Kezdjük azzal, hogy Róma nem járható meg egy nap alatt, de ez nem a város, hanem a légitársaságok hibája: nincsenek reggeli járatok, csak estiek.
A sorozatunkban eddig Párizsról, Münchenről, Amszterdamról, Dublinról, Londonról bizonyítottuk be, hogy oda-vissza teljesíthető egyetlen nap alatt úgy, hogy lényegében minden fontos helyszínt végigjártál. Ne vitázzunk azon, hogy van-e értelme. A lényeg az, hogy teljesíthető.
Egyébként meg van: sokaknak egyszerűen nincs idejük, vagy pénzük hosszabb időt tölteni külföldön, és emiatt örökre lemaradnak olyan városokról, mint Róma, vagy Párizs, pedig kábé egy havi cigaretta áráért meg tudjátok nézni Európa legmenőbb helyszíneit. Ha ezzel a semmit állítjuk szembe, az egy napos városnézésnek igenis van értelme.
Főleg, hogy egy most kibontakozó trend képes lényegében lenullázni akár egy több hetes nyaralás értékét is, amihez képes az okosan eltöltött egyetlen nap is sokkal többet tud nyújtani, de erről majd később.
Szóval egy nap alatt: jó lesz az 24 órának is. Nincs ugyanis olyan légitársaság, amelyik reggel kivinne (update: az Alitáliának van reggeli gépe!), a legtöbb cég este repül, szóval esélyed sincs ugyanaznap olcsón visszatérni. Vagy szállást kell szerezned, ami már 8 ezer forintból megoldható, vagy egész este az utcán kell csavarognod, ami jó buli, de a télhez közeledve talán mégsem.
Induljunk ki tehát abból, hogy este megérkeztek valamelyik légitársasággal Rómába, a repülőjegy kijön kábé 25 ezerből, innen 4 euró bejutni a városba busszal, ahonnan 1,5 eurós vonaljegyekkel el lehet jutni kábé akárhova. Számoljunk két jeggyel a szállásig, oda-vissza transzferrel a reptérre, és még két vonaljeggyel, amivel másnap visszajutsz a belvárosba. Csapjuk ehhez hozzá a 8 ezer forintos szállásárat, és máris kijön a kábé 36 ezer forintos végösszeg, amiben benne van már a repülőjegy, a szállás és a helyi közlekedés.
Kaja: reggelit tudsz magaddal vinni, és az egész nap megoldható viszonylag olcsón helyi szendvicsekkel, például a 3,5 eurós porchettás zsemlével, ami a finom zsíroktól, fűszerektől, ropogósra sült bőrös hústól nemcsak laktató, de utolérhetetlenül finom is. Persze Rómában annyi jó étterem van, hogy vétek kihagyni őket. A legtöbbet két hete egyébként ki is próbáltam a Taste of Rome-rendezvényen (a Taste of... egy világrendezvény, ami mindig más városban mutatja be a helyi csúcskonyhát), akkor teszteltem le az egynapos túrát is: két napra vitt ki az Electrolux, a show főtámogatója, amiből az egyik nap a kajálásé volt, a másik a szabad programé, tehát a városé.
.jpg)
Szóval mielőtt rátámadtam volna Rómára, kóstoltam tatáros libamájat, spéci borsós tintahalat, csodálatos minihamburgereket, újraértelmezett spagettiket, csokitortákat és még sok hasonlót a város legjobb séfjeitől, de a másnapi túra ettől függetlenül állt meg önmagában, koncentráljunk tehát a teljes napunkra.
