Láttad már 2006 környékén a felújított Erzsébet teret? Akkor pontosan tudod, hogy milyen lett a 2014-es verzió, két és félmilliárd elköltése után.

Oké, bontsuk ezt ki: az eredeti koncepció szuper volt, vagy koncepciónak csapnivaló, de a városlakók ügyesen hasznosították, mert ez lett Budapest igazi központja, lüktető ütőere, apu bársonyos szíve, társasági hiperkörforgalma. Az eredeti koncepció, vagy inkább a megvalósítás pont emiatt bukott meg: az Erzsébet térből kispórolták az anyagot, egy díszkővesített fekete lyuk volt, amire ráléptél és összeroppant. Néhány év alatt ügyesen lelaktuk, de ez nem a mi hibánk volt, hanem a kivitelezőé meg azé a nevetséges helyzeté, hogy nem volt igazi gazdája a térnek, aki vigyázott volna rá, aki foglalkozott volna a karbantartással.

Aztán kábé két éve központilag kitalálták, hogy ne is mezítlábas borozós-beszélgetős park legyen itt, hanem inkább egy végtelenített kolbászfesztivál hekkes mellékzöngékkel és a Megasztár első elődöntőjén kiesett énekesekkel. Pillanatok alatt saját magába dőlt az Erzsébet tér, úgyhogy tavaly lezárták és elkezdték a felújítást, mi meg kíváncsian vártuk a kordonon túlról, hogy milyen lesz, ha elkészül.

Lássuk csak:

Az Akvárium klub sokkal menőbb lett, teletömték csúcstechnikával, erről bővebben itt olvashatok.

A tér viszont - hát az olyan lett, mint amilyen volt, nyolc évvel ezelőtt. De legalábbis majdnem pont ugyanolyan.

Itt-ott másik a padok, valahol több a deszka, máshol kevesebb, biztos ezernyi apró különbséget fel lehet fedezni, de jellegében semmi sem változott. Csak eltakarították az elmúlt nyolc év rohadását, és restaurálták a 2006-os állapotot. Amivel nincs semmi gond, hiszen az Erzsébet tér az átalakított formájában szuper volt, csak éppen a tapasztalat miatt pont azt nem lehet most megállapítani, hogy milyen lett a felújítás. Mert eredeti semmiképp, az értékét igazából egyetlen dolog határozza meg: hogy mennyire strapabíró, hogyan néz majd ki nyolc év múlva. Ha ugyanúgy összeroskad alattunk, mint az előző, semmit sem ér a munka. Ha kibírja, hogy emberek lépkednek rajta, hogy időnként odaülünk, iszunk, talán még futunk is rajta, akkor volt értelme dolgozni. Ehhez persze az is kell, hogy legyen, aki vigyáz rá, és hogy a tér tényleg tér legyen, ne egy véget nem érő búcsú, céllövöldével meg a többi, ide nem illő borzalommal.