg Évivel feltettük magunknak idén az első, “hová menjünk egy hosszú hétvégére?” kérdésünket, és ekkor gyorsan beikszeltük a Zemplént.

Összességében is remek döntés egyébként, de erről egy külön posztban. Először a környék leghíresebb étterméről írnék egyet, amit a Gault & Millau étteremkalauz tavaly az év éttermének választott.

Itt a bejárat:

P1220118.JPG

Igen, a kép közepén, az a kis ajtó. Alig észrevehető, viszont ha belépsz, kinyílik a tér, mint valami mesevilágban, több sokasztalos, nagy terem, kemence, pultok, egy nagy kerthelyiség is tartozik az étteremhez. És persze tele van: ha hétvégén akarsz ebédelni vagy vacsorázni, érdemes napokkal korábban telefonálni. Akkor még jó eséllyel lesz egy vagy két szabad időpont.

P1220119.JPG

Érdemes rögtön arról beszélni, hogy miért nagyon jó ide megérkezni. Az ételek miatt is, persze, de az Anyukám mondta nem az a hely, ahol szemlesütve leülsz, belapátolod a finom falatokat, és aztán kisétálsz. A nyílt tekintetű, kedves felszolgálók, a bejáratnál a pult mögött tüsténkedő valamelyik tulajdonos (Szabolcs vagy Szilárd mindig ott van, és beszédbe is elegyednek a vendégekkel). A díjak és elismerések ellenére nem feszengős, szándékosan laza a hely, ahol az emésztés közben, a borokkal a fejben érdemes elidőzni még egy picit, a desszerttel kiülni a kerti fotelekbe, nézegetni a felhőket, élvezni a semmittevést. Itt lehet.

P1220124.JPG

Már az előételeknél tökéletesen tudod, hogy jó helyen jársz. A házi joghurtsajt intenzív krémessége, a rálocsolt kiváló olívaolaj, és a kívül vékony rétegben roppanó, belül vajpuha, kemencében sült pita önmagában elvinne minden díjat, amit egy éhes ember ki tudna osztani, várva a főételre.

P1220120.JPG

Itt a kacsazsúr (konfitált kacsacomb, rózsaszín kacsamell, sült kacsamáj, káposztás derelyével):

P1220122.JPG

Nagyon jó összhang, kiváló állagok, öröm minden falat.

Sokak szerint itt adják az ország legjobb pizzáját. Én meg sem kóstoltam az alap pizzáikat, rögtön a “degusztációs” elnevezésű oszlopból rendeltem: itt minden alapanyag mellé odaírják, mely gyártótól származik. Tehát az összetevő nem csak úgy “elmegy, mert hát olasz”, hanem tényleg kiváló minőségű. Így fest:

P1220228.JPG

Külön-külön tényleg minden zseniális, a sonka, a mozzarella, az olíva. A tészta is fantasztikus. Nem tudtam semmi rosszat mondani rá, hacsak azt nem, hogy nekem nem állt össze pizzává. Pizzatésztára hidegen pakolt, jó minőségű alapanyagok összessége volt. De az én hibám, legközelebb sima pizzával kell kezdenem, a szomszéd asztalra sandítva elkönyveltem magamban, hogy azok hagyományosabb felfogásban készülnek.

A desszerteket tilos kihagyni. Nézzétek ezt a panna cottát, mit művel:

Szerencsére az étlapon még viccből sem szerepel Vin Santo, pedig az olasz édes desszertbor nem keltene feltűnést sehol a világon, legfeljebb Sauternes-ben vagy Tokaj környékén. De hát ez Tokaj környéke, szerencsére. Aszúborok, szamorodnik és késői szüretelésűek viszont akadnak bőven, zseniális gasztroborokat is találunk nagyon jó áron. Még a legolcsóbb szárazak közül is nyugodtan választhatunk a vacsorához, Orosz Gábor Áldomását például 350-ért poharazzák, és sokkal jobb, mint amiket 500-600-ért löttyintettek a poharamba más éttermekben, “ház bora” címen.

Az Anyukám mondta úgy kiemelkedik a környék éttermei közül, hogy az már önmagában kötelező célponttá teszi. Az árait látva pedig megállapítottam, hogy bolond, aki nem itt eszik minden nap, ha a környéken szállt meg. Ennél sokkal rosszabb helyekbe tudunk belefutni errefelé, drágábban. A tulajdonos testvérpár nem enged a minőségből, nem hagyja elszállni az árakat, és végtelenül szerények, alázatosak. Ez a jó étterem titka, meg persze az, hogy Olaszországban elsajátítsák a pizzasütés tudományát (legalábbis Szabolcs, a séf). Külön érdekesség (a hvg.hu-n olvastam), hogy miután hazajöttek délről, az első pizzériájuk alapításakor visszamentek a Garda-tónál lévő étterembe - ahol korábban dolgoztak -, és kikönyörögték a pizzatészta receptjét. Először nem adták, de aztán a hazautazásuk előtti pillanatban egy zárt borítékban megkapták a titkot, amit mindenhol nagyon őriznek.

Az eredmény: egy hely, ahol fesztelen, hangulatos, olasz gasztroünnep van minden nap. Nem harsány, olasz festa, inkább csendes és visszafogott befelé mosolygás.

Anyukám mondta
Cím: 3860 Encs, Petőfi út 57.
Nyitva: Hétfő - Szombat: 11-22

süti beállítások módosítása