Ezt az útvonalat fogjuk bejárni:
Kezdés a Vatikánnál, 9-kor nyit a jegypénztár, érdemes idejönni 8:30-ra, mert ahogy telnek az órák, úgy lesz egyre hosszabb a sor. A nap legnagyobb részén 1-1,5 órás tökölésre kell számítani, ami akkor sem versenyképes, ha több napod van Rómára. De megveheted előre is online a jegyet 16 euróért, és akkor nem kell várakoznod, vagy mehetsz a hónap utolsó vasárnapján, akkor meg nem kell belépőjegyet fizetned. Akárhogy is, a Szent Péter-bazilika kihagyhatatlan, ez a modern Róma legnagyobb gyomrosa, dolgozott rajta Raffaello, Michelangelo, Bernini, és már akkor is ekkora volt, amikor körülötte Róma még csak egy tízezres városka. A belsőtől konkrétan sokkot fogsz kapni, Szent Péter sírja keményebb, mint bármelyik amerikai szuperfilm díszlete, a svájci gárdisták meg a legkeményebbek Leónidasz a 300-as csapata óta, csak ők még ma is léteznek (V. Károly 24 ezres seregét sikerrel tartóztatta fel 189 gárdista, amíg a pápa a többi gárdistával átmenekült az Angyalvárba, hogy ott várja ki, amíg a zsoldoscsapatok Róma körülbelül felét lemészárolják).
A turisták meg, szóval a turisták meg hülyék.
És itt térnék vissza a cikk elején említett értelmetlen egy hetes nyaralásokra. Pont a Szent Péterben csíptem el azokat az indiai, amerikai, távol-keleti utazókat, akik a világ másik feléről érkeztek Rómába, hogy megnézzék a nevezetességeket, mégsem láttak az egészből semmit: csak a mobiljuk, tabletjük kijelzőjét figyelték. Felvettek mindent, ide-oda cikázva videóztak, szobrokat fotóztak úgy, hogy egy másodpercre sem nézték meg az eredetit, csak a fotó élességét ellenőrizték, aztán már rohantak is tovább. Teljesen értelmetlenül voltak ott, ennyi erővel le is tölthettek volna néhány képet a netről, sokkal többre mentek volna vele, mint a béna fotóikkal.
Mondom, szerintem hogy van ez jól: odamész és megnézed. Alaposan nézed. Hidd el, erre még akkor is van időd, ha csak egy napod van Rómára. Akkor is van esélyed nagyon alaposan szemlélődni. Én például simán álltam egy-egy szobor előtt negyed órát. Vagy egy mennyezeti freskó alatt felet. És belefért. Szóval szemlélődj. És ha már látsz dolgokat, akkor vedd elő a géped, ami ne egy telefon legyen, mert bármilyen jó a géped, Rómára kevés lesz, hanem legalább egy rendes kompakt (én Olympus XZ-10-zel fotóztam, kicsi, könnyű, jó), és csinálj egy fotót. Esetleg kettőt. Ha jó a gép, nem kell harminc egy témáról, hogy akadjon köztük egy használható, de élmény meg semmi. Ha okosan használod a gépet, esélyed leszarra, hogy meg is érts valamit a helyből, ahová ellátogattál. Kevés értelmetlen dolgot láttam ugyanis mostanában ennél:
Úgyhogy ne hagyd, hogy magával ragadjon az őrület, nézelődni menj, ne telefonnal, vagy csak ész nélkül fotókat készíteni.
A következő programpont az Angyalvár: tegyük fel, hogy 9-re bejutottál a bazilikába, akkor 11 körül már Róma utcáin sétálhatsz, egészen pontosan végig a széles Via della Conciliazionén, ami egyébként egyáltalán nem egy ősi izé. Senkit se tévesszenek meg az útszéli reneszánsz paloták és barokk templomok, mert egy évszázada a sugárút helyén még házak álltak, és a város arculatát sok szempontból meghatározó Mussolininek köszönhető, hogy az úgy néz ki, ahogy.
Sebaj, Rómában amúgy is kevés a normális sugárút.
Szóval irány az Angyalvár, itt húzta meg magát VII. Kelemen pápa, amíg V. Károly csapatai akadálytalanul mészárolták le fél Rómát. A vár erejét mutatja, hogy csak azért kellett feladni, mert elfogyott az élelmiszer, és hogy akadt olyan időszak, amikor a rómaiak maguk kezdték el lebontani a bevehetetlennek hitt, és éppen ezért mindenki által áhított, szóval a várost időnként háborús övezetté varázsoló római kori épületet. Szerencsére csak a márványtömböket bontották el, a vár megmaradt, sőt, Hadrianus síremléke az antik Róma talán legerőteljesebb maradványa, mindenképp nézzétek meg (8€).
