English

Egy nap a városban

Járjuk be virtuálisan a budapesti fejlesztéseket!

szucsadam 2013 április 06.

Én azt mondom.

Eljutott hozzám nemrég egy weboldal linkje, amin virtuális túrát ígérnek a készülő Várkert Bazárban. Egy ideig nem tudtam vele mit kezdeni, mert Macen dolgozom, az oldal pedig egy Windows-programot akart futtatni, de aztán összeszedtem a bátorságomat, és a megérdemelt, ilyenkor szokásos megjegyzéseket bezsebelve kölcsönkértem Évi Asus laptopját. Elkezdtem feltelepíteni a programot, közben utánanéztem, mi is ez.

Screen Shot 2013-03-29 at 9.39.14 PM.png

Biztos van, akinek nem számít újdonságnak a Real5D neve, nekem utána kellett néznem. Kiderült, egy nagy reményű magyar cég van mögötte, Faragó Dániel és Faragó Balázs testvérek, akik a Szilícium-völgyet célozták be ötletükkel. Meg is nyertek vele egy startup versenyt, jött egy 1,2 millió dolláros tőkeinjekció, és jelenleg ezt próbálják meg okosan felhasználni.

Az ötlet az volt, hogy egy felhasználók által bejárható 3D-s modellt hozzanak létre, egy virtuális teret, ahol mondjuk egy svéd tervező találkozik a tokiói megrendelővel, megmutatja a látványterveket, pontosabban együtt sétálnak, beszélgetnek magában a tervben, a terv 3D-s modelljében.

mall-rendering-575.jpg

Egy ilyen modell megalkotására kérte fel a Közti is a Faragó testvéreket, próbaképpen egy kisebb terület létrehozását rendelték meg: a Várkert föld alatti terének egy részletét.

A modell itt érhető el.

Elindítva az alkalmazást úgy sétálhatunk ebben a teremben, mint egy FPS játékban (a perspektíva olyan, mint a valóságban), bármilyen irányba nézhetünk, bármerre mozoghatunk, mintha a megvalósult tervben járnánk körbe (tipp: jobb egérgombot nyomva tartva körbenézhetünk, ha e mellé lenyomjuk a balt is, akkor sétálni kezd az avatarunk a térben).

1.png

Névtelen5.png

Az egyik átjáróban, nem messze a felvonótól megtalálhatunk egy Potzner Ferenc nevű robot-avatart (ő a Várkert a felelős tervezője), akire rákattintva egy vezetett túrán vehetünk részt, egy előre feltöltött előadást, az ő tolmácsolásában. Ekkor a figuránk őt követi, passzívan, arra néz, amerre ő mutat, és halljuk a tervező kissé bizonytalan hangját, ahogy bemutatja az előttünk lévő teret.

Névtelen6_1.png

Viszonylag kicsi a bejárható rész, szívesen használtam volna például a felvonót, hogy feljussak a neoreneszánsz sétaparkba, de nem találtam hívógombot. Ekkor még nem tudtam, hogy egyáltalán nem csináltam hülyeséget, a Real5D-ben liftezni, sőt siklórepülőzni is lehet.

Megkerestem a tulajdonosokat, Dánielt San Franciscóban értem el Skype-on. Javasolta, hogy találkozzunk inkább a Várkert Bazárban, ott könnyebben meg tudja mutatni a dolgokat, és bármennyire furán is hangzott ez a kérés, belementem. Elindítottam újra a programot, és pár másodpercen belül meg is láttam Dániel avatarját, amint felém közelít. Ahogy közelített, egyre hangosabban hallottam a beszédét, ahogy elmondta, hol mit látok. Néha az avatar elővett egy lézer pointert, úgy mutogatta meg az egyes részleteket, vagy épp átnyújtott egy pdf-et, amin tudta prezentálni a program működését.

Nemsokára megérkezett Balázs is, így már hárman beszélgettünk a Várkert Bazár kertje alatt. Kiderült, ők sem tudják, hogy lesz-e folytatása a Köztivel való megállapodásnak, és elkészül-e a teljes terv ilyen 3D-s (bocsánat, 5D-s) formában. Belőlem meg persze előtört az játékőrült, és elképzeltem, milyen lenne, ha a budapesti építkezéseket előre mindenki bejárhatná egy ilyen program segítségével, így a néhány beállított perspektívából elkészített 3D-s látványtervek helyett onnan néznénk meg az épületeket, ahonnan akarjuk. Sőt változtathatunk is rajta: mi cserélgethetjük ugyanis a textúrákat, aszerint, hogy melyik tetszik nekünk a legjobban. Ha akarjuk fa borítást kaphat egy felület, ha akarjuk, nyers tégla marad.

Noha a Várkert alatti terem a méretei és üressége miatt elnagyolnak látszik, a Real5D-vel egészen részletgazdag irodákat, belső tereket tudnak létrehozni, olyan minőségű textúrákkal, mint a kész látványterveken (itt lehet megnézni a korábbi munkákat). Megkérdeztem, tudnak-e külső tereket is létrehozni, mondjuk megnézhetnénk-e így egy Új Főutca vagy Széll Kálmán tér terveit. Persze, mondta Dániel, és rögtön meghívott San Franciscóba, egy másik projekthez, ami egy sokkal nagyobb városrészt érint.

2.png

Itt a szabadban voltunk, körülöttünk fák, felettünk egy léghajó repült. Egy gomb megnyomásával fent
találtuk magunkat, és fentről láthattuk a várost, az épületek vonalait.

3.png

Ezután kiugrottunk a gépből, majd a földön Dániel előszedett valahonnan egy kis motoros perülőt, és felszálltunk. Alattunk egy teljes budapesti kerület nagyságú városrész haladt el.

5.png

A programot persze alapvetően azért találták ki, hogy az egymástól távol lévő építők és építtetők találkozhassanak, megoszthassák egymással az elképzeléseiket, prezentáljanak és kérdezzenek, de az 5D Várkert a jó példa arra, hogy a nyilvánosság felé is egy remek kommunikációja lehet ez az terveknek. Az építész előre feltöltött mozgással és beszéddel mutathatja be, mi hol található, ez bármikor megnézhető, nem terheli le a szervereket egy időben a sok felhasználó. De akár élőben is felnézhet időnként egy tervező, és az éppen arra járók kérdezhetnek tőle.

Én továbbra is sok sikert kívánok a Faragó testvéreknek (és a Real5D fejlesztő csapatának: Baranyai Marcellnek, Nagyházi Gerynek, Faragó Péternek), még akkor is, ha a fenti vágyam helyett valószínűbb, hogy az Egyesült Államokban vagy éppen a világ más részein építenek majd modelleket.

A program futtatásához ajánlott legalább egy Core i5-ös chip grafikai teljesítménye, vagy 3D-s megjelenítést segítő grafikus kártya. A Várkert Bazár alkalmazás innen tölthető le.

Interjú a projekttel kapcsolatban itt olvasható.

A Várkert Bazárról itt írtunk bővebben.

süti beállítások módosítása