English

Egy nap a városban

Budapest leglassabban kibontakozó kisberuházása

Magyarósi Csaba 2013 május 22.
Címkék: városkép

Tök jó, hogy néhány éve egy rakás fővárosi felújításról döntöttek, mert ezek lassan kezdenek beérni, és akármerre jársz, találsz egy új teret, épületet, átalakított utcát, középületet. Mostanában kettőbe is beleakadtam, és mivel ezekről eddig nem volt szó, lefotóztam nektek őket.

Az első a Kolosy térnél van, és már december környékén átadták, de a téli szürkeségbe nem jöttek ki a színek, meg a formák, egész pofás lett az egész:

P1210810.JPG

P1210812.JPG
P1210813.JPG

P1210815.JPG

Tudni kell a felújításról, hogy az egy nagyobb projekt része, nemcsak a térhez nyúltak hozzá, de a környező utcákhoz és a piachoz is, utóbbi miatt anyáztak annyit novemberben a kofák: hónapokra ki kellett költözniük az épületből a felújítás miatt, az átadás meg egyre csak csúszott, ami lenullázta a bevételeiket. Ejnye. A tér viszont tényleg sokkal jobb így, mint amikor még parkolónak használták.

A másik beruházás is piac mellett van, a Vámház körúti vásárcsarnok mögött, ami nem egy grandiózus beruházás, ezzel együtt lassabban készül el, mint bármi. Már 2010-ben írtak róla a tematikus oldalak, 2011. nyarára ígérték az átadást. Akkoriban még a környéken laktam, de jó ideig nem volt munka. Aztán legalább másfél éve elkezdték piszkálgatni a parkot, egyszer mintha el is készültek volna vele, majd újra feltúrták, és most félkészen bár, de kezd már emlékeztetni arra, ami a látványterveken szerepel:

csarnok-ter-1.jpg

P1220546.JPG

P1220552.JPG

P1220561.JPG

P1220549.JPG

P1220561.JPG

P1220547.JPG

P1220560.JPG

Kellemes lesz a Csarnok tér a felújítás után, bár tegyük hozzá, hogy a hátsó, parkolós rész, ami eső után mindig csupa dzsuva, még érintetlen, csak a tervrajzokon zöld. És mivel a tér pont errefelé szélesedik, és a másik keskenyedő végét és vagy két évbe telt megcsinálni, az évtized vége előtt nem reménykednék a munkák befejezésében.

P1220555.JPG

Ettől persze még az irány tök jó.

süti beállítások módosítása