Kábé negyed egyre ki is értek, irány a Piazza Navona, vagy ha több időtök és pénzetek van, a La Fiaschettát ajánlom, remek ételek vannak itt, nincs tele turistákkal, de fejenként azért 8-9 ezer forintot érdemes számolni az ebédre:
Alternatívaként ott van a Piazza Campo De Fiori, a tér, ahol elégették Giordano Brunót, aki egyébként nem is annyira a heliocentrikus világképpel húzta ki a pápai államnál a gyufát (haha!), hanem azzal, hogy Mózest mágusnak nevezte, aki maga találta ki a törvényeit, Krisztust meg egy mutatványos varázslónak, aki félrevezette a tömegeket, ezért jogosan akasztották fel (sic!). Az ilyen gondolatok akkoriban nem voltak különösebben népszerűek Rómában, úgyhogy kábé nyolc évnyi pereskedés után, és miután többször hiába kérték Giordano Brunót a tanai visszavonására, úgy döntöttek, hogy akkor már sokkal egyszerűbb lenne máglyán elégetni.
A dominikánus szerzetes szobra ma is ott van a téren, körülötte meg a piac, ahol a korábban már emlegetett porchettás szendvicset tudod megvenni, 3,5 euróért.
Na de most már elég a lézengésből, irány a Piazza Navona, ha csak az utcán ettél, 12:40-re ott is vagy. Itt a csodás barokk szökőkutakat kell megnézned, különösen a középsőt, amin a négy szobor a négy nagy kontinens folyóit testesíti meg: Nílus fején kendő van, mert akkoriban még nem tudták, hol a forrása, a Gangesz a pálmafás-evezős fószer, a Duna meg a két hadonászó alak közül az, amelyik nem akar épp hanyatt esni (aki viszont a Rio de la Plata). Régen római-kori stadion állt itt, amit a tér alakja ma is mutat, hiába épültek közben házak a lelátók helyére.
És akkor nyomás a Pantheon, a másik fantasztikus ókori maradvány a városban, aminek egy kilenc méteres luk van a kupoláján (Oculus), és amin simán beesik az eső, csak az enyhén domború padló elvezeti a nedvességet. A kupola fantasztikus, kétezer éves, de még ma is nagy meló lenne mindenféle anyagváltozatosságot nélkülözve felépíteni valami hasonlót.
A Pantheon után két választásunk van: megszívatjuk magunkat az il Gesúval, ami ilyenkor zárva van, vagy húzunk tovább egyenesen az ókori Róma felé. Strapás és elég szomorkás út lesz ez, de kár lenne kihagyni. Útközben megnézhetitek a Viktor Emánuel historizáló-eklektikus emlékművét, amiért száz éve egy kisebb városrészt kellett ledózerolni, és ami hangulatában többet mutat az ókori Rómából, mint a mögötte található romok. Azok ugyanis csak arról beszélnek, hogy a világ legnagyobb birodalmai is szinte nyom nélkül el tudnak tűnni, még akkor is, ha a terület lakossága alapvetően nem változott. Rómában mindig is a rómaiak laktak, csak miután néhányszor feldúlták a várost és összeomlott a császárság, a milliós városból tízezres településecske lett, a korabeli épületeket szétszedték, a gyönyörű udvarokban tyúkólakat rendeztek be, hogy mára még csak árnyéka se lehessen önmagának a birodalom központja.
Ennyi maradt:
Egy jó tanács: SEMMIKÉPP se várd ki a kábé egyórás sort a Colosseumnál (leánykori nevén Amphiteatrum Flavium). Inkább sétálj át az öt percnyire található Palatinus bejáratához (Via di S. Gregorio 30.), vedd meg ott a csoportos jegyet 14 euróért (a Colosseumban is csak ilyet kapsz), menj vele vissza és akadály nélkül haladj el az elővételeseknek fenntartott sávban a jegyre váró sor mellett.
