A németek egyik legfontosabb turisztikai magazinja a GEO Saison, ami közel 100 ezres példányszámban jelenik meg: sok város szeretne bekerülni a lapba, mert a német turista nemcsak utazik, költ is. Éppen ezért remek hír, hogy az újság egyik szerzője, Harald Braun elég bátor volt a néhány száz kilométeres út megtételéhez és ahhoz, hogy alaposabban szétnézzen a magyar fővárosban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt nem saját elhatározására tette, hanem a Magyar Turizmus Zrt. bíztatására, a németországi képviselet ugyanis lényegében elhozta Braunt Magyarországra. Nézzen már szét, hátha nem fogja megenni senki.
És így is történt. Braun a rólunk élő előítéleteknek próbált utána járni és örömmel konstatálta, hogy azok tévesek: nem egy kopott, a hagyományokhoz görcsösen ragaszkodó provinciális fővárost talált, hanem a nyüzsgő, élő, szerethető Budapestet. A szerző megemlítette, hogy bár a történelem minden sarkon tapintható, alapvetően minden a jelenről szól: a romkocsmákról, a dizájn várásokról, az Erzsébet térről, a Liszt Ferenc térről, a remek éttermekről, beülős helyekről.
Braun meglátása szerint nálunk mindig történik valami újszerű, miközben a háttérben díszletnek ott van a csodálatos történelmi belváros, amit muszáj folyamatosan lefotózni.
Köszönjük Kaffka Borbálának a hír megtalálását!