English

Egy nap a városban

Abszolút Pho: laktató vietnami leves a Kazinczy utcában

Magyarósi Csaba 2013 február 26.
Címkék: gasztro

Lassan tényleg lehetetlen küldetés lesz minden új helyet kipróbálni, mindenhol enni, mindent megírni, de ennél is rosszabb, vagy jobb, hogy még az igazán menő helyekre is kihívás eljutni, annyi nyílik mostanában.

Az Aboszolút Pho-vel például heteken át jártam a násztáncot, elindultam, aztán meggondoltam magam, nyitás előtt érkeztem, vagy zárás után, mire meg tudtam kóstolni végre a levesüket, de múlt héten összejött, éljen.

A hely annyira kicsi, hogy ha nem vigyázol, belépés után egyből ki is lépsz belőle. Ezen a képen például az étterem főhajójának hetven százaléka látható:

P1210294.JPG

A maradék az a kis pult, ahol meghúztuk magunkat. Nincs ezzel semmi gond, csak a vietnami kaját problémásabb enni, mint egy magyar szendvicset, szóval ha Aboszolút Pho-be is úgy odaszoknak a vendégek, mint az utca másik végében található Borsba (nem fér bele), komoly verekedések, késelések, törzsi villongások lesznek az ülőhelyekért.

Pontosabban ezért:

P1210289.JPG

Ez a pho. Amit úgy ejtesz, hogy fő. Ez egy vietnami leves (1000 Ft), tele mindenféle olyan izével, ami például ma reggel, a fűtés miatt kiszáradt torkomra, nagyon jól esne. És nem is lenne hülyeség ezzel indítani a napot, mert Vietnamban reggelire eszik a levest, nálunk viszont erre esély sincs, hiszen csak ötkor nyit az étterem.

Akkor is jó.

A pho ugyanis tényleg ütős kaja, pedig nincs túlbonyolítva: vannak benne szép nagy, vékonyra szelt marhahússzeletek, kevés zöldség, rizstészta meg valami fűszer, aztán kész. Én nyomtam bele bőven sriracha szószt is, ilyen csilis izét, hogy csípjen, mert úgy az igazi, úgy nyer értelmet a leves.

P1210288.JPG

A pho-t egyébként alapvetően pálcikával eszik és Vietnamban állítólag az is előfordulhat, hogy a lé benne marad a tányérban, itthon viszont ezt senki sem merné megkockáztatni, úgyhogy elég bonyolult módszerrel, de ideális esetben egyszerre eszed kanállal meg botokkal. Aztán egy idő után rájössz, hogy felesleges a varázslás, egy kanállal simán be tudod tolni az egészet, pálcikázzon az, aki pho-n nőtt fel.

P1210292.JPG

A leves egyébként tényleg remek, friss, igazi, tagadhatatlanul ázsiai íze van, ami elég kevés budapesti ázsiai étteremben mondható el és többé-kevésbé laktató is, bár biztos akad, aki nyom még utána egy karamelizált malaccsászárt jázminrizzsel és savanyított zöld mustárral, mert az is csak 1100 forintba kerül és nagyon ajánlgatják.

Én speciel nem voltam már éhes, úgyhogy majd legközelebb.

De a leves ajánlott, és egyértelműen még jobb lett tőle a Kazinczy utca.

Abszolút Pho
Budapest, Kazinczy u. 52.
K-P: 17:00-23:00
Szo: 18:00-23:00

süti beállítások módosítása