Colosseum, aztán Palatinus, aztán Forum Romanum: ez mindennel együtt jó 2,5-3 órás program, simán lesz délután négy, mire kiköp az ókori Róma Viktor Emánuelhez közeli kijárata.
Innentől kezdve semmi akadálya annak, hogy benyiss a világ első barokk templomába, a jezsuita Il Gesúba, ahonnan legalább fél órán keresztül ki sem akarsz jönni majd. A barokk ugyanis olyan elementáris erővel támadt rá a világra, főleg pedig a mennyezeti freskót készítő Giovanni Battista Gaulli, hogy az még ma is sokkoló. Amikor nézed a fényekkel és árnyékokkal játszó képet, amiből szinte rád szakad a Mennyország, és aminek a széleinél egybemosódnak a festmények és a szobrok, már nincs is olyan nagyon kedved röhögni Masaccio kortársain, akik az első hibátlanul ábrázolt perspektivikus torzulás láttán be akartak nézni a Szentháromság című festmény mögé, mert el sem tudták képzelni, hogy kétdimenziós technikákkal is el lehet érni a valódi térhatást.
Hatszáz évvel később én ugyanezzel a bárgyú arccal nézegettem az Il Gesú mennyezeti freskóját, és te is ezzel fogod, akár felfelé nézel, akár a vizsgálódáshoz kipakolt tükörbe.
Fél öt, irány a nyüzsgő belváros: ha valamelyik menő európai főváros után érkezel Rómába, meg fogsz lepődni a széles sugárutak hiányán, meg azon, hogy a járdán biztosan nem férsz el, annyi a turista. Sebaj, ott van a Via del Corso, az elég nagy és alig van rajta autós forgalom, meg akad ott egy rakás bolt is, tudsz nézelődni. Kis kanyar, és már meg is érkezel a Trevi-kúthoz, de oda már nem fogsz férni hozzá, képtelenség ugyanis megmozdulni a barokk téren, annyian próbálnak bejutni. Nem turizmusra tervezték a 17. századi palota homlokzatába vájt szoborcsoportot, ami viszont már tök máshogy néz ki, a 18. században ugyanis teljesen átépítették. Állítólag visszatérsz Rómába, ha pénzt dobsz bele, amiben elég sokan hisznek, éjszakánként ugyanis kábé egymillió forintot halásznak ki belőle, a pénzt a szegényeknek adják.
Mindenféle film játszódott már itt, de te csak menekülni akarsz majd a tömegből, egyenesen a Spanyol lépcső felé, ahol megdöbbenve tapasztalod majd, hogy turistából mindenhova túl sok jut Rómában: a téren nem férsz el és a lépcsőre is nehezen tudsz csak leülni. Sebaj, mert még megpróbálnád utánozni Audrey Hepburnt a Római vakációból, és fagyizni támadna kedved, márpedig a műemlékeken evést 2012-ben hatóságilag betiltották a városban, és akár százezer forintos is lehet a büntetés, ha óvatlanul harapni vagy nyalni próbálsz.
Na és akkor tessék: kábé hat óra van, még megihatsz egy kellemes kávét valahol a környéken, aztán irány a reptér: bőven kiérsz valamelyik esti járatra, és igazából láttál mindent, ami fontos volt. És ha csak a nézelődés után fotóztál és nem helyette, akkor élményből is többet gyűjtöttél, mint a római nyaralást a telefonja kijelzőjére cserélő szerencsétlen. És ha még ki is fizettél minden belépőt, akkor is megúsztad utazással, szállással, közlekedéssel, kajával és kávéval együtt kábé ötvenezerből, és abból már egy második, esti porchettás szendvics is kijön.
Persze ezt a programot eloszthatod három napra is, több nézelődéssel, kajálással, esti csavargással sokkal többért, vagy két éjszakás megszállással, további szendvicsekkel, kábé hatvanezerért: akárhogy is, ügyes szervezéssel Róma meglátogatása és az összes nevezetességének a felkutatása egy viszonylag elfogadható összegből simán teljesíthető.
Szóval ha csak ezen múlt, akkor utazz, gyorsan!
